Az előző évben nagyon sokan szerettek volna a Metaverzum és az NFT varázsszavakat használva hirtelen meggazdagodni, de úgy tűnik, hogy ez a vonat már elment és talán nem is tér vissza soha, legalábbis nem a korábbi formájában.
A Decentraland lehet az ékes bizonyítéka annak, hogy milyen hatalmas lufiról is volt szó korábban, hiszen a papíron majdnem kétmilliárd dollárt érő, Ethereum alapú digitális földet árusító Decentraland már csak 38 aktív felhasználóval rendelkezik, ami Pamlény vagy Szárász lakosságának felel meg kis országunkban a 2014-es adatok szerint.
A Decentraland alapkoncepciója az, hogy veszel egy kis digitális NFT földet, az a tied és örökre a tied is marad, szóval akár kereskedhetsz is vele a jövőben vagy bérbe is adhatod. Sokan felültek a fejetlen lóra, befektettek "frekventált helyekre", hogy aztán mára mind a 38 ember számára fel tudják ajánlani a felbecsülhetetlen értékű birtokukat.
A fejlesztők szerint viszont ez a 38-as lélekszám egyszerűen nem igaz, mivel legalább 8 000-en látogatják meg naponta a világokat, de havonta is van 57 000 érdeklődőjük.
Szerintük az a 38 aktív felhasználó valójában a napi NFT tranzakciók száma, de elismerik, hogy kicsit mérséklődött a Decentraland iránt az érdeklődés március óta. Viszont ez a 8000-es szám is csúsztatásnak tűnik: ha valaki megvizsgálja a platform közösségének a dashboradján a statisztikákat, akkor láthatja, hogy mára átlagosan csak 7000 felhasználóról beszélhetünk naponta, de azt is úgy, hogy több felhasználó 24/7 be van jelentkezve, szinte sose logol ki, így jó eséllyel bot.
Ha nagyon jó indulattal azt mondjuk, hogy van 60 000 ember, akit érdekelnek az NFT telkek, a 530 924 400 000 Ft majdnem egy Vodafone felvásárlással egyenértékű, ez pedig aligha indokolt és valószínűleg átverés, mintsem valódi érték. A Decentralandot sok NFT spekuláns a jövőnek tekintette, nagyot ment például januárban egy rave partiról készült videó, ami vélhetően legalább 38 embert megindított annyira, hogy befektessenek a digitális földbirtokba.
A Decentraland MANA fizetős tokenje tavaly novemberben tetőzött, azóta viszont trendszerűen veszít az értékéből. Az első befektetők még valószínűleg nyereséggel tudtak kiszállni belőle, de mindenki más, aki nem az első két napban csatlakozott és még mindig van telke, ha csak nem történik valami csoda és válik népszerűvé a digitális földbirtok, akkor búcsút inthet a pénzének.






























