A világ első 512 GB-os microSD formátumú memóriakártyáját az Integral mutatta be januárban, most pedig már a PNY is kínál ilyen terméket. Az amerikai vállalat megoldása amellett, hogy rengeteg adat tárolására lesz alkalmas, egészen jó tempót biztosít majd.
Az írási sebességet nem hozta nyilvánosságra a cég, de az olvasás során 90 MB/s-os tempóra képes az egység. A lapkán szerepel az UHS Speed Class 1 (U1) és az UHS-I (I) jelölése, szóval legalább 10 MB/s-os folyamatos írási sebességet támogat. És van rajta Video Speed Class 10 (V10) jelölés is, ami szintén minimum 10 MB/s-os írási sebesség megléte mellett osztható ki. Egyes források szerint az Application Performance Class 1 (A1) minősítéshez is megfelelő a teljesítménye az új memóriakártyának, de az A1 jelölés nem szerepel a microSD kártya felületén, szóval ezt fenntartással kell kezelni. Viszont a PNY valóban ajánlja mobilokba is a terméket.
A vállalat elmondása alapján nyugodtan lehet használni az 512 GB-os microSD-t okostelefonban, cserélhető objektíves fényképezőgépekben, és a hivatalos honlapon látható képek tanúsága szerint még akár drónokban is. Viszont ezen a szinten már érdemes arról is meggyőződni, hogy az adott készülék egyáltalán lehetővé teszi-e ekkora kapacitású lapkák bevetését. Végezetül annyit árult még el a cég, hogy a csomag tartalmazni fog egy SD kártya adapter, így azonnal lehet majd használni olyan eszközökben is az újdonságot, amikbe nem microSD, hanem SD kártya való.
A hatalmas kapacitásért vastag árat kell fizetnie a vásárlóknak. A PNY 512 GB Elite microSDXC kártya nem kevesebb mint 350 dollárba kerül, azonban még így is olcsóbb 50 dollárral az Integral hasonló megoldásánál. (Viszont csaknem kétszer akkor összeget kell érte leszurkolni, mint például a SanDisk 400 GB-os microSD kártyájáért, ami 200 dollárért szerezhető be.)
































