A Huawei P30 Pro egy olyan frissítést kapott, ami aránylag sok kisebb-nagyobb módosítást tartogat a felhasználók örömére. Az EMUI 9.1.0.178 verziószámon futó csomag telepítését követően kellemesebb élményt fog nyújtani a készülék használata.
Az első és legnagyobb hangsúlyt kapó módosítás, hogy megérkezett a DC Dimming opció a megjelenítő beállításai közé. Ez a funkció arra képes, hogy a kijelző vezérlésének a módosításával kiküszöböli, hogy vibráló hatása legyen a panelnek, és ezzel jelentősen tudja kímélni a szemet bizonyos körülmények között. A DC Dimming esetén a feszültségszabályozást használja a gyártó a fényerő kontrollálására, ami az OLED esetében egyébként nem ideális, mert a színek torzulását eredményezheti, de akik érzékenyek a PWM okozta vibrálásra, azok egészen biztos, hogy üdvözölni fogják ezt az újítást. A beállításoknak a kijelzőre vonatkozó paraméterezésén belül, a szem komfortjával kapcsolatos lehetőségek között kell majd ezt keresni „Flicker reduction” címszó alatt.
A frissítés ezen felül bevezeti a Huawei saját ultra-alacsony Bluetooth késleltetési technológiáját, ami lehetővé teszi az egészen magas minőségű hang esetén is azt, hogy szinte egyáltalán ne legyen késés az átvitelben, ami főleg a videók megtekintésekor lehet érzékelhető. A kamerát ért optimalizálásoknak köszönhetően javulni fog a fényképek minősége, a színek autentikusabbak, élethűbbek lesznek, ami nem is árt, hiszen sokszor éri kritika a Huawei készülékeit azért, mert hajlamosak a színeket túlzóan megtolni egyes fotózási módokban. Érdekesség, hogy az arcalapú azonosításnál már kettő arc is bevihető lesz ezen túl, így például a felhasználó párja is gond nélkül kinyithatja majd a megjelenítőt szükség esetén.
A P30 Prónál jobban fog működni ettől kezdve az ujjlenyomatos azonosítás, ami igazából már eddig is eléggé korrektül tette a dolgát a felhasználói visszajelzések alapján. A frissítést követően újra be kell majd vinni a rendszerbe a biometrikus mintát, hogy ezt lehessen használni. Furcsa módon az élő háttér használatakor a lezárt kijelzőn nem jelentek meg az üzenetek és más értesítések, de már ezt is megoldotta a Huawei, így azoknak sem kell majd erről lemondani, akik valamilyen animált képben szeretnének gyönyörködni a lezárt panelen. És több javítást is belecsempésztek a szakemberek a frissítésbe, melyeknek köszönhetően stabilabban fogja tenni a dolgát a P30 Pro. Kapott javítást az előlapi kamera, a színkezelés a kijelző esetében, és a megjelenítő automatikus kikapcsolása is hibás volt, mert néha nem tette a dolgát, de már ez nem fordulhat elő. És a járulékos optimalizálásoktól pedig azt várja a cég, hogy az általános tempó is érezhetően jobb lesz.
A Huawei P30 Pro tulajdonosok fokozatosan kapják majd meg ezt a frissítést globálisan. A vállalat elmondása alapján néhány hétig eltart majd, mire mindenki részesülhet belőle, elsőként azok kaphatják majd meg, akik kártyafüggetlen készülékkel rendelkeznek.