EXTRÉMRE SIKEREDETT A XIGMATEK ÚJ PROCESSZORHŰTŐJE

A Xigmatek Orthrus két hűtőtömbbel, fehér LED-es világítással ellátott ventilátorokkal és nem kevesebb, mint hét hőcsővel érkezik.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2013. jún. 21. 15:01
Extrémre sikeredett a Xigmatek új processzorhűtője

A Xigmatek extravagáns processzorhűtőjét, az Orthrus SD1467-es modellt a hónap elején megrendezett Computex alkalmával már meg lehetett csodálni, ám most végre hivatalosan is elérhetővé vált a termék, így szinte minden szükséges információ napvilágot látott vele kapcsolatban.

Galéria megnyitása

Az Orthrus SD1467 egy rendhagyó dizájnnal érkező processzorhűtő, amely két, egymás felett elhelyezett hűtőtömbbel rendelkezik. A rézből készült hőcsövekre felfűzött, alumínium ötvözetből álló lamellákból összeállított hűtőtömbök párhuzamosak az alaplap síkjával, felettük pedig egy-egy ventilátor teljesít szolgálatot. Az Orthrus SD1467 összesen hét darab hőcsövet alkalmaz, amelyek egyenként hat milliméteres átmérővel büszkélkednek.

Galéria megnyitása

Két hőcső az alul elhelyezett kisebb hűtőtömbhöz igyekszik, a maradék öt pedig a kicsi hűtőtömb felett húzódó nagyméretű hűtőtömbnek adja át az adott processzor által termelt hőt. A hőcsövek minőségi rézből készített talpazaton keresztül veszik át a processzor hőjét.

Galéria megnyitása

A kisebb hűtőtömb felett egy 80 milliméteres átmérőjű ventilátor lapul, amely 2000-es percenkénti fordulatszámmal pörög. Ez a légkeverő maximum 23,83 CFM levegőmennyiség megmozgatására képes, maximális zajszintje pedig 28,7 dB(A) értéket képvisel. A második ventilátor már 140 milliméteres átmérővel rendelkezik és a PWM támogatás jóvoltából a percenkénti 800-as és 1200-as közötti fordulatszám-tartományban dolgozik.

Galéria megnyitása

A nagyméretű ventilátort egy műanyag ház veszi körül, ami a felső hűtőtömb egy részét is eltakarja. A ventilátorlapátok felett rácsos műanyag borítás látható. Ez a légkeverő maximum 79,84 CFM levegőmennyiség megmozgatására képes, maximális zajszintje pedig 35 dB(A). Mind a 80 milliméteres, mind pedig a 140 milliméteres ventilátor FCB (Fluid-Circulative Bearing) csapágyazással érkezik, élettartamuk pedig nagyjából 50 000 üzemórára tehető.

Galéria megnyitása

A Xigmatek új processzorhűtője teljes egészében nézve 146 x 200 x 165 milliméteres mérettel bír, tömege pedig 875 gramm. A termék 180 wattos hűtőteljesítményt kínál, ventilátorai pedig fehér LED-es világítással és kábelharisnyába bújtatott vezetékekkel érkeznek.

Galéria megnyitása

Az új processzorhűtő hamarosan megjelenik kereskedelmi forgalomban, várható ajánlott végfelhasználói ára azonban jelenleg nem ismert.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
and1ao
and1ao
2013. jún. 23. 9:34
#12

zsolteszka.: bölcsebb lettél volna ha csöndbe maradsz. mivel csak hogy képbe legyél egy jelenlegi csúcskat léggel kordába lehet tartani egy 5Ghz és afölé rángatott 8350-et ami a sok fesz miatt még többet is fogyaszt :D

Cooley
Cooley
2013. jún. 22. 23:33
#11

zsolteszka: Becseszne, ha a 220W meg afeletti hűtőteljesítménnyel bíró hűtők nem bírnának el vele. Meg aztán nem poénból jön a dobozos csak kompakt vízhűtéssel...

Norbert09
Norbert09
2013. jún. 22. 13:34
#10

ledek látom megvannak, meg a fekete burkolat is = gamer :D

ThompsoN
ThompsoN
2013. jún. 22. 11:51
#9

Ronda, hangos, és még rondább. Az NH-C14-em sokkal halkabb, és kinéz valahogy.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. jún. 22. 11:26
#8

Mi ez a rondaság?Miért kell rá az a gagyi borítás?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. jún. 21. 18:24
#7

Ennek sincs sok értelme, de új csúcskategóriás AMD gyári CPU hűtőnek talán elég lesz a 180 W-jával. :P

zsolteszka
zsolteszka
2013. jún. 21. 20:49

Léggel nem fogsz lehűteni egx 5Gh-es Fx 9xxx-est

Mandris90
Mandris90
2013. jún. 21. 17:54
#6

elhihetö de nem adják meg az üzemi hömérsékletet amin azt eléri

zsolteszka
zsolteszka
2013. jún. 21. 16:29
#5

Ezt szerintem a noctua c14 ott előzi meg hűtőteljesítményben ahol nem szégyelli. ÉS 180W na ilyeneket sem szabad elhinni egyik gyártónak sem.

jericho69
jericho69
2013. jún. 21. 16:11
#4

AaReE:

[LINK]

AaReE
AaReE
2013. jún. 21. 15:44
#3

180 watt??? :) Borsos processzorhűtő mellé borsos táp is dukál!!! :D Éljen a zöld környezet!!!

Terror
Terror
2013. jún. 21. 15:43
#2

Kicsit Coolermaster V10 érzetem van, hatalmas, de legalább nem hűt jól. Lefogadom, hogy egy jóval kisebb Noctua vagy Thermalright lenyomja minden erőlködés nélkül.

Szecse
Szecse
2013. jún. 21. 15:37
#1

"A termék 180 wattos hűtőteljesítményt kínál"

Ez kell az új csúcs FX-hez :D

Vissza az oldal tetejére