A Sony VAIO noteszgép családjának négy tagja esett át némi frissítésen, amelynek eredményeként az újdonságok mostantól a legújabb Sandy Bridge processzorokkal és néhány extra opcióval is elérhetőek. A változások a Z, S, E és C sorozat tagjait érintik.
A VAIO Z család 1949,99 dolláros alapárról indul. A Z sorozatú notesz 13,1 colos LCD kijelzővel, a legfrissebb Core i5-ös, illetve Core i7-es mobil processzorok valamelyikével, RAID 0 SSD adattároló rendszerrel és opcionális, LTE mobil szélessávot támogató modemmel egyaránt elérhető, sőt, újdonságként most már ezüst karbon borítással ellátott házzal is kérhetjük.
Az S családban lapuló 13 colos és 15 colos modellek esetében szintén elérhetőek a legfrissebb második generációs mobil Core i5-ös és Core i7-es processzorok. Ezek a modellek hibrid grafikát is kínálnak: a processzorban lapuló IGP mellett az adott rendszer választásunktól függően 512 MB-os Radeon HD 6470M vagy 1 GB-os Radeon HD 6630M típusú videokártyát is tartalmazhat. A 13 colos példány ára 799,99 dollárról indul, míg 15 colos, Full HD IPS LCD kijelzővel ellátott társának alapára 979,99 dollár. Ahogy a Z sorozat esetében, úgy az S sorozatnál is vásárolhatunk az adott noteszgéphez úgynevezett "tálca akkumulátort", amely a konfiguráció aljához rögzíthető. Az akkumulátorbővítés hatására egyetlen akkumulátortöltéssel akár 14 órányi üzemidő is elérhető a Z és S sorozat tagjainál.
A Z és S sorozatú noteszekhez hasonlóan a 14 colos és 15,5 colos E sorozatú modelleknél is elérhetővé válnak a legújabb mobil Sandy Bridge processzorok. A hasonló méretben érkező, C sorozatba tartozó noteszeknél két új szín opció jelenik meg: az egyik a Kaleidoscope Pink, a másik pedig a Geometry Black.
A Z és S sorozatú noteszgépek, valamint a különleges dizájnnal ellátott C sorozatú modellek február elején válnak elérhetővé. Az újdonságokkal kapcsolatban további információt itt találnak az érdeklődők.































