Az utóbbi napokban eléggé felpörögtek az események a Nothing körül. A vállalat bejelentette a Nothing OS 4.0 grafikus felhasználói felületet, ami az Android 16 alapjára épül. Ezzel majdnem párhuzamosan kiderült, hogy a cég 200 millió dolláros befektetésre tett szert, hogy a fejlesztéseit finanszírozza, most pedig lehullott a lepel a legújabb fülhallgatóról, szóval még a termékpaletta is bővült.
A Nothing Ear szériával indult a márka, az Ear (1) 2021 júliusában debütált, majd jött 2023 márciusában az Ear (2), és nagyjából 2,5 év elteltével ismerhetjük meg az Ear (3)-at. Minden eddiginél magasabb minőséget képvisel ez a termék, a fejlesztők a cég áttetsző dizájnját ötvözték 100%-ban újrahasznosított alumíniummal, hogy még jobb benyomást keltsen az érdeklődőkben. Az új dizájnnak része a Metal-Insulator-Metal (MIM) antenna, ami megnövelt hatótávot nyújt amellett, hogy még mutatós is.
Egy egyedi fejlesztésű, új hangszórót kapott az Ear (3), ami 12 milliméteres átmérőjű. Az kicsit meglepő, hogy nem többutas a hangrendszer, de a Nothing szerint így is jó dinamikája lesz majd a hangnak. Kiváló mélyekkel tudja majd szórakoztatni a hallgatóságot a viselhető kiegészítő, miközben tiszta és részletes magas tartományról is gondoskodik. Ezen felül pedig elvileg a térérzet is jobbnak ígérkezik.
Érdekes újítás, hogy a tokba is épített mikrofonokat a Nothing, amik együttműködnek a füles mikrofonjával. Ez a Super Mic technológia, amivel még jobb zajszűrés érhető el a beszélgetések alkalmával, akár 95 dB-es zajt is meg tud szüntetni az új rendszer a tokban rejtőző dupla mikrofont is mozgósítva. A hangok magasabb minőségben rögzíthetők az irányított mikrofonok révén, akár még egy rögtönzött podcast felvételhez is elfogadható anyagokat lehet vele gyártani.
A hordozón megfigyelhető Talk gombot használva lehet gyors hívásokat kezdeményezni, hangjegyzeteket rögzíteni, vagy akár egy hosszabb beszélgetést megörökíteni – különböző gesztusokkal aktiválhatók az egyes funkciók. A felvételek a Nothing mobilos alkalmazásban lesznek mentve, majd az Essential Space keretében kerülnek feldolgozásra, ahol az anyagokból leírat készülhet igény szerint. A tokon van egy zöld LED-es fény, ami jelzi, ha aktív a beépített mikrofon, így nem lehet vele feltűnés nélkül felvételeket rögzíteni.
A hang tisztasága érdekében mindent megtettek a fejlesztők, a fülesekben 3-3 darab mikrofon található különböző pontokon elhelyezve, plusz még egy csontrezgéses VPU (Voice Pick-up Unit) egység is van a fedélzeten. Ez a szenzor érzékeli, mikor a felhasználó bármit mond, és ezt is alapul véve javítja tovább a hangminőséget. A zajszűréshez pedig még mesterséges intelligenciát is használ a rendszer. Nagy audió adatbázisokon tréningezte a funkciót a Nothing fejlesztőpartnere, és elvileg így a szélzajt is nagyon hatékonyan tudja megszüntetni az Ear (3).
Az adaptív aktív zajszűrés is rendkívül fejlett, hogy a zenehallgatás élménye minden körülmények között ugyanolyan zavartalan lehessen. A másodperc tört része alatt képes megszűrni, kizárni a kellemetlen hanghatásokat a Nothing Ear (3), és elvileg 45 dB-es hanghatásokat még kiemelkedő hatékonysággal számol fel. A felhasználó környezetéhez és füléhez automatikusan áll be a termék, hogy a lehető legjobb eredményt tudja felmutatni. Az ANC több intenzitásban szabályozható, és támogatja az áteresztő módot is.
A mobilokkal és más forrásokkal Bluetooth 5.4 modul révén teremt kapcsolatot a Nothing Ear (3). Biztosít az eszköz LDAC támogatást is, lesz értelme a lossless tartalmak fogyasztásának, amire most már a Spotify is lehetőséget biztosít. Kapott a fülhallgató ChatGPT integrációt, a Nothint és az OpenAI már egy ideje partnerkapcsolatban áll.
Képes a készülék két forráshoz kapcsolódni egyidejűleg, és gyors csatlakozási lehetőséget is nyújt. Van játékosoknak szán, alacsony késleltetésű kapcsolódási lehetőség is. Mobilról lehet EQ-val szabályozni az Ear (3) hangzását, és a lejátszás magától leáll, ha kiveszik a fülből, mert erre is van külön érzékelője.
A fülhallgatók 5,2 grammot nyomnak, a tok viszont kifejezetten nehéz lesz a fém felületekből adódóan, 71,4 gramm a tömege – a fizikai mérete 56 x 55,5 x 22,25 mm. A natúr fém és fehér szín mellett feketében is elérhető lesz a Nothing Ear (3). IP54 tanúsítványt kapott a kiegészítő minden része, a hordozó is bírni fogja, ha kap egy kiadós esőt, nem kell félteni a nedvességtől, ez pedig mindenképpen örömteli.
A kiegészítő teljes üzemideje 38 órára nőtt a korábbi 36 óráról, de azért nem ez lesz az erőssége a Nothing Ear (3)-nak. Egy töltéssel maximum 10 órás üzemidő érhető el, ami ugyan már elég jó, de azt is hozzá kell tenni, hogy ez ANC nélkül értendő, és a zajszűrés igencsak lerövidíti a futási teljesítményt, így csak 5,5 órát bírhat ki. Még a hordozót teljesen kihasználva is csak 22 órás üzemidő préselhető ki a termékből zajszűrés mellett. Legalább gyorstöltés támogatás van, és ez tényleg elég jó, 10 perc alatt 10 órára elég tartalékot lehet a tokba pumpálni. Végül érdemes még elmondani, hogy a vezeték nélküli töltés is támogatott.
A Nothing Ear (3) globálisan megvásárolható lesz, ahol csak a cég termékeihez hozzá lehet férni. A forgalmazás még ebben a hónapban megkezdődik, az előrendeléseket pedig már most felveszi a startup. A valódi vezeték nélküli füles ajánlott fogyasztói ára 180 euróban lett meghatározva, itthon pedig 73 ezer forintért cserébe lehet birtokba venni a kiegészítőt.