Frissült az Embedded DisplayPort 1.4 szabvány

Az 1.4b kiadás érkezésével az Embedded DisplayPort 1.4 immár gyártásra kész állapotba került, így a köré épülő termékek megjelenésére sem kell sokat várni.

Frissült az Embedded DisplayPort 1.4 szabvány

A VESA (Video Electronics Standards Association) már több, mint két éve bemutatta az Embedded DisplayPort 1.4-es szabvány első kiadását, amely aztán idén év elején kisebb frissítést kapott az eDP 1.4a változat formájában. A korábbi szabvány legfontosabb újításairól akkoriban be is számoltunk, most azonban egy újabb változat érkezését jelentették be, ez pedig nem más, mint az Embedded DisplayPort 1.4b.

Az új szabvány a PC- és táblagép-gyártókkal való együttműködés gyümölcseként jöhetett létre, célja pedig az eszközök közötti együttműködés javítása, az implementálás egyszerűsítése, az eszköz-komplexitás csökkentése és a gyártási költségek mérséklése. Az Embedded DisplayPort 1.4b szabvány a DisplayPort 1.3-as szabvány funkcionalitására alapoz, vagyis azok a GPU-k, amelyek rendelkeznek DisplayPort 1.3-as támogatással, azok az Embedded DisplayPort 1.4b interfésszel is kompatibilisek.

Hogy az Embedded DisplayPort 1.4b pontosan mely területeken változott az eDP 1.4a szabványhoz képest? Egyrészt frissült a Panel Self Refresh Selective Update protokollja, amely így már nem csak a frissíteni kívánt régió X koordinátáját adja meg, hanem az Y koordinátát is. Ebből kifolyólag az Embedded DisplayPort 1.4a szabvány által megkövetelt diszkrét kvarckristály, illetve a kristály-oszcillátor használatára már nincs szükség, ezáltal nem csak a rendszer komplexitása csökken, de az alkatrészköltségek is. Ide kapcsolódik az az újítás is, hogy a Selective Update régiót ezentúl kevesebb részre osztják fel, ami egyszerűbbé teszi a technológia implementációját, méghozzá úgy, hogy az Embedded DisplayPort 1.4 szabvány újításai sem szenvednek csorbát.

A felsoroltak mellett egyéb apró finomításokon is átesett a Selective Update protokoll, de a Multi-ST Operation funkció, a Display Stream Compression technológia, valamint az Advanced Link Power Management technológia is frissült. Ezek a változások mind-mind azt szolgálják, hogy egyszerűbb legyen a rendszer felépítése, ezáltal az implementáció is gyorsabb és zökkenőmentesebb lehessen.

Az Embedded DisplayPort 1.4b érkezésével az Embedded DisplayPort 1.4-es szabvány gyártásra kész állapotba került, így a köré épülő termékek a következő év közepétől kezdve szélesebb körben is megkezdhetik a technológia alkalmazását. Ezzel együtt a VESA tagok már az Embedded DisplayPort 1.5-ös kiadásával kapcsolatos tervek kidolgozását is megkezdték – ez a szabvány az érkező DisplayPort 1.4 új szolgáltatásaiból is profitálni fog.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward