A Xigmatek közepes torony formátummal érkező házát túlzás nélkül hívhatjuk ferdetoronynak, ugyanis a kuckó elég erőteljesen lejt, méghozzá előrefelé. Hogy ez az állapot megszűntethető-e a műanyag talp eltávolításával, az egyelőre rejtély.
Ferde kivitel ide vagy oda, maga a számítógépház különc kivitele ellenére egyáltalán nem tűnik rossznak. A Talon névre hallgató Xigmatek számítógépház a gyártó Stealth Series családját erősíti. A vállalat weboldalán található számláló alapján a termék hivatalos megjelenésére még néhány órát várnunk kell, de a vele kapcsolatos legfontosabb információk már most is rendelkezésre állnak, így ezeket az alábbiakban össze is foglaljuk.
A selyemfényű fekete festéssel ellátott, közepes (ferde)torony formátumú számítógépház nem csak ATX, illetve micro-ATX, hanem mini-ITX formátumú alaplapokat is fogad, alaplaptálcáján pedig jelen van a szokásos szerelőablak, így a processzor és a processzorhűtő cseréje kényelmesen, gyorsan megoldható. A kuckó fejlett kábelmenedzsmenttel érkezik: az alaplaptálcán több gumírozott kivágás is helyet kapott, amelyekkel hatékonyan elrejthetjük a PC-ben kígyózó kábeleket. A 8 darab PCI bővítőhellyel rendelkező újdonság 330 milliméter hosszú helyet kínál a videokártyák számára.
A kuckó három darab 5,25 colos bővítőhelyet tartogat, belsejében pedig nem kevesebb, mint nyolc darab 3,5 colos bővítőhelyet találunk. Utóbbiak közül ötöt 2,5 colos adattárolók fogadására is felkészítettek. Az egyes bővítőjelyek természetesen szerszámmentesen szerelhetőek – maguk a 3,5 colos bővítőhelyek pedig fiókos rendszerben érkeznek.
A könnyedén eltávolítható előlap mögött egy 200 milliméteres átmérőjű légkeverő lapul, amelynek forgórésze 1200-as percenkénti fordulatszámmal pörög, méghozzá igen halkan. A ház tetején világító Xigmatek logó, valamint eltávolítható, füstüveg jellegű sötétített plexi borítás található, amely alatt néhány ventilátor bővítőhely lapul. A ház tetején egy 200 milliméteres, vagy két darab 140/120/90 milliméteres légkeverő elhelyezésére van mód, de itt akár 240 milliméteres hőleadó radiátor is elfér, ami jó hír, ha esetleg folyadékhűtő rendszerben gondolkodnánk. A lehető legjobb szellőzés érdekében a ház hátuljára is került egy légkeverő, méghozzá egy 140 milliméteres átmérőjű.
Hogy mégis miért döntötték meg előre a mérnökök az új kuckót? A Xigmatek szerint azért, mert így sokkal jobb a ház szellőzése. A döntött kivitel a Talon ablakos oldallappal ellátott változatának emellett különleges megjelenést is kölcsönöz.
A Xigmatek Talon rövidesen megjelenik kereskedelmi forgalomban, azonban a termék várható végfelhasználói árát egyelőre homály fedi.

































