Shop menü

ÉRDEKES ÚJ LEHETŐSÉGEKKEL BŐVÜL AZ ANDROID AUTO

A továbbiakban a felhasználók Prime-ról streamelhetnek, Zoom hívásokat bonyolíthatnak, és más extrák is jönnek.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Érdekes új lehetőségekkel bővül az Android Auto

Az emberek egyre több időt töltenek autóban ülve, a Google pedig ezért elkezdett nagyobb hangsúlyt helyezi az olyan fejlesztésekre, amikkel a személyautókban szerezhetnek kellemesebb élményt a közlekedőknek. Az utasok és a sofőrök számára egyaránt lesznek újítások, amik a követkető időszakban az Android Auto tudását fogják gyarapítani.

Az Android Auto nagyon hosszú ideig eléggé el volt hanyagolva a Google részéről, de szép lassan azért fejlődésnek indult, és a vállalat már egészen komoly elképzelései vannak a platform jövőjét illetően. Az Androidnak van egy ettől független, személyautókba szánt verziója is, és bár a kettő nem összekeverendő, vannak olyan fejlesztések, amik megvannak mind a kettő közegben, és egyre több dolgot igyekszik mindkét felületen megvalósítani a vállalat.

Most bejelentette a Google, hogy a munkának már akkor sem kell megállnia, mikor az ember az autóba ül. Telefonálni persze eddig is lehetett ilyen esetben, de a továbbiakban már támogatott lesz több modern online kommunikációs szolgáltatás is. Lehet majd használni a fedélzeti rendszert a kapcsolódó készülék közbenjárásával például egy WebEx (Cisco) találkozó során vagy egy Zoom hívásban.

Galéria megnyitása

Ennek köszönhetően az embereknek nem kell az okostelefonjukkal bíbelődni vezetés közben, ha fogani szeretnének egy Zoom megkeresést. Attól is megkímélhetik magukat az emberek, hogy túlságosan siessenek utazás közben, hogy egy konferenciát mindenképpen elérjenek, mert be tudnak csatlakozni utazás alatt is. A szolgáltatás jelzi azt is, ha van előre rögzített időpontban egy esemény.

Egyébként éppen az LG nemrégen arról beszélt, hogy sokan az autóban eltöltött időre úgy gondolnak, hogy ott tudnak kicsit kikapcsolni, pihenni, szóval ebből a szempontból az ilyen fejlesztésnek nem biztos, hogy mindenki örül. És azért azt is hozzátennénk, hogy egy online megbeszélés mindenképpen figyelmet igényel, és nem biztos, ha az ember vezetés közben megosztja a figyelmét ilyen módon. Könnyen teremthet veszélyes helyzetet, ha a sofőr nem koncentrál eléggé az útra.

A szórakoztató lehetőségek is bővülnek a továbbiakban, lehet majd sorozatokat, filmeket nézni a fedélzeti rendszeren. Ez kifejezetten jó lehet azoknál az autóknál, ahol egy nagy döntött képernyő van a műszerfalion. A Google biztosítja a Play Áruházon keresztül az Android Autóba a Prime Video elérést is. A felhasználók így elérhetik a kedvenceiket bárhol, és kényelemben szórakozhatnak. Ezt az újítást először újabb Renault, Volvo és Polestart modelleken lehet majd kipróbálni, és a támogatási kör fokozatosan fog bővülni.

Galéria megnyitása

Azt hozzá kell tenni, hogy ez a funkció csak akkor lesz használható, ha a jármű éppen parkol, szóval menet közben nincs streamelés, mert az túlságosan leköthetné, elterelné a kormány mögött ülő figyelmét – akár akaratlanul is. Ugyanez a helyzet a Vivaldi böngészővel is, ami ugyancsak elérhető lesz az Android Autóra. A Chromium alapú, biztonságos böngésző az utóbbi időben szépen menetelt előre mobilon és más eszközökön is, így pedig már autókon is igénybe lehet majd venni.

Továbbá érkezik a The Weather Channel alkalmazás is, amivel az utazás során egyebek mellett arra is könnyebben fel lehet készülni, hogy milyen időjárás várhatja majd az utazókat az úticélban. Az időjárás appot használva hasznos adatokat lehet gyűjteni több szempontból is egy-egy úttal kapcsolatosan. Illetve az ember reggelente, munkába menet is egyszerűen tájékozódhat a napi várható időjárást illetően. Akár a radarképet is lehet majd valós időben figyelni.

Galéria megnyitása

Végül a Google azon is folyamatosan dolgozik, hogy a digitális kulcs támogatását kiszélesítse mind az autómárkák, mind pedig a régiók tekintetében. Már egyre több európai országban is lehetőség lesz megfelelő Pixelekkel és Samsungokkal nyitni, zárni, menedzselni a kapcsolódó autókat.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére