FELHASZNÁLÓI FÁJLOK TÖRLŐDTEK A DROPBOX HIBÁJA MIATT

A vállalat már megtette a szükséges lépéseket, az érintett felhasználóknak pedig kárpótlásul egy évnyi Dropbox Pro előfizetést is felajánlott.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2014. okt. 13. 20:01
Felhasználói fájlok törlődtek a Dropbox hibája miatt

A napokban néhány Dropbox felhasználó kellemetlen leckéből tanulhatta meg, hogy nem érdemes a felhő alapú tárhelyet egyetlen helyként használni fontos adatok tárolására, nem árt a redundancia (de ugyanez igaz lenne bármilyen más tároló esetén).

A Dropbox bejelentése szerint az adatvesztéses hiba néhány régebbi asztali Dropbox kliensnél állt fenn, és csak akkor jelentkezett, ha a felhasználók rendszere akkor kapcsolt ki vagy indult újra, amikor engedélyezték a Selective Sync funkciót. A hiba miatt néhány felhasználó azt tapasztalhatta, hogy törlődtek egyes fájljaik az online tárhelyről, míg a kevésbé szerencsések azzal szembesülhettek, hogy több év alatt összegyűjtött tartalmaikat mind elvesztették.

A Dropbox szakemberei minden olyan esetben, amelyben csak lehetett, megpróbálták visszaállítani a törölt fájlokat; ezzel egy időben pedig javított kliensalkalmazásokat is elérhetővé tettek, a régi kiadásokat pedig kivonták a forgalomból. A szakemberek extra védelmi mechanizmusok beépítésével próbálnak gondoskodni róla, hogy ehhez hasonló hiba a jövőben ne fordulhasson elő.

Galéria megnyitása

Azok a felhasználók, akiket érintett a probléma, kapnak egy bocsánatkérő e-mailt, amelyben a cég a kellemetlenségekért cserébe egy évnyi Dropbox Pro előfizetést ajánl fel. Ez persze nem hozza vissza a véglegesen elvesztett fájlokat, de kétségtelenül figyelmes gesztus, plusz azt is jó látni, hogy a cég tanul a hibáiból.

Hogy mi a tanulság? Az, hogy az igazán fontos adatokat ne csak a felhőben tároljuk, hanem külső HDD-n, és/vagy írásvédettre állított memóriakártyákon, illetve írható/újraírható adathordozókon, ki mit preferál. Minél több a másolat, annál nagyobb az esély, hogy megmaradnak a fontos tartalmak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

19 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
asdsa
asdsa
2014. okt. 14. 22:19
#13

A Dropbox megette az infó házim tanár úr.

Asagrim
Asagrim
2014. okt. 14. 15:29
#12

Én onnantól kerülöm ezt a röhejes céget, mikor még évekkel ezelőtt bárki hozzáférhetett bárkinek a felhőjéhez, de 1 órás a hír, hogy egy hackercsoport 7 millió felhasználó adatait kaparintotta meg.

Használja mindenki egészséggel ezt a szart, én maradok a Tresoritnál.

nemlehet
nemlehet
2014. okt. 14. 10:13
#11

Nekem a dropboxal az a bajom, hogy tetű lassú. Lehet nálam van a hiba, de pl mega-ra és gdrive-ra normális sebességgel lehet fel/letölteni, de ide nem.

Amúgy nekem is most lett beállítva itthon egy NAS owncloud-al. Tükrözött lemezek úgyhogy most már nem nagyon aggódok az adatvesztés végett.

corzi
corzi
2014. okt. 14. 11:25

nekem pont forditva van. gdrive-ra tolt fel lassan a dropbox meg megy rendesen :D

Kajafun
Kajafun
2014. okt. 14. 7:34
#10

Én inkább Nas-ra mentek! :) Vagy GDrive-ra...

Ez a dropbox olyan mint az instsgram, létezik, de hogy minek??? xD

balazs630
balazs630
2014. okt. 13. 23:14
#9

Én kaptam róla e-mailt hogy a felmérésük alapján én érintett lehettem a dologban, aztán rá egy napra kaptam 1 év Pro előfizetést (+1000GB tárhely), úgy hogy látszólag minden a helyén maradt. Imádom őket! :D

Szefmester
Szefmester
2014. okt. 13. 22:40
#8

jött egy kis napsütés és eloszlott a páragombóc... :D

5hR3kY
5hR3kY
2014. okt. 13. 22:01
#7

De ki az az őrült aki adatvesztés után is náluk tárolná az adatait? :D

flashpointer
flashpointer
2014. okt. 13. 21:13
#6

Nem mindig tárolódik csak ha be van jelölve hogy tárolódjon

orimate
orimate
2014. okt. 13. 21:10
#5

Talán ha a kliens frissítené magát az nem lenne rossz.

HDD-n is tárolódik az adat nem értem az adat vesztést.

earendil
earendil
2014. okt. 13. 20:56
#4

Jó extra szolgáltatás, hogy az általuk elveszített adatokat vissza tudom állítani :D Sajnos jelen esetben bugos feature volt ez is gondolom.

tookmindegy
tookmindegy
2014. okt. 13. 20:31
#3

30 napig vagy meddig vissza lehet állítani a törölt fájlokat, szóval....?

junpet
junpet
2014. okt. 13. 20:38

Ráadásul több előző verzióból is lehet válogatni, amit a Google Drive nem támogat, se a OneDrive.

j.panzer
j.panzer
2014. okt. 13. 20:21
#2

Elvileg a dropbox is tárolja a fájlokat a PC-n, ha úgy használod. Aki pedig fontos adatokat csak és kizárólag felhőben tárol, az idióta, és meg is érdemli.

davidrt
davidrt
2014. okt. 13. 20:15
#1

"Ez persze nem hozza vissza a véglegesen elvesztett fájlokat, de kétségtelenül figyelmes gesztus, "

Nem érint a probléma, de én sz*rnék a gesztusra, ha elvesznek az adataim.

Ezért kell Google Drive-ot használni! Ott nem csak felhőben, de a gépeden is tárolva vannak az adatok. És szintén kb mindenre van alkalmazás hozzá.

sanyix
sanyix
2014. okt. 14. 18:56

Nekem van 1 bár az nem lyukkártyákra van optimalizálva, bár a célhardveren is van lyuk :))

Vissza az oldal tetejére