A következő Football Manager játék itt van a nyakunkon, így nem kell aggódni, ha kezded megunni a pár hete ingyenesen kínált 2020-as verziót.

Az új játék természetesen több lehetőséget fog felvonultatni a menedzserek számára, illetve több licencelt csapat kap majd benne helyet, mint eddig.  

A helyzet viszont az, hogy nem mindenki üdvözölheti majd az új epizódot a saját platformján, pedig elég népes a lista. A játék megjelenik ugyanis PC-re, Nintendo Switch-re, Google Play Store-ra, Apple App Store-ra, Google Stadia-ra és Xbox One-ra. Egyedül a PlayStation verzió fog kimaradni, amire a fejlesztők szerint nagyon jó okuk van és e mögött nincs semmilyen exkluzivitási szándék.

Az Xbox csapatából többen kérték őket éveken keresztül, hogy készítsenek a konzuljukra újra Football Manager játékot, míg a Sony nem csinált ilyet.

Persze felmerül a kérdés, hogy miért kell kérni ezt, attól még csinálhatnák a játékot arra a platformra is, mert a játékosoknak lenne igénye rá.

Erre is jött a válasz, hogy ahhoz, hogy egy konzolra játékot csinálj, kell, hogy kapjál fejlesztői csomagot. A Sony nem adott nekik, hiába kértek, a Microsoft pedig azonnal küldött nekik mindent, amire szükségük lehet.

A játék november 24-én fog megjelenni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére