ÉRDEKES PLETYKÁK A KÖVETKEZŐ GENERÁCIÓS GEFORCE-OKRÓL

Az új modellek komoly előrelépést képviselnek az elődeikhez képest, nevüket pedig teljesen új nevezéktan alapján kaphatják.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2016. márc. 18. 14:01
Érdekes pletykák a következő generációs GeForce-okról

Az Nvidia következő generációs, Pascal architektúra köré épülő GPU-iról már szállingóznak az információk – legutóbb a GP104-es modellről fújt be a szél néhány információmorzsát. Most ismét friss pletykák érkeztek, amelyek még több részletet tartalmaznak, igaz, mivel ezek nem hivatalos forrásból származnak – ezért csak pletykák –, így érdemes őket kellő gyanakvással fogadni.

Az új GPU-k pontos paraméterei mellett azt is találgatják a források, hogy a jövőben megjelenő GeForce videokártyák pontosan milyen nevezéktan szerint kaphatják típusjelzéseiket. A GTX 1000 név az információk szerint elvetésre került, helyette egy új lap nyílik a GeForce család történetében, ugyanis a friss modellek a GeForce Xx0 nevet viselhetik. A GP104 és GP100 alapú modellek a GeForce X80-as sorozatban foglalhatnak helyet, ahol a teljesítmény szegmenset a GeForce X80, a felsőkategóriát a GeForce X80 Ti, az abszolút csúcskategóriát pedig a GeForce X80 TITAN képviselheti.

Galéria megnyitása

A Pascal architektúra köré épülő GP104-es GPU a várakozások szerint 4096 CUDA maggal, 256 textúrázóval és 128 renderelő egységgel érkezhet, memóriatámogatás terén pedig 384-bites adatsínre és GDDR5X támogatásra lehet számítani. A GPU köré épülő videokártyákon 6 GB-nyi fedélzeti memória lehet, a GPU textúra- és pixel-kitöltési teljesítménye pedig akár 33%-kal magasabb is lehet, mint a GM200 alapú GeForce GTX Titan X modellé. A GP104-es grafikus processzor 16 nm-es FinFET gyártástechnológia segítségével készülhet, a vele felszerelt GeForce X80 modell TDP-je pedig 175 wattos lehet.

A másik új GPU, azaz a GP100-as modell már teljesen más ligában játszik. Az ugyancsak 16 nm-es FinFET gyártástechnológiával készülő modell speciális memóriavezérlőt kaphat, ami a GDDR5X mellett a HBM2 memória-technológiát egyaránt támogatja. A GP100-as lapka éppen ezért kétféle tokozással érkezhet attól függően, mely memóriatípus használata a cél. A GDDR5X támogatással ellátott példány tokozása egyszerűbben nézhet ki, alján pedig több érintkező található annak érdekében, hogy a külső memóriachipekkel való kapcsolat biztosítható lehessen. A HBM2 támogatással ellátott példány ezzel szemben nagyobb lesz, hisz fedélzetén HBM2 memóriachipek is lesznek – valahogy úgy, ahogy azt az AMD Fiji sorozatú GPU-inál már megszokhattuk, igaz, azok még HBM1 memóriachipekkel dolgoztak.

Maga a GP100-as lapka alapjában véve 6144 CUDA maggal, 384 textúrázóval és 192 renderelő egységgel gazdálkodhat. Ebből az erőforrás-mennyiségből a GeForce X80 Ti 5120 CUDA magot, 320 textúrázót és 160 renderelő egységet foghat munkára, az 512-bit széles memória-adatsínt pedig GDDR5X típusú memóriachipek foglalják le. Ez a modell 8 GB-nyi VRAM-ot kaphat, memória-sávszélessége pedig 512 GB/s lehet. A csúcsmodell, vagyis a GeForce X80 Titan ezzel szemben már teljes értékű GP100-as lapkával rendelkezhet, így az összes erőforrást igénybe veheti. Ez a modell 4096 bites HBM2 memória-adatsínt kaphat, amelyre 16 GB-nyi fedélzeti memória kapcsolódhat, így a memória-sávszélesség értéke a félelmetes 1 TB/s-os szintet ostromolhatja. Mind a GeForce X80 Ti, mind pedig a GeForce GTX X80 Titan esetében kétszer nagyobb pixel- és textúra-kitöltési sebességre számíthatunk az elődmodellekhez, vagyis a GeForce GTX 980 Ti-hez és a GeForce GTX Titan X-hez képest.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

57 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
ChoSimba
ChoSimba
2016. márc. 25. 21:22
#20

Mondok jobbat, de csak halkan, mert még csak pletyka.

A Pascalban sem lesz rendes async shader :)

Ami mondjuk valahol "érthető" is, hiszen már rég megtervezték a Pascalt, mire kirobbant az asyncgate. Nyilván nem lehetett elölről kezdeni a tervezést, hogy legyen benne.

Másrészről meg nem is biztos hogy szükség van rá.

Az async shader ugye a gpu olyan részén fut, ami egyébként "üresjáratban" megy. Tehát ha akarunk bele async shadert, akkor kell bele tenni üresjáratban futó részt. Ez viszont elég nonszensz.

A zöld kártyák közismerten jobban gazdálkodnak az erőforrásaikkal, ezért alapból nem nagyon van olyan részük, amely "unatkozna".

Hát nemtom, majmegláttyuk.

Most már nagyon tűkön ülök, ez akár gamechanging is lehet :)

[LINK]

Humbuk
Humbuk
2016. márc. 23. 21:24
#19

Az egyik kommentben olvastam: "az AMD gyártja..." Nem. Az AMD és az Nvidia is gyártatja a termékeit... Mert saját gyáruk nincsen.

Ez azért nagyon fontos, mert biza a gyártás nem éppen egy occó dolog. És a multik bizony csúnya felárral számolnak (ezért ilyen drágák az autók is) //Tapasztalat...

Most, hogy ezt tisztáztuk, on:

Kiváncsi leszek a felhozatalra, mondjuk én inkább a 60as, 50es száriára, mert ahogy kalkulálok full hdra már nem kell majd jobb. 4GB rammal sztem egy jó 5évig nem kell majd kártyát venni.

Azonban én kíváncsi lennék a gpgpu képességeire is, mert az elég csúnya, hogy bizonyos esetekben spec alkalmazásoknál jobban teljesít a gtx560ti-m, mint a 960as gtx.. Természesen utóbbi sokkal jobb kari, de még is..

Továbbá aki jövőállóbb megoldásokban gondolkodik az nézzen utána az NV-nél a DX12 support szintjének, mert bizony az AMD lehet jobban áll ezen a fronton...

Főleg h jövőre elkezdenek ömleni a dx12es címek.Pl most el is gondolkodtam, hogyha az AMD jó kártyákkal jön ki, akkor azt veszek ha az NV megnyírbálja a gpgpu képességeket megint..

ChoSimba
ChoSimba
2016. márc. 24. 9:59

Oké hogy inkább teszt semmint játék, de AoS alatt AMD kártyán van 30-40% gyorsulás. Az meg hogy a zöld szenved, hát ez van. Beérett a GCN, most van az AMD által hangoztatott 'majd'.

És a DX11-ről DX12-re váltás sokkal nagyobb volt programozástechnikailag, mint eddig bármi.

Fel kell nőniük a programozóknak, de jó lesz ez. És mire jó lesz, addigra a mai zöld kártyák már a használt piacon is a futottak még kategóriába fognak esni. Ennyi. Új tech-hez új hardver kell. A több éves "szopás" után most a pirosak jártak jobban.

rini
rini
2016. márc. 21. 8:52
#18

Ezeknek a magasabb kategóriás kártyáknak az árai mindig is presztízs termék kategóriába tartoztak. Soha nem volt köze a realitáshoz. Mellesleg ez nem csak ezekre a termékekre igaz. Alapvetően ugyan azokon az árakon fognak érkezni mint az elmúlt időszak presztízs kártyái. A három fent említett megnevezésű termék pedig csak a mostani csúcs termékek leváltására, helyére fognak érkezni. Ebből kiindulva valahol az áraik is azok induló áraikhoz fognak igazodni. Például a 980Ti kártya induló ára volt 250 000, akkor az x80Ti induló ára is ekörül fog megjelenni. Természetesen +- 5-10% eltérés lehetséges mint minden más termék esetében is.

Nem mellékesen aki ilyen kártyára teker az ne sírjon ha sokat kell érte fizetni. Ott van mit költeni és ne azon lovagoljon, hogy mennyibe került. Biztos vannak akik bőven megtehetik, hogy ilyen kártyákat vásárolnak illetve használnak. Használják egészséggel. Viszont a vékony pénztálcájú vásárlók, akik nem képesek megfizetni ezeket a termékeket, ne fikázzák. Álmodni lehet róluk, sőt még gyűjtögetni is, hogy idővel neki is lehessen ilyen egyszer a gépében. A gond csak az, hogy mire összespórol egy ilyen árát addigra kifutó széria lesz, esetleg kis szerencsével sikerül szert tennie egy használt példányra.

Továbbra is csak azt tudom javasolni. Gondolkodjatok és mérjétek fel a rendelkezésre álló keret nagyságát és tedd fel a kérdést. Kitudod folyamatosan használni a bennük levő potenciált? Mert ha nem, akkor hülyeség egyáltalán gondolkodni is a megvételéről. Hozzáteszem. Nem lebeszélni akarok senkit egy ilyen megvételéről csak mérjétek fel, hogy mire van szüksége?

malibutomi
malibutomi
2016. márc. 21. 8:43
#17

Senkinek nem esett le hogy az egesz tablazat csak talalgatas, egyesek maris vizionaljak mekkora jo kartyak lesznek. :)

A GP100-at tuti nem fogja az NVketfele memoriavezerlovel gyartani, innentol tudhato hogy az egesz valamelyik remenykedo rajongo agyabol pattant ki.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. márc. 21. 22:13

Amúgy ha elolvastad volna az egész cikket akkor tudnád, hogy ez egy nem hivatalos táblázat magyarul nem kötelező elhinni. Ettől lehetnek rosszabbak is de jobbak is a Pascal kártyák.

jedi
jedi
2016. márc. 21. 7:08
#16

Az árakkal kapcsolatban van egy tippem. Ha az új Titan tényleg olyan specifikációkkal jön ki ahogy azt fentebb írták, akkor nagyon zsebbenyúlós lesz. Drága GPU gyártástechnológia + drága memória gyártástechnológia + alapból is drága NVidia. Ha három drága összetevő találkozik egy termék gyártása során, akkor ezek még fel is erősítik egymás hatásait, szóval én a Titan nyitóárát min. 500-600EFt közé saccolom. Ha az NV elkért az előző Titan-ért 400-at nyitónak, akkor ez még talán alá is van becsülve kicsit. Az X80 TI ára már emberibb lehet, de az is ott lesz 300 körül, ne örüljetek. A sima X80-ast talán megkapjátok 200 körül. Szóval aki új NV kártyát akar venni idén, annak még fontosabb, hogy az AMD Polaris időbe kijöjjön, és durván jó is legyen, mert ha késik, vagy nem úgy fog teljesíteni ahogy előre volt jelezve, no akkor a zöldek árai minden képzeletet felülmúlóan el fognak szabadulni az tuti.

UI.: elég szakmai volt ? :D

ChoSimba
ChoSimba
2016. márc. 21. 12:45

+1

Én is 1500$-ra tippelnék most. De egyébként meg tök mindegy, 1000$-ért sem fogok rohanni a boltba :)

jedi
jedi
2016. márc. 20. 18:57
#15

Két megjegyzés ehhez a cikkhez:

  1. Az X80 Titan ára, vetekedni fog, egy kisebb borsodi családi ház árával ( bocs a borsodiaktól, nem személyeskedés, csak mint példa ). Ha valaki ennyit kiad szórakozás gyanánt egy kéttenyérnyi nyákért, annak gratulálok.

  2. Ennyi bődületes fszságot , mit az alábbi majd 40 hozzászólásban volt, már rég nem olvastam itt. :/

ChoSimba
ChoSimba
2016. márc. 20. 20:48

Szerintem a Titan sosem volt "valódi" termék. Sokkal inkább techdemo vagy e-pénisz. Ezért hogy mennyibe kerül, az teljesen lényegtelen. Már-már polgárpukkasztás kategória.

Tudhatnád, hogy AMD/nVidia cikknél a 40db idióta hozzászólás kimondottan kevésnek számít :)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. márc. 19. 21:51
#14

Nem lenne rossz, ha igaz lenne, de kicsit elrugaszkodottnak tűnik annak fényében, hogy mennyivel drágábbak a kisebb csíkszélességű wafferek, mint a 28nm-es társaik. A sima X80 arányaiban sokkal drágábbra jönne ki, mint az eléggé költséghatékony előd. Persze mondjuk az árba lehet, hogy beleférne a dolog.

Rimagras
Rimagras
2016. márc. 19. 13:14
#13

Amúgy a képet nézve az jutott eszembe, hogy lehet, hogy az Nv kevert memóriás kártyákat fog kihozni, vagyis lesz mondjuk 4Gb HBM2 és 4+6+8+stb GDDR5X. Gyors kártya költséghatékonyan. Lehet, hogy a GTX970 felemás memóriájával ezt tesztelték a gyakorlatban, csak értelemszerűen nem akarták elárulni az igazi okot.

Hangsúlyozom: magánvélemény.

thestock
thestock
2016. márc. 21. 6:23

Ez mitől lenne költséghatékony?

Gondolom macerás a GPU-nak is hogy miként használja a kétféle memóriát. Erről a DDR3 DDR2 kombó lapok jutnak eszembe...ott is csak vagy ezt vagy azt rakhattál bele. Aztán volt aki bejátszotta hogy berakta a DDR3 mellé dualba a DDR2-t :D

A másik kérdésem az lenne hogy gyártásnál ez miért jó? Gondolom mozgatni kell a terméket ami időkiesés/pénzkiesés,vagy egy külön gyártósor amivel meg már nem lesz költséghatékony.

firebird182
firebird182
2016. márc. 19. 10:42
#12

A következő kártyám GTX X80 Titan 16gb de ha év végére adják csak ki akkor lehet hogy sli lesz belőle :D

BeZol
BeZol
2016. márc. 18. 22:08
#11

2012 tavaszán jött ki a gtx 680-as, azóta 28nm-en fityegünk. Ugyan volt ott pár negatív komment a gtx 580-as teljesítményéhez képest, de ugye teljes váltás történt.

