Shop menü

ERŐSZAKOS TÜNTETÉS ROBBANT KI A LEGFONTOSABB IPHONE GYÁRBAN

A Foxconn üzemében zavargások kezdődtek a fizetések késlekedése és a rossz munkakörülmények miatt. Ez most nagyon rosszkor jön az Apple számára.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Erőszakos tüntetés robbant ki a legfontosabb iPhone gyárban

Az Apple legnagyobb bérgyártójaként a Foxconn most nagyon komoly gondokkal kénytelen szembenézni Csengcsouban. Eddig a COVID-19 helyzet miatt voltak gyártási nehézségek, most viszont véres tüntetések is kezdetüket vették. Nem tudni, hogy mit hoznak a következő napok, hetek.

Ahogy arról már korában beszámoltunk, az Apple ellátási nehézségekkel küzd, miután Csengcsou városát az elszabadult koronavírus-járvány miatt lezárták. A dolgozók jelentős része így nem tudott bemenni abba a Foxconn gyárba, ahol az iPhone 14 Pro modellek készülnek. Akik pedig bent rekedtek, illetve szigorú szabályok mellett beléphettek, sokkal kisebb volumen mellett tudtak termelni. Már ez nagyon kemény fejtörést okozott az Apple számára, de ami most történt, az lesz az igazán nagy probléma.

Galéria megnyitása

Csengcsoui beszámolók szerint a Foxconn gyárában és körülötte nagyon agresszív tüntetések bontakoztak ki a napokban, szó szerint véres összecsapásokról beszélhetünk. Néhány videó is felkerült a helyszíni zavargásokról. Azt lehet látni a felvételeken, hogy rohamrendőrök csapnak össze a gyár dolgozóival. A rendfenntartók egy része védőfelszerelést visel, ami a COVID-19 járvány miatt valószínűleg előírás, de jelen helyzetben ez abból az okból is „praktikus”, hogy így a felfegyverzett rendőröket nem lehet beazonosítani.

Korábbi beszámolók szerint Csengcsou egy olyan város, ahol a Foxconn az egyik legnagyobb foglalkoztató, és jobbára iPhone-okat gyártanak az emberek. Nagyjából 200 ezer embernek adnak itt munkát az iPhone-ok, éppen ezért sokan iPhone városnak gúnyolják a kínai települést. Tehát akár többezer dolgozó tud az utcára vonulni, ha úgy alakul. Egyelőre nem tudni, hogy a mostani tüntetések mekkora mértéket öltenek, és mivel általában az ilyen esetekről eléggé kevés információ jut ki Kínából, elképzelhető, hogy Nyugaton erről sokkal többet nem fogunk hallani.

Galéria megnyitása

A The Wall Street Journal információi szerint a Foxconn nagyon rossz körülményeket biztosít a megváltozott munkakörülmények mellett a dolgozóknak. Korlátozzák a mozgásszabadságukat, és nemcsak, hogy nem mehetnek szinte sehova a gyáron és a szálláshelyen kívül, az étkezést sem oldották meg megfelelően. Kevés és gyenge minőségű az élelem, amit a dolgozóknak biztosítanak, és minden egyéb ellátmány is szűkös.

Néhány hete pár dolgozó szó szerint megszökött a szállásról, hiszen önként nem távozhattak. Erre reagálva a Foxconn magasabb bonuszokat ígért a munkavállalók számára, hogy meglegyen a kellő ösztönzés. De kiderült, hogy az extra juttatásokat eddig senki nem kapta meg, és nem is érdemes arra számítaniuk, hogy ebből egyhamar részesülhetnek. Ezzel telt be a pohár sokaknál.

Az elmaradó bónuszok és a rossz körülmények miatt lázadni kezdtek a kínai dolgozók, és jó eséllyel ez a helyzet nem fog pillanatok alatt rendeződni. „Megváltoztatták a szerződést, így nem kaphattuk meg a támogatást, ahogy ígérték. Karanténba zárnak minket, de ételt nem adnak” – mondta az egyik Foxconn dolgozó. „Ha nem foglalkoznak a szükségleteinkkel, tovább fogunk harcolni.”

Galéria megnyitása

A cenzúra persze azonnal beindult, és teszi a dolgát. Kiszivárgott információk szerint a Weibón elkezdtek érzékeny kulcsszavakra szűréseket alkalmazni, hogy minél kevesebb dolog láthasson napvilágot. A kikerült felvételeket pedig igyekeznek minden eszközt megragadva eltávolítani a hatóságok. Ez a helyzet akár teljes leálláshoz vezethet az iPhone 14 Pro gyártásában. Az iPhone 14 globálisan már több helyen is készül nagy mennyiségben így azt a mostani helyzet nem érinti olyan erősen.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére