FRISS INFORMÁCIÓK AZ AMD ZEN 5-ÖS ÉS ZEN 6-OS CPU ARCHITEKTÚRÁIVAL KAPCSOLATBAN

Kiderült, milyen kódneveket használhat az AMD a CPU magok és a CCD-k esetében, valamint arra is fény derült, milyen gyártástechnológiákkal készülhetnek az új architektúrák köré épülő lapkák.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2023. ápr. 14. 9:44
Friss információk az AMD ZEN 5-ös és ZEN 6-os CPU architektúráival kapcsolatban

Az AMD egyik mérnöke egy picit több információt osztott meg a kelleténél a minap, amelynek eredményeként kiszivárgott némi információ az érkező ZEN 5-ös, illetve ZEN 6-os processzor-architektúrákkal kapcsolatban.  Mivel az AMD háza táján elég sok kódnév van használatban, hiszen az architektúra mellett a processzormagok, illetve maguk a CCD-k is külön kódnéven futnak, először érdemes ezek között rendet tenni, hogy világos legyen, az új szivárgások kódnevei pontosan mire vonatkoznak és hogyan illeszkednek az eddigi képbe.

A ZEN 3 esetében a nyolc darab CPU magot tartalmazó CCD lapka a Brekenridge nevet viseli, míg a processzormagokat Cerebrus kódnévvel látták el. A ZEN 4-nél az ugyancsak nyolcmagos CCD Durango kódnév alatt fut, míg a processzormagok már a Persphone kódnevet kapták. A processzormagok és a CCD lapkák lényegében egyforma felépítéssel rendelkeznek a klienspiaci RYZEN és az szerverpiaci EPYC modelleknél, igaz, ZEN 4 fronton hamarosan bejön a képbe a ZEN 4c processzormag-típus is a Bergamo sorozat fedélzetén, ami az Intel E-Core fejlesztéséhez hasonlít, de ezt csak érdekességképpen említettük.

Galéria megnyitása

A friss szivárgás kapcsán fény derült a ZEN 5-ös processzormagok kódnevére, ami Nirvana lesz, míg a belőlük felépülő CCD lapka az Eldora kódnevet viseli. A mérnök beszámolója szerint, aki az energiamenedzsmenttel kapcsolatos feladatokat végzi a fejlesztőcsapaton belül, a ZEN 5 esetében 2021 januárja és 2022 decembere között dolgozott az architektúrán, ami azt jelentheti, hogy a ZEN 5 fejlesztése véget érhetett, így az architektúra jelenleg tesztelés és finomhangolás alatt állhat. A ZEN 5 várhatóan 2024 folyamán jelenhet meg, ám korábban a Gigabyte kínai részlege 2023-as rajtról beszélt, ám azóta átfogalmazták a félreértésre okot adó szövegüket. A ZEN 5 esetében várhatóan 3 nm-es EUV gyártástechnológiát alkalmazhat az AMD.

Szóba került még a ZEN 6 is, amelyen 2023 januárja óta dolgozik a szószátyár mérnök, és ugyancsak az energiamenedzsmenttel kapcsolatos feladatokat végzi. A ZEN 6 esetében egyelőre csak a processzormagok kódneve szivárgott ki, ami Morpheus lesz, a CCD kódnevéről sajnos még nem érkezett hír. Annyi viszont még kiderült, hogy a ZEN 6 ismét egy újabb gyártástechnológiát vethet be, ami a 2 nm EUV lehet. A ZEN 6 alap processzorok érkezésére valamikor 2025 második felében lehet számítani legkorábban.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
JohnyX
JohnyX
2023. ápr. 14. 10:06
#1

Reméljük ezt is olyan logikusan nevezik el mint a mobil processzoraikat (az, hogy keverik a generációkat egy éven belül az csak bonusz)Amd Mobil Cpu nevezéktan