A gtx 680ast átnevezték gtx 770re és emelték az órajelét 10%-kal. Most egy húzott gtx 960as szinjét tudja ez a kártya. A 960as viszont 2/3 árammal teszi ezt, mégis ugyanúgy 28nm.

Anno nem voltak nagy ugrások, mert kb. 2 évente történtek a váltások, és idejük sem volt rendesen kiismerni a dolgokat, most viszont 4 évük volt, és eleve a 28nm is csúszott anno, így itt most bőven volt idejük megtervezni mindent, ill. korábban 2/3-ad körülre csökkentek csak (nvidia: 65nm -> 40nm -> 28nm -> 16nm ; amd: 55nm -> 40nm -> 28nm -> 14nm, tehát lesz kb. 13% előnye az amd-nek), most viszont fele akkorák lesznek.

Szerintem kár temetni az amd-t, egy árversenynek pedig örülni kell, egyáltalán nem jó, ha az egyik simán lemossa a másikat.

Tény és való, hogy elég durva adatokat látni. 2xer annyi cucc ugyanakkora helyre, teljesen logikus, és mindez -10% energiával, hát nem rossz, legalább egyértelműen lehet már most tudni, hogy mekkora gyorsulás várható, így az nvidia már uncsi is, míg az amd-nél ilyet nem lehet mondani.

Az nvidia-nál földrengés volt, csúszik elvileg a gyártás, úgyhogy szerintem az amd előbb fogja teríteni a termékeit, és ott is hasonló duplázódásra számítok, csak nem olyan rossz teljesítmény/watt mutatóval, mint ahogy most futnak az nvidia-hoz képest.

Rimagras
Rimagras
2016. márc. 19. 13:07

Árverseny...? Amikor a néhol gyengébb Fury nem kicsivel drágábban jött ki, mint az adott sávban lévő GTX? Hol van itt árverseny?

tomchee
tomchee
2016. márc. 18. 22:00
#10

Hát azért a táblázatot, elnézve elég fakenek tűnik :)

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2016. márc. 18. 19:44
#9

Semmilyen lepes technikailag, de hatalmas bevetel az nvidianak....

Meteoreso
Meteoreso
2016. márc. 18. 19:39
#8

Látom Iponon továbbra is csak a csürhe jár, szakmai beszélgetéseknek nyoma sincs...

Rimagras
Rimagras
2016. márc. 19. 13:09

Szép dolog az önkritika, köszönjük.

bestyen
bestyen
2016. márc. 18. 18:14
#7

Ti=Titanium

efi99
efi99
2016. márc. 18. 18:01
#6

A Ti mit jelent? Mert ezek szerint nem azt, hogy Titan.

actival
actival
2016. márc. 18. 16:39
#5

Ez az év nagyon izgalmas lesz VGA fronton. A Vega csak 2017 elején jön így addig el leszünk látva hírekkel és találgatásokkal.

matyusv
matyusv
2016. márc. 18. 19:26

Iden jon a Polaris.

Kajafun
Kajafun
2016. márc. 18. 16:39
#4

Tök 8 az egészen rágódni. xD

tibaimp
tibaimp
2016. márc. 18. 15:47
#3

Ez durva lesz, piszkosul kíváncsi leszek, hogy mit hoznak ki idén a gyártók...beszarás lesz...

ejcy
ejcy
2016. márc. 18. 15:43
#2

Ha a tesztekből majd kiderül hogy az X80 Titan kb 2xes teljesítmény hoz a Titan x-hez akkor gyakorlatilag semmiféle technológiai fejlődés nem történt., csak megdupláztak mindent.

Derivel
Derivel
2016. márc. 18. 16:22

Ha mindezt úgy hozzák létre, hogy az ára nem változik az elődhöz képest, akkor történt technológiai fejlődés.

-Alvin-
-Alvin-
2016. márc. 18. 15:33
#1

Hát eleve a csík váltás miatt jobb telj/watt mutató, de ha a számolóegység növekedés stimmel akkor min 50-90%-os gyorsulás simán meg lesz :D

Végre lesz vmi telj növekedés és nem csak megnyirbált/átnevezések...

Rimagras
Rimagras
2016. márc. 20. 9:44

Igen, igaz lehet, hogy jobb így elnyomva kontroll alatt tartani a konkurenciát.

Vissza az oldal tetejére