GABE NEWELL SZERINT AZ APPLE MAJD ELLEHETETLENÍTI A JELENLEGI KONZOLOKAT

Érdekes elképzelései vannak a Valve vezetőjének, lehet, hogy tud valamit, de több minden is ellene szól.
Svindler ^2
Svindler ^2
2011. okt. 12. 19:24
Gabe Newell szerint az Apple majd ellehetetleníti a jelenlegi konzolokat

Gabe Newell úgy sejti, hogy az Apple idejétmúlttá teszi majd a jelenlegi konzolokat egy új hardverrel.

„Úgy sejtem az Apple el fog indítani egy nappalis terméket, ami nagyon meg fogja változtatni az emberek elvárásait és a külön konzol platform eszméje eltűnik a süllyesztőben” – mondta Newell egy tech konferencián. Azt beismerte, hogy arról nem tud mi lenne az új vas.

A Valve vezére azonban fenntartásokkal kezeli a témát, mert mint kifejtette, szerinte a zárt rendszer egy rossz filozófiai megközelítés, de a többiek másolni fogják ezt az Apple és az Xbox Live sikerei miatt.

„Attól félek, hogy az, ami rengeteg innovációt hajtott a múltban, eltűnik majd. Lesznek próbálkozások arra, hogy mindent lezárjanak, mondván: Elegem van abból, hogy a Google-lel versenyezzek, belefáradtam abba, hogy a Facebookkal versengjek, inkább létrehozok egy konzol modellt, amivel kizárom a konkurenciát a világomból.”

Newell szerint az Apple nagyon zárt. Fel is hozott egy példát, hogy szerinte miért nem működnek rendesen az Apple e-könyv elképzelései: mert ragaszkodnak a 30% hasznukhoz egy olyan világban ami jóval kisebb haszonkulcsokhoz szokott (elég megnézni az Amazon boltját, ami uralkodó a piacon, de náluk jellemzően a zene is olcsóbb). Azt is hozzátette az egészhez, hogy ha ők csinálnának hardvert az biztos nyílt platformra épülne, mert a versenyhelyzet a legjobb a felhasználóknak, amikor különböző szolgáltatók versenyeznek a kegyeinkért. Érdekes, hogy ezt megjegyezte, lehet igazából a saját vágyait vetíti ki az Apple-re, vagy a Valve készül valamire?

A nappaliban nagyon nem lehet megváltani a világot, ahhoz nagyon komoly infrastruktúrát kell kiépíteni, a Sony és a Microsoft is évek óta dolgozik azon, hogy a PlayStation 3 és az Xbox 360 ne csak játékgép legyen, hanem egy multimédiás központ, amin filmeket nézünk, híreket olvasunk, kommunikálunk egymással, stb. A PS3-hoz néhány régióban még TV tuner is kapható, amivel képes az adások felvételére, ha kell. Ezzel azért utólag nehéz lesz versenyezni, mert nyakunkat rá, hogy a nagykonzolok következő generációja sem csak mint játékgép fogja kelletni magát (már a PS3-at is multimédiás központnak reklámozták anno, de eleinte csak a Blu-ray lejátszó tette ezen a fronton valamennyire érdekessé). Azért kíváncsian várjuk a jövőt, hogy Gabe Newell jóslatából bejön-e valami.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

30 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
jzsgbr
jzsgbr
2011. okt. 15. 9:21
#27

Ideje lenne már, hogy a Dagi fecsegés, meg wowozás helyett az ep3-at, vagy hl3-at promózza...

HUFEUR
HUFEUR
2011. okt. 14. 23:00
#26

@mtrx220

Nem is az lenne a jó, ha minden online lenne, hanem lemez helyett mondjuk flash alapú valamin jönnének a dolgok, mint pl. PS Vita-ra.

Csak mondjuk 50 gigás memókártyák jelenleg nem lennének valami olcsóak (azért 50 giga, hogy legyen értelme a blu-rayt lecserélni)

kullo1
kullo1
2011. okt. 14. 17:49
#25

bla bla bla,meg volt a heti porhintés is ;)

gyigyo
gyigyo
2011. okt. 14. 15:52
#24

Cyberpunk666: de 1 álag ember nem tervez a gépén!

egy átlag ember arra vágyik ami mostmár minden TV-ben vagy konzolban,tablet-pc-n/laptopon,megtalálható...

pont ezért fog az asztali pc eltűnni X év múlva 1 átlag ember életéből...

jobb lenne ha gondolkodnál 1 kicsit...