punchman
punchman
2023. ápr. 16. 21:45

@JohnyX

Az igény teljesen érthető. Mára sajnos lehetetlen teljesíteni. Viszont minden bizonnyal a helyzet pont az új számozás miatt a legkevésbé megtévesztő.
Az említett Intel processzoroknál is csak a Core i típusokra igaz. De ott is van több számozás. A nagyobb teljesítményű változatok több számjegyből állnak. A Celeron/Pentium sorozatoknál pedig nem tudod megállapítani melyik generációhoz tartoznak, komoly ismeretek nélkül. Intel rengeteg processzort készít különböző területekre. Szintén nehéz lekövetni.
Hogy melyik magból mennyi van, és abból mennyi a szálak száma, nem fogod tudni az adott típusok és a generáció ismerete nélkül. Tehát az átlag vásárló ugyanúgy nem tudja mit vesz pontosan, ha nem írják mellé. De ha odaírják sem fogja tudni mire képes az adott processzor. Még én sem tudom, ha nem kezdem el nézegetni a specifikációkat, és a különféle rá épülő laptopok tesztjeit.
Koncentráljunk viszont az AMD-re, és hogy jutottunk el idáig, hogy új szisztémára volt szükség. A régi sorozatoknál egyszerű volt kiadni a processzorokat adott sorszámok alatt. A Kaveri mobil processzorok, vagy akár egészen a második Zen generációig nem volt különösebb akadály. Ahol már egyértelmű probléma volt, az a Zen3 megjelenése. A Renoir már monolitikus felépítéssel jött, hiszen az energiahatékonyság és a felépítés nagyon fontos egy mobil processzornál. Egy csomagot össze kell legózni készre az elérhető komponensekből. Egy-egy ilyen család célzottan és eltérően kerül összeállításra. A legalsóbb szegmensre pedig drága lenne új modelleket megtervezni és legyártatni a legújabb technológiákkal. A processzorok általában, esetleg apró módosítással, de még évekig gyártásban maradhatnak. Az olcsó modellek is 1-2 generációval régebbi termékekből vannak összeállítva.
Az AMD a Zen-t elkezdte a Samsung 14nm-es node-ján gyártatni a GloFo-val. A GloFo ezt tovább fejlesztette, ezt hívták 12nm-nek. A Zen+ már erre épült. A Zen2 és az RDNA1-2 a TSMC 7nm-en van gyártva. Néhány RDNA2 viszont már a 6nm-es feljavításon készül. A Raphael processzorok N5-ön készültek. Az RDNA3 viszont készül N4 és N5-ön is. Így az AMD nagyon sok terméket tud kínálni amivel jobban meg tudja célozni az adott szegmenseket.
Van a Dragon Range, ami a nagy teljesítményű CPU-kat takarja, viszonylag minimális GPU gyorsítással. Például tartalomgyártók, gamerek. Nagy TDP, sok cache, akár 16 Zen4 mag, RDNA2. Abszolút teljesítményre optimalizált, N5-ön gyártva.
A Phoenix egy ultrabookokba szánt, takarékos megoldás. Zen4, RDNA3, N4-en gyártva. Abszolút takarékos gépekbe szánt, ahol az iGPU mellett nincs szükség külső GPU-ra.
Van egy Rembrandt Refresh, ami ugyanezt tudja, csak az előző 6000-es sorozat frissítése. Zen3+, RDNA2 N6-on gyártva.
De még ez is elég ütős a mai napig, ezért a mainstream kategóriába érkezik a Barceló felújítása, N7-esen gyártva, Zen3, Vega, DDR4/LPDDR4 támogatással.
Viszont az AMD még adós lenne egy igazán költséghatékony megoldással, ezért érkezik a Mendocino az alsó-közép kategóriába. Itt van egy csavar a történetben. Zen2 alapú, max 4mag (1CCX), de RDNA2-vel és LPDDR5 támogatással N6-on gyártva. Tehát teljesen új fejlesztés.
Ha a legújabb, leggyorsabb, takarékosabb modellek kellenek, akkor a narancssárga matricával az AMD jelezni fogja a vásárlóknak, hogy ez a legjobb, legújabb fejlesztésük.
Kell-e neked tudnod miből épül fel a processzor? Nem, és ahogy láttam, nagyjából az első két szám alapján be tudod lőni tudásban, teljesítményben mi a rangsor. Az AMD mindent megtett, hogy tájékoztassa a vásárlóit, lehetőleg az összezavarásuk nélkül.
Ha most veszel egy Inteles laptopot, lehet benne N100, N200, N300-as, N4000-es, N6000-es, N-akármi, Y elől, Y hátul, Lehet X elől, lehet 5000-es, 6000-es, 7000-es, 8000-es. És a legszebb, hogy nem tudod hogy ezek épp melyik sorozatba tartoznak, mert hol ebbe, hol abba. Akár atomtól az i3-ig bármi. De az üzletek polcain a korábbi generációk a mai napig kint vannak. Amit az Intel Raptor Lake-ként eddig kiadott, az i3-tól az i9-ig nagyjából egységes. De a többi már nem, és az Intel Raptor Lake mobil és embedded kínálata nem teljes.
Ha az AMD nem készített volna ennyi sorozatot, akkor saját magát lőtte volna lábon. Az hogy egy számozás alá tudta terelni őket, segített a vásárlóknak eligazodni a döntésben. De amit leginkább szeretek benne, hogy bármelyik számozásra nézek rá, egyértelmű melyik sorozatból, milyen kategóriát kapok. Egy Intel gépről most azt se fogom tudni belőni melyik évjárat, melyik generáció, és melyik kategória, mert tologatták. Ha gondolod játszhatunk olyat, hogy írok processzorszámokat, és megpróbálod magadnak kitalálni hova tartozik.

Vissza az oldal tetejére