FESTMÉNYKÉNT A FALRA SIMULÓ TV KEDVEZŐBB ÁRON, EZT NYÚJTJA A HISENSE CANVASTV

Az elmúlt években több olyan tévé is készült, ami már a nappali dísze lehet, de az eddigi megoldások elég drágák voltak, ezen változtat a CanvasTV.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2024. júl. 22. 10:40
Festményként a falra simuló TV kedvezőbb áron, ezt nyújtja a Hisense CanvasTV

A Hisense egyre több televíziót kínál világszerte, folyamatosan bővíti a kínálatát, és igyekszik a piacvezető párosnak nyomába érni. Az új CanvasTV-vel valószínűleg bizonyítani is akar a vállalat, hiszen egy nagyon lapos készülék megalkotása még ma is remek kihívás, ha pedig ezt elérhetőbb áron kell megoldani, akkor még nehezebb a mérnökök feladata.

Az LG Gallery Edition és a Samsung The Frame televíziók mintájára a Hisense is akart valami jó nevet a képkeretnek álcázható televíziójának, így lett ez a CanvasTV. A lényeg viszont az, hogy az újdonság töredéke áron vásárolható meg, mint ammenyibe az említett ellenfelei kerülnek.

Galéria megnyitása

A Hisense már 1000 dolláros áron elérhetővé tette a CanvasTV modellt 55 hüvelykes képátlóval, és készül a termékből egy 65 colos változat is, ami még mindig csak 1300 dollárt fog kóstálni. Viszonyításképpen, az USA-ban a Samsung aktuális The Frame 55 hüvelykes tévéje másfélszer drágább, 1500 dollárt kóstál.

A CanvasTV bármilyen stílusú nappaliban tökéletes dekorációként szolgálhat.

Behangolható az Art móddal, hogy híres festők munkáit tudja megjeleníteni, mikor éppen nem nézik. Egy előre konfigurált képi beállítással a műalkotások valóban „megelevenednek” a felhasználók falán. Reneszánsz, modern művészet, absztrakt alkotás, bármi jöhet, nagyon széles választékból válogathatnak majd a tulajdonosok. A szoba és a lakás stílusához jól passzoló képeket lehet majd választani a tökéletes hangulat megteremtése érdekében. Ha valaki arra vágyik, a családi képeket is beteheti egyébként, erre is lehetőséget nyújt a készülék.

Galéria megnyitása

Fontos része az „illúziónak”, hogy mágnesesen rögzíthető keretet is lehet pakolni a CanvasTV-re, és ebből is lesz többféle kivitel. Sötétebb, világosabb, akár teljesen fehér is lehet a keret, ezt is a helyiséghez tudja igazítani a vásárló. Teakfából készült a keret, a Hisense megadta a módját ennek is.

Galéria megnyitása

4K Ultra HD felbontással kerül a boltokba a CanvasTV, ebben persze semmi meglepő nincs, lényegesebb az az információ, hogy QLED technológiát használ az LCD alap mellett. A Hisense Quantum Dot megoldása szebb színvilágot és jobb részleteket mutathat a képernyőn. Direkt LED háttérvilágítást használ a CanvasTV, de az nem derült ki, hogy ez milyen kialakítású. Inkábba ara koncentrált a Hisense, hogy kiemelje a 144 Hz támogatását.

Galéria megnyitása

Ideális lesz a televízió akár konzolok mellé is a magas képfrissítés támogatásának köszönhetően. Van külön Game Mode Pro opció, ahol 48 és 144 Hz között működő VRR is biztosított a lehető legjobb élmény elérése érdekében. Adott az alacsony késleltesésű mód is, és van olyan mozgáskorrekció is, ami ugyancsak nagyon alacsony késleltetéssel fog üzemelni, ennek köszönhetően a játékok közben is kompromisszum nélkül lehet simább a megjelenítés.

Galéria megnyitása

Képes a CanvasTV alkalmazkodni a környezeti fényekhez a fényerővel, valamint a mozgást is tudja érzékelni, így energiahatékonyabb lehet. Akkor kapcsolhat be, ha tényleg vannak a környezetében, egyébként pedig alvó módba állhat. 2.0.2 hangrendszerrel is meg lett toldva a készülék, és a Google TV rendszer fut rajta mindenféle okos megoldással, Alexa és Google Assistant integrációval, valamint Apple HomeKit támogatással.

Galéria megnyitása

A CanvasTV egy speciális fali konzollal kerül a boltokba, annak köszönhetően lehet majd a készüléket tökéletesen a fal síkjába hozni, hajszálnyi rést hagyva a panel és a mögötte levő felület között. Még telepíteni is könnyű, egy ember meg tudja oldani a felszerelést – noha ezt semmi esetre sem ajánlanánk.

A Hisense CanvasTV (S7N) egyelőre csak az Egyesült Államokban elérhető, de bízunk abban, hogy megérkezik majd idővel Európába is, és a magyar boltok kirakatába is eljut majd. Biztosan vannak, akiknek az érdeklődését felkeltené az újdonság.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2024. júl. 23. 7:22
#2

Ja, csak az általában kimarad hogy gyárilag nem járnak hozzájuk felpattintható képkeretlécek. Azt vedd meg még külön nem kis pénzekért. Anélkül meg úgy néznek ki hogy sehogy.

djbundy
djbundy
2024. júl. 22. 13:45
#1

Hogy kéne megoldani a vaskos táp-, hdmi-, audiokábelek 'láthatatlan' elvezetését?

djbundy
djbundy
2024. júl. 22. 16:00

@DemonDani értem, szóval ha lakásfelújítás után veszem a tv-t akkor bonthatom a falat :)

Vissza az oldal tetejére