CyberPunk666
CyberPunk666
2011. okt. 14. 16:09

Azt írtad az asztali pcknek leáldozik hamarosan. Nem áldozik le, csak szűkül a piac, mármint szűkülne, ha nem ők csinálnák az újakat is, ráadásul hasonló alkatrészekből, a pénz helyben marad. Az arányok fognak változni, de még sokáig velünk marad a jó öreg pc.

Majd akkor fog neki leáldozni, ha összehajtogathatod és a pénztárcádba teheted a 30 colos érintőképernyős gépedet.

noPublicFG
noPublicFG
2011. okt. 14. 14:37
#23

Gabe Newell csak nem szerződött az Apple-vel?

lackoo1111
lackoo1111
2011. okt. 14. 17:57

Csak az egyik főrészvényesük . :P

gyigyo
gyigyo
2011. okt. 14. 14:17
#22

"inkább létrehozok egy konzol modellt, amivel kizárom a konkurenciát a világomból.”

a sok apple fanboy fangirl úgyis megveszi...

egyébként a TV-k is megtudják már csinálni azt amit egy konzol/PC.. facebook.. csevegés.. skype.. youtube stb...

Pl itt van ilyen:

http://ipon.hu/hir/okosteleviziokkal_erosit_az_lg/17923

meg az olcsóbb modellek is tudják...

asztali pc-knek hamarosan leáldozott...

Külföldön már mindenkinek a zsebébe 1 iphone vagy táblapc... meg laptopot használnak... hiába a világ változik, ez van...

CyberPunk666
CyberPunk666
2011. okt. 14. 15:02

Én inkább úgy fogalmaznék, hogy nagy piacot fog tudni kiszakítani a tvn netezés, és a laptop is nagy piacot szakít már most, de azért még sok dolog van amire ezek nem képesek. Illetve sok dolog van, ami az ember nem a nappaliban a tv előtt, de mégis nagy képernyőn szeretne intézni.

A büdös életben nem fogok 15 colon a laptopon végigcsinálni egy tervezést. Azon az eszköztárak mellett nem is fér már el a project :D

Szóval bőven van jogosultsága. Az emberek hajlamosak arra, hogy csak a saját felhasználásukban gondolkozzanak. Sokan nem értik minek az intel 200ezres processzora, minek 24 gb ram egy gépbe, minek 8 mag, amikor alig használja ki valami...

De mindennek megvan a valódi létjogosultsága, egy picit tágabban és körültekintőbben kellene gondolkodni.

XtreemX
XtreemX
2011. okt. 13. 17:45
#21

Szerintem Gabe bácsi nagyot téved most.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2011. okt. 13. 11:02
#20

LGx remelem nem csatlakoznak tul sokan wireless-en keresztul steam jatekokhoz!

Igy is van boven lagg hatha meg a magas pingek jonnek!

LGx
LGx
2011. okt. 13. 9:36
#19

PC-t is lehet kanapéról, fotelból :)

Mindenből van kényelmi, wireless megoldás is (bill, egér, játékvezérlők). Ha meg ilyen van a kezedben, tökmindegy, hogy mihez kapcsolódik, a szekrénybe is rakhatod a PC házat. Arról nem is beszélve, hogy potom pénzből össze lehet rakni egy általános felhasználású full passzív HTPC-t, rá egy (buta)user friendly OS-t (pl WB) azt csókolom. A PC-nek sosem fog leáldozni, akkor sem, ha már az emberek szemgolyójába, agyába ültetnek be harapott almás cuccokat :)

Zelbacsi
Zelbacsi
2011. okt. 13. 8:58
#18

@MaximumGame2011:

Minek másra használni ha ott a PC? OMG ?

Minek a PC, ha mindent tud a konzol, amit a felhasználó akar? (Most arról a felhasználóról beszélek, aki annyit akar a gépétől, mint amit Svindler említett ("filmeket nézünk, híreket olvasunk, kommunikálunk egymással, stb.") és szerintem ők többen vannak, mint mi)

Mellesleg beszélni lehet, tisztelt Gabe Newell, erre valók a konferenciák ugye. :) Majd amikor eljön az az idő, akkor látjuk meg, hogy igazad szólott-e, addig csak szájjártatás. Jósnőhöz sem járok. :)

absolom
absolom
2011. okt. 13. 3:46
#17

Azért mondja ezt, mert nem nálunk él. Ott szotyiért megveszik az Apple cuccokat. Jöjjön el ide a Kárpát medencébe, aztán itt okoskodjon. De szerintem Nyugat-Európában is PC-ből, xboxból vagy ps3-ból van több, mint Apple cuccokból. A németeknél se mindenki teheti meg, hogy 2000-3000 eurót szórjon el ilyenekre.

Az Apple, amíg a felső középréteget célozza meg az áraival, addig nem is fog betörni a konzolpiacra. Illetve esetleg a felső tízezerhez be fog törni, csak kérdés, hogy annak a kis rétegnek ki fog alá fejleszteni. Meg mennyiért, és mit? Majd csinálnak egy játékot 10-20 millió dodóból, aztán majd megveszik 1000-en,mert csak azoknak lesz otthon ilyen gépe, meg egyáltalán nem biztos, hogy mindenki játékra használja majd.

pjszilard
pjszilard
2011. okt. 12. 23:35
#16

Gabe Newell szerint az Apple majd ellehetetleníti a jelenlegi konzolokat

Szerintem meg nem.

mtrx220
mtrx220
2011. okt. 12. 23:28
#15

hát szerintem addig jó, amig van optikai lemez.

így is már mindenhez DLC-t adnak ki.

amikor nem lesz lemez, és minden csak online lesz elérhető, akkor fog elszabadulni igazán a pokol. belegondolni sem merek

l-bandee
l-bandee
2011. okt. 12. 21:57
#14

@MaximumGame2011:

Ez +1

Mondjuk bevallom, néha kényelmes a kanapékompatibilis xbox elé bedögleni és agyat mosni a széken ülök PC helyett. Pont emiatt tartok attól, hogy az apple valami olyat dob, hogy ezek mind az xbox mind a pc mind a ps3 mehet a levesbe. NE legyen igazam.

MaximumGame2011
MaximumGame2011
2011. okt. 12. 21:37
#13

Minek másra használni ha ott a PC? OMG ?

Mert a Buta emberek, mint Amcsik... nem is tudják kezelni a gépeket...

mindent másra bíznak... jól elvan cseszve ez a világ... sok nyomott arcú !

Amacs
Amacs
2011. okt. 12. 21:31
#12

Engem meg az lehetetlenít el, hogy ezer éve nem volt már a gépemen új HL.

lackoo1111
lackoo1111
2011. okt. 12. 21:22
#11

Amint látom Gabe igyekszik kihasználni a Steve Jobs halálát követő állapotot és mindenféle marhaság összehord .

Már csak a Minecraft főnök Notch hiányzik mellőle .

;/

l-bandee
l-bandee
2011. okt. 12. 21:09
#10

@mtrx220:

Igen, pont ezt akartam írni. Először kiadnak valami Apple set top boxot, vagy mit, aztán idővel ha csinálnak egy on-live szerű rendszert hozzá, akkor nemhogy a konzolokat, de PC-t is veszélyeztetett fajjá nyilváníthatjuk. Ne így legyen.

mtrx220
mtrx220
2011. okt. 12. 21:01
#9

hát igen, az apple nem képes árversenyre a m$ és a szotyi konzoljaival, legalábbis az eddigi termékeit elnézve semmiképp.

meg is halnának ha $200-ért kéne adniuk egy konzolt szerintem.

egyébként sem tudna sokat okoskodni, beperelni meg plána nem tudja a többiket - azt nem mondhatja hogy ellopták a szabványait, mert az apple kb sosem tett le semmit az asztalra ami konzol :D

legfeljebb egy felhő alapú szolgáltatást tudnék elképzelni - mint most az on-live, de komoly konzolt semmiképp.

sanyix
sanyix
2011. okt. 12. 20:43
#8

Nocsak valves konzol linux alapokkal? :D

reednow
reednow
2011. okt. 12. 20:22
#7

Félti a Steam-et a pasas...

asimov007
asimov007
2011. okt. 12. 20:06
#6

A HTPC már fel van találva. De mindegy, az Apple úgyis betiltat mindent. :)

Egyébként is milyen hardvert gyárt az Apple? A dizájnon kívül természetesen.

Svindler
Svindler
2011. okt. 12. 20:00
#5

Newell valószínűleg arra gondol, hogy egy set-top-box+gép+konzol kombót képzeljetek el, ami akár újfajta irányítással eléri, hogy a TV legyen a középpont azon csinálj mindent. Viszont kétlem, hogy a játékosok Angry Birds-özni akarnának Halo vagy Uncharted helyett.

bmakszim
bmakszim
2011. okt. 12. 19:59
#4

Ha úgy árazzák majd, mint a többi Apple terméket -legyen szó bármiről is- kötve hiszem, hogy kiszorítaná a többi konzolt.

Senbonzakura
Senbonzakura
2011. okt. 12. 19:56
#3

Ebben csak azt említik, hogy leverheti. De ha játszani nem tudsz rajta mi köze lesz a konzolokhoz? Gondolom az Apple TV-ről van szó.

/ 2
Vissza az oldal tetejére