GABE NEWELL: „SENKI SEM LESZ ROSSZUL A VIVE-TÓL”

A Valve társalapítója szerint cége megtalálta a tökéletes megoldást a virtuális valóságból eredő rosszullét kiküszöbölésére, ám egyesek szerint ez lehetetlen.
Gera Krisztián
Gera Krisztián
2015. márc. 9. 12:30
Gabe Newell: „Senki sem lesz rosszul a Vive-tól”

Nem vitás, hogy a következő pár év egyik legérdekesebb témája a játékipar területén a VR, azaz a virtuális valóság lesz. Bár még messze vagyunk a Star Trek holoszobájától, több nagy cég is azon dolgozik, hogy elkészítse a maga fejre szerelhető kijelzőjét. A hatalmasnak tűnő üzletből a Valve sem akar kimaradni. Vive-nak keresztelt készüléküket március elején, a Mobile World Congressen fedte fel partnerük, a HTC vezérigazgatója, Peter Chou.

Gabe „Gaben” Newell, a Valve egyik alapítója nem sokkal a nagy bejelentés után igyekezett meggyőzni a közvéleményt arról, hogy HMD-jük a többiekénél nagyságrendekkel jobb lesz. Az ismert designer nem kisebb dolgot állított, mint hogy a Vive mellett döntők garantáltan elkerülhetik a VR-játékok legkellemetlenebb mellékhatását, az ilyen vagy olyan formában jelentkező rosszullétet. Az emberek nem elhanyagolható része ugyanis nem bírja a szimulált környezetet, és ha huzamosabb ideig kell játszania, esetleg nézelődnie, különböző igencsak kellemetlen tüneteket produkál, amik közül a leggyakoribb mozgás hatására jelentkező kínzó, hasogató fejfájás.

A bejelentés tehát ígéretesen hangzik, és nem vitás, hogy ha elég kiforrott lesz a VR-technológia, az amúgy is szárnyaló játékipar újabb magasságokba emelkedhet. Ám, akadnak kritikus, vagy inkább, józanságra intő hangok is. Bei Yang a Disney egyik, szimulált környezetekkel foglalkozó szakembere, akinek az a feladata, hogy a cég által üzemeltetett vidámparkok a modern technika felhasználásával minél szórakoztatóbbak legyenek, nem ilyen optimista. A férfi szerint sokaknak súlyos tévképzeteik vannak arról, pontosan mi is az a virtuális valóság, és emiatt még szakmai berkekben is számos félreértés kering a témával kapcsolatban. Yang úgy véli, a legfontosabb annak tudatosítása, hogy a VR több annál, mint hogy felveszel egy formatervezett kivetítőt a fejedre, és azon keresztül nézed az eseményeket, hanem ténylegesen az agy becsapásáról, és a valóság szimulálásáról van szó.

Mindez azt jelenti, hogy ha a játékos olyasmit csinál, amitől a valódi életben is rosszul lenne, mondjuk folyamatosan körbe-körbe forog, akkor ettől játék közben is elszédülhet vagy hányingere keletkezhet, attól függően, mennyire érzékeny a szervezete. Így Yang azon az állásponton van, hogy pusztán hardveres úton nem lehet segíteni a problémán, hanem a designereknek közreműködésére is szükség lesz. Ráadásul, ott van még az a jelenleg is létező technikai hiányosság, hogy ha valakinek az átlagosnál kisebb, vagy nagyobb a feje, esetleg közelebb, netán távolabb ülnek a szemei, mint a többségnek, az könnyen az élmény rovására mehet, mert a gépek nem mindig tudnak ezzel megbirkózni. Az út vége tehát még igen messze van, de mivel egyre többen indulnak el rajta, egyiküknek előbb-utóbb meg kell érkeznie.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

22 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Mag
Mag
2015. márc. 11. 19:47
#14

A motion sicknessnél jó lenne, ha nem a DK1-et állítanák példának. Igen, annál nem volt ritka jelenség, de azóta eltelt már jócskán az idő, a DK2-ben már töredéke volt a rosszullétek száma, és a mostani crescent bay-hez a dk2 is olyan messze van, mint az volt a dk1-hez. És még nem jelent meg...

A Crescent bay-ről ugyanúgy szuperlatívuszokban nyilatkoznak mint a Vive-ról, annyi hogy a valve-nak van már konkrétabb vezérlőeszköze hozzá (meg a morpheusnak), míg a riftnél egyelőre nem hallottam ilyenről, bár ugye megvették a Nimble VR-t.

Bei Yang pedig ezzel csak azt emelte ki, hogy a rosszullét egyrészt keletkezhet a hardver problémáiból (rossz késleltetés, tovább látod az állóképet annál, mint ahogy a fejed mozog, emiatt lemarad, stb) és keletkezhet a látott élményekből is. Nos az előzőt a hardveresek tudják kijavítani (meg a szoftvermérnökök), míg utóbbiban a designereknek lesz munkájuk, hogy ne hánytassák szerencsétlen usert.

DogTheDog
DogTheDog
2015. márc. 11. 15:24
#13

Szerintem Gabe ezzel arra utalt, hogy ez nem fog megjelenni, igy valszeg igaza is van.

deviant01
deviant01
2015. márc. 10. 19:15
#12

Bírom Gaben papát, de ez kb. ugyanolyan hagymázas kijelentés tőle, mint a Linux gaming hihetetlen terjedése a csoda SteamBox-szal kapcsolatban.

