A SteelSeries Siberia sorozata két új vezeték nélküli gamer headsettel bővült, amelyek a felsőkategóriás termékek szegmensében próbálnak érvényesülni. A Siberia 800-as és Siberia 840-es újdonságok alapjaikat tekintve ugyanazt nyújtják: felépítésük egyforma, így alapvető funkcionalitásuk is azonos, viszont a Siberia 840 extraként még Bluetooth vezérlőt is kapott, azaz könnyedén használható különböző mobileszközökkel is.

A Siberia 800-as sorozat tagjai elegáns,letisztult dizájnnal érkeznek, házuk pedig mindkét esetben két darab 40 milliméteres átmérőjű, neodímium mágnessel felszerelt hangszórót rejt. A hangszórók zárt térben dolgoznak, méghozzá a 20 Hz és a 20 kHz közötti frekvenciatartományon belül, maximum 100 dB-es hangnyomással. A kényelem érdekében az új headsetek memóriahabos fülpárnákat alkalmaznak, az állítható fejpánt pedig öt darab memóriahab-betéttel gondoskodik a hosszúra nyúlt csaták kényelmes átvészeléséről.

A bal oldali házban egy kihúzható mikrofon is jelen van, ami a 100 Hz és 10000 Hz közötti frekvenciatartományon belül dolgozik, méghozzá -44 dB-es érzékenység és 2200 ohmos impedancia mellett. Az unidirectional típusú, vagyis az egyféle szögből érkező hangokat érzékelő mikrofon szükség esetén némítható – ezt az állapotot piros ledes világítás jelzi. A fejhallgató 7.1 csatornás virtuális térhangzást kínál és három különböző Dolby technológiát támogat. A hangerőt egyébként dedikált szabályzóval módosíthatjuk, valamint az általános beállítások módosításáról is gondoskodhatunk, a mellékelt szoftver pedig remek testreszabhatóságot biztosít.

Galéria megnyitása

A fejhallgató extraként tartalmaz egy úgynevezett Share portot, amelyen keresztül második fejhallgató is csatlakoztatható hozzá – ha például közösen szeretnénk zenét hallgatni. Az energiaellátásról 1000 mAh-s lítium akkumulátor gondoskodik, ami könnyedén kivehető, és amiből ráadásul rögtön kettő is jár. Egyetlen akkumulátorral nagyjából 20 órányi üzemidő nyerhető, a töltést pedig a bázisállomás végzi.

A headsetekhez tartozó bázisállomás egy analóg audió kimenettel, egy audió bemenettel, egy optikai audió bemenettel és egy Mini USB 2.0-s csatlakozóval érkezik – utóbbin keresztül elvégezhető az esetleges szoftverfrissítés. A headset és a bázisállomás között maximum 12 méteres hatótávolság húzódhat, amennyiben kettőjük között nincs akadályozó tényező. A Frequency Hopping technológia jóvoltából a késleltetés mindig alacsony marad – ez 16 ms alatti értéket jelent –, így a hang időben érkezik és időben távozik, ami egy kiélezett csata alkalmával a meccs végeredményét is eldöntheti.

Az akkumulátorral együtt 318 grammot nyomó Siberia 800-as sorozatú fejhallgatók mellé utazó adapter is jár, így több országban is használható a bázisállomás. Az újdonságok közül a Siberia 800-as modell 280 dollárba kerül, míg a Bluetooth támogatással is rendelkező Siberia 840-ért 330 dollárt kérnek el. Európában ez sorrendben 300 és 350 eurós összegeket jelent.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tibaimp
tibaimp
2016. aug. 11. 11:51
#5

Vezeték nélküli perifériát soha többé. Évekig használtam egy Logitech MX5000-es szetett, de az tuti, hogy mindig akkor merült le valamelyik cucc, mikor épp nyakig voltam egy gémben, és tuti, hogy elgázoltak, lesétáltam a szakadékba, lelőttek...stb, szóval soha többé vezeték nélküli periféria...

Derothiel
Derothiel
2016. aug. 11. 14:23

Az új logitech G933 egyelőre jól teljesít nálam. Rendes wireless adapteres nem bluetooth. Itt nincs sistergés és már driveresen is javították az idegesítő kikapcsolós hibáját. Hangminőségre elég jó és kényelmes. Csak bár ne világítana.. (ezt ki lehet kapcsolni) csak kár, hogy az árába bele van építve..

Asagrim
Asagrim
2016. aug. 11. 9:50
#4

Sistergés 100 ezer forintért? Akkor így már meg sem bántam, hogy vezetékes megoldást választottam mindenes fülhallgató gyanánt (teló/PC).

Derothiel
Derothiel
2016. aug. 11. 7:53
#3

Én két darab Siberia 800-ast küldtem vissza 3 napon belül (nem itt az iponnál), mert sistergett a fejhallgató ha bekapcsoltad a mikrofont. (Rengetegen írták amazonon a kommenteknél, több százat elolvastam), hogy egy jack dugót kellett bedugni, hogy a sistergés abbamaradjon (vezeték nélküli fejhallgatónál). És ez egy 100 rugós fejhallgató... A végén elálltam a vásárlástól és mást választottam.

Aki megveszi annak azt javaslom, hogy óvatosan bontsa ki és még 3 napon belül, de legkésőbb 14 napon belül (ha webshopban rendelte) próbálja ki, fóliát hagyja rajta. És figyeljen a bal oldali hangszóró sistergésére amikor bekapcsolja a mikrofont. És nem csak akkor van statikus zörej, hanem nyugalmi állapotban is elég hangos. Aki ilyet vesz nyilván annak ez zavaró lehet, mert minőséget szeretne kapni.

Amúgy egy borzasztóan jó fejhallgató lehet, hogyha jól működik. A cserélhető aksi egy csoda. Viszont hangban a DTS-t nem tudja így bizonyos filmeket stb nem tudsz rajta hallgatni.

peti19870621
peti19870621
2016. aug. 11. 8:13

Igen ezaz egyik ami érdekelt, s van olyan valaki aki ezt a hibát már garancián kívül orvosolni is tudta?

Csak sejtem h púrhabot nyomot bele vagy egyszerűen leszig'szalagozta alufóliázta s vele leárnyékolta az átzúgást generáló vezeték részeket.. (Mert ezt gyárilag az ottani ellenőrző ember rontja el nem a gép.) Látom ez otthoni barkács lesz mindenkinek, aki megveszi D: S megis éri sztem.

arin
arin
2016. aug. 11. 7:26
#2

Van egy pár gyártó, aki már rájött, hogy az emberi fül nem kerek. Mondjuk ettől még lehet kényelmes.

yany
yany
2016. aug. 10. 23:51
#1

Azért van 300 alatt is szerencsére: http://www.idealo.de/preisvergleich/OffersOfProduct/4889823_-siberia-800-steelseries.html

Mondjuk úgy sem olcsó, de kezdem a SteelSeriest komolyan venni. A Sensei egerük nagyon durván bevált.

Vissza az oldal tetejére