Shop menü

ÉRKEZIK AZ APTOIDE ALKALMAZÁSBOLTJA AZ IPHONE-OKRA

Miután az EU-s szabályozások megnyitották a kaput az alternatív piacterek előtt, ezt egyre többen fogják kihasználni, és az Aptoide lesz az első komolyabb piaci szereplő.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Érkezik az Aptoide alkalmazásboltja az iPhone-okra

Az Aptoide az androidos okostelefonok és táblagépek számára egy népszerű alternatív piactér, a Google Play Áruház mellett innen lehet egyszerűen letölteni és telepíteni alkalmazásokat. A továbbiakban pedig már iOS-es verziója is elérhető lesz az Aptoide-nak, nem is kell már erre sokat várni.

Az Európai Unióban az új digitális piacokról szóló jogszabálynak (DMA) köszönhetően lehet már iOS-en is igénybe venni az App Store helyett más alkalmazás beszerzési felületeket. Az iOS 17.5 óta már akár a fejlesztők jóváhagyott webhelyéről is be lehet szerezni az applikációk telepítéséhez szükséges fájlokat. A DMA rendelkezését igyekszik az Apple betartani, és már több apró piactér is megjelent az elmúlt időszakban, ilyen például a Setapp vagy az AltStore PAL.

Az Aptoide már egy olyan szereplő lesz, akinek az érkezése valóban nagyobb hatással lehet majd az Apple eddigi zárt ökoszisztémájára. Június 6-án indul az alkalmazásból, és kezdetben ez is zárt lesz, csak nem úgy, mint az App Store. Meghívással vagy feliratkozás révén lehet majd bekerülni abba a körbe, akik már kipróbálhatják az Aptoide iOS-es felületét. Elmondta a fejlesztő, hogy 20 ezer feliratkozót fogadó várólista van, és a tervek szerint 500-1000 embert fognak beengedni. Emellett pedig, akik már bejutottak, küldhetnek hozzáférési kódokat az ismerőseik számára.

Galéria megnyitása

Azért döntött úgy az Aptoide, hogy a fokozatosságot választja, hogy képes legyen kezelni az iPhone felhasználók kezdeti visszajelzéseit. Ilyen formában lemond arról, hogy szó szerint berobbanhasson a piacra, de a fejlesztők szerint ez a biztosabb módja a bevezetésnek. Így mire igazán nagy közönségnek lesz elérhető az alternatív piactér, akkorra már kiforrott formában, gyermekbetegségek nélkül várhatja az érdeklődőket. Egyelőre kisebb-nagyobb hibák, hiányosságok még biztosan adódhatnak.

Aki arra számít, hogy hatalmas kínálattal fog elindulni a piactér, az biztosan csalódott lesz, ugyanis jelen állás szerint mindössze hét darab játék teszi majd ki a palettát az indulás pillanatában. Passziánsz, madzsong és hasonló egyszerűbb játékokat lehet majd beszerezni az Aptoide közbenjárásával, megkerülve az App Store-t. Több különböző fejlesztőtől lesznek majd alkalmazások az új felületen, ennek érdekében folyamatosan tárgyalásokat folytat a lehetséges partnerekkel a cég. Elvileg már több mint 100 iOS fejlesztő jelezte, hogy érdeklődik az Aptoide nyújtotta lehetőségek iránt. És nagyjából 30 fejlesztővel már aktív munka folyik.

Első körben a játékok kizárólagos figyelmet élveznek majd. Ez azt jelenti, hogy egy ideig más jellegű alkalmazásokara nem érdemes számítani. Játékok azonban rendszeresen jönnek majd. A terv az, hogy az Aptoide piactere minden héten legalább egy új címet vonultat majd fel. Paulo Trezentos, a vállalat vezérigazgatója elmondta, hogy idővel ez természetesen változhat, és színesebb lehet a kínálat, de azt látják, hogy a mértékletesség fontos.

Galéria megnyitása

Az Aptoide lesz az első olyan harmadik féltől származó piactér, ami az Apple által elfogadott platformon belüli fizetési szolgáltatást biztosítani fogja. Ennek a kihasználására az Aptoide egy külön IAP (in-app purchases) szoftverfejlesztői eszközt fog biztosítani az érdeklődők számára. Az új CTF (Core Technology Fee) adót, ami fél euró évente, nem közvetlenül a felhasználókkal fizetteti meg az Aptoide, hanem egy másik módszert választott. A fejlesztőkön hajtja majd be ezt a díjat az alkalmazáson belüli fizetési rendszerhez kapcsolódó sarc egy részeként.

A cég elmondta, hogy nem örülnek ennek a tehernek – ahogy ezt már mások is hangsúlyozták korábban –, és bíznak abban, hogy egyszer majd ezt is eltöröltetik az Apple-lel. Addig viszont marad az, hogy más pontokon próbálják a CTF miatt keletkező költségeket ellensúlyozni. Erre eddig még minden piactér másik módszert dolgozott ki.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére