A Telegramról általában azért szoktunk írni, mert rendszeresen szállítja a frissítéseket, fejlesztéseket. Két hete azonban azzal került a platform a híroldalak hasábjaira, hogy elfogták a vállalat vezérigazgatóját. Azóta sok idő eltelt, de Durov egészen eddig nem nyilatkozott, most azonban megtörte a csendet.
Pavel Durov karrierje során már számos ország vezetésével került konfliktusba, de ez a mostani az első olyan eset, hogy elfogták és vádat emeltek ellene. Vádpontok meglehetősen hosszú sorát halmozták fel vele szemben, és azt továbbra sem lehet tudni, hogy milyen sorsnak néz elébe, viszont a Telegramon már beindultak a változások.
A Telegram a jelek szerint elkezdi moderálni azokat a területeket is, amik eddig még cenzúra nélkül üzemelhettek.
A platform vezetője a közleményében arról írt egyebek mellett, hogy a Telegram növekedési fájdalmakkal küzd, amik megkönnyítik a bűnözők számára, hogy visszaéléseket kövessenek el a szolgáltatást kihasználva. Mint az ismeretes, már több mint 950 millió felhasználóval rendelkezik globálisan. Ez a rengeteg ember nagyon sok felületen aktív, rengeteg tartalmat generál a platformon, Durov szerint ez vezetett oda, hogy néhányan rejtve törvényellenes dolgokra kezdték használni.
Arról ír a szakember, hogy ezentúl az lesz az egyik személyes célja, hogy a Telegramon felszámolja a visszaéléseket, jelentősen javítson ebből a szempontból a szolgáltatás működésén. A hatóságok nem tudni, hogy mit osztottak meg Durovval a kihallgatásai alatt, de minden bizonnyal igyekeztek arra rámutatni, hogy milyen problémákat látnak a szolgáltatás működésével, és milyen tartalmak terjednek a zárt Telegram csatornákon, beszélgetésekben.
Ahhoz, hogy az illegális tartalmak eltűnjenek a Telegramról, átfogóbb cenzúrára kellene lehetőséget biztosítani. És most úgy fest, hogy ezen a téren máris vannak változások. Csendben módosult a FAQ szekció a Telegram támogatói oldalán, és érdekes módon már nem szerepel benne például az, hogy a privát csevegések védve lennének a moderációs kérésekkel szemben. A vállalat már arról ír, hogy mindenhol elérhető lesz a „Report” gomb, ami eddig nem volt például a személyes csevegésekben.
Hivatalos közlést a Telegram erről a változásról eddig még nem adott, és valójában az alkalmazásban sem történt változás, csak a FAQ módosult. Valószínűleg hamarosan már tényleg lesz jelentési lehetőség az alkalmazásban mindenhol, innentől csak idő kérdése, hogy mikor jön az a frissítés, ami erről gondoskodik. Ezen felül más változásokra is számítani lehet. Bízunk abban, hogy erről a Telegram rövidesen egy pontos, részletes beszámolóval szolgál majd.
Az továbbra is zavaros, hogy vajon mi volt Pavel Durov célja ezzel az egésszel, hiszen a Telegram első embere tisztában volt azzal, hogy elfoghatják, ha Franciaországba utazik. A szolgáltatás ellen már korábban vizsgálat indult, ellene pedig elfogatóparancs volt érvényben. Ennek ellenére mégis úgy döntött, hogy leplezetlenül, magángéppel utazik Párizsba.
A mostani közleményében arról számolt be, hogy meglepte a dolog, több szempontból is. A Telegramnak van hivatalos EU-s képviselete az eljárások kezelésére. Korábban segítette a Telegram a francia hatóságok munkáját, most még is így állnak hozzá. Ráadásul nem érti, hogy miért a cég vezérigazgatóját hurcolják meg, ha a platformmal gondjuk akad. Erre van bevett gyakorlat, lehet a vállalatokat szankcionálni.