A Clubhouse a tavalyi év egyik bombameglepetése volt, elképesztően nagy érdeklődés követte a programot annak ellenére, hogy egy nagyon szűk felhasználói bázissal rendelkezett. Sok jelentős befektetést kapott úgy, hogy alig tett még le valamit az asztalra, ami rendkívül szokatlan. És a váratlan felkapottságnak meg lett az átka is, amire most próbál reagálni a szolgáltatás.
Az elmúlt hónapokban gyakorlatilag a semmiből kezdtek előbukkanni azok a megoldások, amik a Clubhouse-t másolták különböző módokon, eltérő mértékben. A hangalapú társalgásra építő platformnak mostanra a legnagyobb közösségi vállalatok is versenytársakat teremtettek. És éppen ezért kérdésessé vált, hogy lesz-e a Clubhouse igazán nagy cég, vagy néhány év múlta már alig fogunk emlékezni a nevére.
A Clubhouse egy egészen zárt platform volt eddig, egy kicsit exkluzívnak érezhették a tagok, hogy részesei lehetnek annak a közösségnek, akik az elsők között ismerkedhetnek meg azzal a platformmal, amiről a Szilícium-völgyben mindenki beszél. Ennek azonban most vége szakadt. Megnyitotta a kaput mindenki számára, és kilépett a béta verzióból.
Nem kell már az érdeklődőknek várólistára jelentkeznie, nem lesz szükség meghívóra sem.
Eddig ugyanis hivatalosan még bétának számított, de már több millió közösséget vonzott be. 16 hónapja debütált a szolgáltatás, szóval több mint egy évet töltött el bétaként. A nyitásra a vállalat egy új, lényegesen modernebb vonalvezetésű logóval is készült, ami nem távolodott el túlzottan az eredeti jeltől, ennek köszönhetően mindenki fel fogja ismerni. Az integető tenyér átszabása mellett a Clubhouse által használt betűtípus is változott, egy fokkal komolyabb lett, az ikonjára pedig Justin “Meezy” Williams rapper került.
A Clubhouse a nyitásnál nemcsak azt törölte el, hogy csak meghívóval lehessen jelentkezni a szolgáltatás használatra, hanem azt is, hogy várólistára kerüljön az érdeklődő. Ezeknek a változásoknak köszönhetően rohamos növekedésnek indulhat a felhasználói bázis, de persze arra is van némi esély, hogy igazából nem fognak rákapni az emberek szélesebb körben. Nagyon nehéz még most megtippelni, hogy mekkora közönségnek lehet komolyabb érdeklődése a szolgáltatásban.
A hivatalos álláspont szerint az új logó a bétatesztelés végének a megünneplésére szolgál. Ez a mérföldkő minden fejlesztés esetében fontos, szóval nem meglepő, hogy a Clubhouse némi extra változtatással is szolgált.
A vállalat azon is dolgozik, hogy újabb funkciókat építsen be a szolgáltatásba. Újdonság például most a Backchannel, ami egy közvetlen üzenetküldésre szolgáló funkciója a Clubhouse-nak. Ennek köszönhetően már nem csak hangalapú kommunikációt lehet benne folytatni. Az Android támogatás sem túl régi dolog, ezt a tavasz végén sikerült végre összehoznia a vállalatnak, egészen addig iOS-re korlátozódott a működése.
Az üzenetküldő funkciót már az első nagyon 10 millió alkalommal vették igénybe a felhasználók, és az első héten a forgalma a 90 milliót is meghaladta. Egyre több beszélgetőszobát indítanak globálisan az emberek, és folyamatosan növekedik az átlagosan aktívan töltött idő is. Naponta nagyjából egy órát tölt a Clubhouse használatával egy felhasználó, ami eléggé jó értéknek tekinthető.
A nyitás nélkül a Clubhouse könnyen a riválisok martalékává válhatott volna, így viszont jelentősen felpöröghet majd a felhasználói tábora, ha minden a vállalat tervei szerint alakul. És bízunk abban, hogy így lesz, nem pedig az zajlik majd le, mint a Snapchat és a Stories funkció esetében. A cég legalább kéthetente szeretne majd nagyobb frissítéseket kiadni, amikkel fejlesztéseket adagolhat. Azt nem tudni egyelőre, hogy milyen lépésekre készül a közeljövőben a Clubhouse.






























