A Valve hosszú ideje küszködik azzal, hogy mit tegyen elérhetővé a Steamen. Kezdetben ugyebár szelektáltak, majd érkezett a Greenlight-program, ahol a felhasználók szavazhatták meg, hogy mi kerüljön be a rendszerbe, mostanra azonban eljutottunk odáig, hogy a Valve teljesen elengedte a kapuőr funkcióját, és 100 dollárért cserébe gyakorlatilag bárki bármit feltehet az áruházba.

Ennek ellenére visszás esetek még mindig vannak, és a Valve kénytelen újra és újra beavatkozni: legutóbb például annál a játéknál, amiben egy nőket megerőszakoló sorozatgyilkost kellett alakítani.

Az Epic jelenleg még egyenként tárgyal a megjelenő játékokról a fejlesztőkkel, kiadókkal, később azonban ők is szélesebbre tervezik tárni az áruház kapuit, azonban annyira sosem fogják elengedni a gyeplőt, mint a Valve tete.

Tim Sweeney, az Epic vezetője és alapítója kifejtette, hogy ezzel kapcsolatban más álláspontot képviselnek, mint az Unreal Engine esetében, amit mindenki szabadon használhat bármire, ami a legalitás keretei között marad. Sweeney elmondta, hogy nem vétóznak, nem szólnak bele a kreatív döntésekbe, attól függetlenül, hogy ízlésesnek találják-e az adott dolgot, vagy sem.

"Mi erre úgy tekintünk, mint mondjuk a Microsoft Wordre. Mennyire őrült dolog lenne, ha a Word felhasználói feltétele között ott lenne, hogy mit írhatunk bele és mit nem? Ilyet mi nem akarunk tenni" - mondta.

Az áruházzal kapcsolatban azonban elmondta, hogy körülbelül úgy állnak hozzá, mint egy mozi ahhoz, hogy milyen filmeket vetít le és miket nem.

"Lesznek bizonyos minőségi sztenderdek, rossz játékokat nem fogunk befogadni. Elfogadunk viszont minden, legalább viszonylag jó minőségű játékot, legyan az bármilyen méretű is, független, vagy AAA-kategóriás fejlesztés. A korhatárokba sem szólunk bele, nekünk például egy GTA-játék is teljesen elfogadható lenne. Az Epic azonban nem fog pornós vagy bloatware játékokat terjeszteni, sem pedig asset flippereket, vagy amik csak arra jöttek létre, hogy sokkolják a felhasználókat. A PC egy nyitott platform, az ilyen játékokat a fejlesztők közvetlenül el tudják juttatni a felhasználókhoz, ha akarják, de mi nem fogjuk forgalmazni" - fejtette ki Sweeney.

Az ellenőrzési folyamatról annyit mondott, hogy nem lesz olyan hosszadalmas és szigorú, mint mondjuk a konzolgyártók certifikációs folyamatai, de valahogy mindenképpen meggyőződnek majd a játék minőségéről, mielőtt hagyják megjelenni az áruházban.

"Az embereink elég jól meg fogják tudni ítélni ezeket, és tisztességesek lesznek".

Tegyük hozzá, teljesen jogos, hogy az Epic oda akar figyelni a tartalomra egy olyan áruházban, melynek felhasználóinak jelentős része a Fortnite-on keresztül regisztrált be oda, és rengeteg közöttük a gyerek és fiatalkorú. Valószínűleg nem lenne túl előnyös, ha hirtelen pornós tartalmak kerülnének eléjük.

Azon viszont lehet vitatkozni, hogy a Valve-féle hozzáállás a jobb, vagy az Epic példája a követendő. Szerintetek?

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

43 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Lazahunter
Lazahunter
2019. márc. 23. 20:46
#13

Akkor most mi lesz? Törlik a Fortnite-ot?

Btw, persze, jelenleg könnyű dumálni, mennek az ígérgetések hiszen még új. Most megkennek egy rakat embert hogy oda vigye a játékát ... lehet ezt csinálni, majd a Valve is jól elkezdni ... kezdhetnék rögtön az olcsósítással Epicnél is :)

mtrx220
mtrx220
2019. márc. 23. 16:18
#12

hab az egész, pár év és ugyanott lesz mint a valve most.
csak azért mondja, mert a szolgáltatás még új.

valve-nál a half-life volt az ami elindította őket a siker útján, itt meg az unreal (játék+engine).
le is építették szépen mind a kettőt. ennyit érnek számukra a játékosok. a növekedés a lényeg, semmi más. licenszelj, fizess, ma ez a legnagyobb biznisz: tartalom szolgáltatás.
igaz persze lehet azt mondani, hogy fortnite, meg csak az online játék, meg ez a fejlődés, meg úgyis kihalnak a sztori alapú játékok, stb, stb.
azért nem egy UT egy HL, közel sem.
a színvonal megy a casual felé, de hát ez kell nektek. (?)
jó játékok helyett lesz szép új steam launcher meg epic launcher, zabáljátok a streamelt tartalmat szépen, meg játsszatok a hdd nélküli full online streamelt játékokkal: persze exkluzívban.
meg hát miért ne lehetne epic tv is akár? csak havi 5 dollár..

cheatergs
cheatergs
2019. márc. 23. 6:09
#11

Szal nem lesz fent EA, Activision, Ubisoft és Bethesda?

