A nagy platformok mindent megtesznek azért, hogy a lehető legvonzóbb tartalmakat tálalják a felhasználóknak, hiszen jól tudják, hogy ezáltal lehet az embereket a kijelző elé szegezni. Így tudnak még több reklámot mutatni, és ezáltal nemcsak, hogy több bevételt érhetnek el, hanem vonzóbbak lesznek azok számára, akik reklámfelületre akarnak költeni.
A TikTok különösen jó abban, hogy rászoktassa az embereket a tartalomfogyasztásra, így tudott milliárdos aktív felhasználói bázist elérni. A videofolyam „Neked” szekciója mögött működő algoritmusnak pedig minden túlzás nélkül, a csodájára járnak. Az elmúlt években szinte mindenki azon dolgozott a szegmensben, hogy átvegyen elemeket a TikTok által használt megoldásból, és ezáltal tegye hatékonyabbá a saját ajánlójának működését.
Mondanunk sem kell, hogy a TikTok bizony eléggé ingoványos talajon jár az online adatgyűjtési tevékenységet tekintve, ami pedig az egyik alapját biztosítja a Neked lap mögött használt algoritmusnak. Ez azonban a hatóságoknak egyre több helyen szúrja a szemét, és az Európai Unió igyekszik is tenni ez ellen. Egyebek mellett a Digital Services Act jogszabály már sokkal szigorúbban szabályozza a digitális térben tevékenykedő óriások lehetőségeit, és a DSA belerondíthat a TikTok ajánlójába is.
A vállalat bejelentette, hogy lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy a jövőben kikapcsolhassák az algoritmus esetén a személyes adatok felhasználását a Neked és egyéb felületeknél. Ennek eredményeként a nézők olyan videókat látnak majd az alkalmazásban a saját folyamukon, melyek általánosan rendkívül nagy népszerűségnek örvendenek szerte a világban, így elképzelhető, hogy az érintett néző érdeklődését is felkelti majd. Ezáltal lényegében a futótűzként terjedő tartalmak juthatnak majd el még több emberhez.
A közösségi oldalak mindenféle trükköt bevetnek annak érdekében, hogy minél több személyes adatot halásszanak össze, ezeket pedig a lehető legváltozatosabb módon alkalmazzák. Bár most éppen a TikTokról beszélünk, de nem kivétel ez alól a Facebook, az Instagram és az X sem, csak hogy néhény példát említsünk még a rövid videókra fókuszáló platform mellett.
A Digital Services Act jogszabály értelmében minden nagy közösségi oldalnak – és sok más szolgáltatásnak – biztosítania kell majd a lehetőséget, hogy a felhasználók kikapcsolhassák a „személyre szabott” dolgokat, tehát azokat a funkciókat, amik az online tevékenység széleskörű megfigyelésével gyűjtött adatok felhasználásával üzemelnek. A DSA nagy hatással lesz a szolgáltatások működéséra, és a TikTok azért emelte ki, hogy követi az iránymutatásokat, mert egy ideje már eléggé forró a talaj a lába alatt. Most igyekeznek minél látványosabban megfelelni a friss előírásoknak.
Egyebek mellett azt is érdemes itt megemlíteni, hogy a DSA értelmében a TikTok – és mások – bizonyos korosztályok számára egyáltalán nem mutathat majd célzott hirdetéseket. A 18. életévüket nem betöltött felhasználóknál automatikusan le lesz tiltva, hogy az online tevékenységüket megfigyeljék a szolgáltatások, és ez alapján mutassanak nekik például célzott reklámokat.
A TikTok a változásokat a következő hetekben fogja bevezetni az európai felhasználók esetében. A magyar közönséget is érinteni fogja minden módosítás, nálunk is vonatkozni fog a DSA a nagy vállalatokra.