Meteoreso
Meteoreso
2015. márc. 10. 14:01
#11

Ugyanaz mint a 3D TV-k.

10 perc aztán kezdődik a fejfájás.

Az az agyad érzi hogy ez nem a valóság és lázad.

Én még attól is rosszul vagyok ha más játszik és rángatja természetellenesen a képernyőt.a túl gyors Joystick mozgásaival.

Gorgonka
Gorgonka
2015. márc. 11. 3:28

Szerencsére nekem ilyen gondom nincs. Ma is megnéztem egy filmet 3D-ben, nekem bejönnek a filmek 3D-ben.

Kíváncsi leszek erre a VR-ra is nagyon. Nyilván nem World of Warcraftozni fog az ember ezekkel, de biztos lesznek jó játékok hozzá, illetve filmek. Abban megint csak van potenciál szerintem. Érdekes lenne végignézni pl az Alienst Ripley szemszögéből vagy a Die Hardot Williséből :)

5hR3kY
5hR3kY
2015. márc. 10. 11:16
#10

Szimplán hazugság, mert én kifejezetten rosszul vagyok ettől a Vive-ről, hogy erre pazarolják a pénzt és az időt, amikor a Half Life 3, Portal 3, Left 4 Dead 3 fejlesztését is csinálhatnák. :(

5hR3kY
5hR3kY
2015. márc. 11. 15:02

Ebben pénz? Még kísérleti fázisban van. Egy Oculushoz képest még ki tudja hogy hol állnak. Manapság mindenki VR cuccokat tervez, de mivel nincsen szabvány és nincs egységesítés így valakik fognak ezen bukni. Csak nehogy mindenki bebukja mint annó a 90-es évek közepén! Ott volt a Forte VFX1, az I-Glasses, a CyberMaxx, meg még ki tudja mennyi féle volt. De ugyanúgy akkor sem volt szabványosítás, és nem támogatták a játékgyártók, így szépen mind eltűnt a süllyesztőben. ;)

bruce_printscreen
bruce_printscreen
2015. márc. 9. 20:56
#9

Én biztos nem mivel rohadtul nem kellenek ilyen szarok.

Már normalis játék sincs csak indie-ben.

Én az occulust probáltam és az első pár fejmozditáskor volt némi tengeri betegség érzésem.

De enyhe és hamar elmúlt.

De bőven elég volt belőle 10 perc.

Mókusvakítás az egész.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. márc. 9. 17:10
#8

Nem a szemüvegtől függ a rosszullét. Akik a mozikban is rosszul lettek a Végső állomás vetítésekor azok itt is rosszul lesznek.

kiskoller
kiskoller
2015. márc. 9. 16:19
#7

A semüveget akár szoftveresen is lehetne emulálni.

A végső kép fókuszát, méretét úgy kell machinálni, hogy azt könnyen dologzza fel az ember szeme.

Simán lehetne majd ehhez is valami grafikai beállítás, mint a FOV-hoz.

i2k010
i2k010
2015. márc. 9. 15:01
#6

Én meg szemüveges vagyok. Eleve kilőve nekem az ilyen "csoda".

Sőt, nem is érdekelnek ezek a kütyük.

YellowFlash
YellowFlash
2015. márc. 9. 15:41

Éppen most volt róla hír, hogy a Sony direkt úgy tervezi a saját cuccát, hogy szemüvegesek is kényelmesen hordhassák.

harvy666
harvy666
2015. márc. 9. 14:22
#5

A kulon mozgasra a legjobb pelda az Arma sorozat, asszem kvazi az az egyetlen jatek ahol a fegyvertol kulon tudod mozgatni a fejedet (ugyebar a regota letezo TrackIR ebben segit, illetve szimulatoroknal lesz meg jo)

kiskoller
kiskoller
2015. márc. 9. 16:20

Skyimban is megoldható mod segítségével. Nekem nem jött be. Lehet majd VR-rel jobb lesz.

FaL
FaL
2015. márc. 9. 14:10
#4

GabeN is love, GabeN is life...

harvy666
harvy666
2015. márc. 9. 14:02
#3

Hát igen kompetitiv multis FPSeknel valoszinuleg nem fog mukodni sem a hirtelen egermozgatas sem az emberi feje 180 fokban valo megtekerese :D

gombabacsi
gombabacsi
2015. márc. 9. 13:44
#2

remélem az ilyen vr-es játékokat majd lehet úgy játszani hogy a fejmozgást ne vegye figyelembe, szóval mintha monitoron nézném és egérrel irányítanám

nekem ez a fejmozgásos dolog elég erőltetett

Svindler
Svindler
2015. márc. 9. 14:16

Próbáltad már? Teljesen természetes. Mozogni ettől még kontrollerrel vagy egér/bill kombóval mozog a játékos, a fejmozgatás csak egy hasznos extra.

wishformore
wishformore
2015. márc. 9. 13:29
#1

Mar varom az elso hireket arrol a szerencsetlenrol aki epilepszias rohamot kapott a berendezestol, melynek kovetkezteben elharapta a nyelvet es belefulladt a verbe... Kivancsi vagyok h arra mit fognak reagallni.

corzi
corzi
2015. márc. 9. 14:18

ahoz nem kell VR h valaki epilepszias rohamot kapjon a gep elott... eleg csak ha van villogo feny a monitoron attol is elharaphatja a nyelvet...

Vissza az oldal tetejére