Bátor emberek.=D

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2019. márc. 22. 17:15
#10

Véleményem szerint egy olyan kiadót, ami exkluzivitással próbál piacot szerezni, mindezt amellett, hogy semmi technikai hátteret (pl. hardware, mint a konzolok esetében), sem egységes visszajelzési, értékelési rendszert nem biztosít, azt minden létező módon bojkottálni kell. Az ilyen exkluzivitás sem a fejlesztőnek, sem a játékosoknak nem jó, egyedül a kalózkodást erősíti. Ugyanez már szépen látszik a streaming szolgáltatóknál (pl. Netflix vs. Disney)
Meg vagyunk már így is kötve rendesen a directx és a windows(10) miatt, nem kell még egy kötelező sokadik kliens is.

i2k010
i2k010
2019. márc. 22. 16:01
#9

Nem fog felengedni szemetet...
...nem is kell, mert a kemény ~40 játékos kínálatának 2/3-a szemét...

[Igaz, nem a szószóló szemszögéből, hanem a mezei játékoséból]

powerage
powerage
2019. márc. 22. 13:04
#8

Az Epic store működése számomra annyit jelent, hogy a Metro Exodus meg az Outer Worlds megjelenése egy évet csúszik.

Nem fogok még egy launchert feltenni a gépemre...

Szefmester
Szefmester
2019. márc. 23. 12:11

Ne felejtsd ki a Heavy Rain, Beyond two souls, és Detroit megjelenéseket. :D Én is várom hogy megjelenjenek jövőre. :D

SgScorpion
SgScorpion
2019. márc. 22. 10:08
#7

Azt remélem tudja a kedves Epic, hogy a greenlight nélkül a BR nem kapott volna ekkora teret, amiből lett a Fortnite BR, ami miatt nagyon megszedte magát az Epic.

Ilyenkor a szószólóknak lecsökken az IQ-ja hörcsög szintre, és nem képesek felvázolni, hogy mi vezetett a sikereihez?

FELULET
FELULET
2019. márc. 26. 12:01

A fornite sok pénzt hozott nekik, de itt múltidőbe érdemes beszélni. 60iq felett mindenki tudja, hogy az ehhez hasonló hypedriven casual noobfest játékok csak pár évig hoznak jelentős lóvét.
8-10 éves gyerekekre nem tudsz hosszú távon építeni. Pont ezért hozták létre a storet, hogy majd ha a fornite már nem tejel, akkor se haljanak éhen.

btw minden hónapba garantáltan fizető 10millió ember több pénzt hoz, mint 200millió, aminek egy kis része valamikor talán vesz majd valamit.

Más kérdés, hogy az a 10millió már 2millió sincs :DDD

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2019. márc. 25. 11:44

Ugyaaaan, ez is csak a "felhasználói élmény javítása" érdekében történik. Neked akarnak jót!

kean
kean
2019. márc. 22. 8:47
#5

Tehát ha a Steam szabad utat enged minden fejlesztőnek, az szar, de ha az Epic válogat, mint régen a Steam az jó. "Mi nem leszünk olyan mint a Steam" de, ez a fejlődés útja, amiben a Steam az etalon, aki nem követi az lefelé indul...
Persze, hogy sok szemét is bekerül, de nagyon sok olyan játék amit a Greenlight nélkül sosem láttunk volna

FELULET
FELULET
2019. márc. 22. 8:11
#4

" Valve kénytelen újra és újra beavatkozni: legutóbb például annál a játéknál, amiben egy nőket megerőszakoló sorozatgyilkost kellett alakítani."

Ennél tökéletesebb példa nem is lehetne.
A steam felenged minden szart jelenleg is, kivéve azokat, amiket a saját politikai nézetük nem enged meg, a.k.a cenzúráznak.
Eközben meg a minőségre szarnak, tele van a steam szó szerinti szeméttel, de legalább polkorrektek, 10/10 platform.

Bár ahogy nézem az Epic-et ők sem lesznek különbek, szal aszem én is átállok az Epic bojkottálok oldalára.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2019. márc. 22. 7:28
#3

Mekkora hisztis, havibajos picsak vagytok ti.
Ha igazan szar kell az mar szerintem mindegyikotoknel fent van.
Ez ugy hivjak uplay.
Baszki mint a plazapicsak.

hici
hici
2019. márc. 25. 17:09

Az epic célja a console exclusive trend honosítása PC-n. Persze itt nem kell másik konzolt venned hogy játszhass egy játékkal ami pont egy másik konzolra exkluzív. A felhasználók nagy részének ezzel van a baja

eriol
eriol
2019. márc. 21. 21:03
#2

"felhasználóinak jelentős része a Fortnite-on keresztül regisztrált be oda, és rengeteg közöttük a gyerek és fiatalkorú. Valószínűleg nem lenne túl előnyös, ha hirtelen pornós tartalmak kerülnének eléjük"
Amikor a gyerek leül a gép elé, pont annyi választja el a pornótól, hogy youtube -ot vagy youporn -t ír be, szal ez elég rossz indok. Főleg egy olyan platformnál, ahol a regisztráció / belépés szűrhető egy bankkártyával, ami jó esetben nincs gyereknek, a szülő meg regelésnél bepipál egy "no mature content" pipát, és meg lenne oldva a probléma.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2019. márc. 22. 7:36

Most amugy az a bajod, hogy elneletileg nem lesz szemet rajta?
As azt akarod hogy inkabb legyen csak az altalad fent vazolt modon legyen szurve?
Bazmeg mi volt tegnap.
Napszel?

Szefmester
Szefmester
2019. márc. 21. 19:15
#1

Nem fognak szemetet árulni...

Leszedik a kínálatból a fortnite battle royale-t?

Resike
Resike
2019. márc. 29. 23:09

Hát mert mindig kell valamire fogni: régen Eminem meg Marilyn Manson miatt voltak hülyék a gyereket. Aztán igazából alapból minden generációban hülyék.

Vissza az oldal tetejére