Igaz, hivatalosan semmilyen bejelentést nem tett egyelőre a Valve, a GamingOnLinux portál felfedezte, hogy a Steam oldaláról és boltjából eltűntek a Steam Machine-ok. Ez azt jelenti, hogy a Steamen semmilyen PC-t nem lehet most már venni, csak a Valve saját gyártású hardverei, a Steam Controller, a Steam Link, valamint a HTC Vive maradtak.

A Steam Machine koncepciója ugyebár arra épült, hogy külsős hardveres partnerek előre összerakott, leginkább konzolos formátumú, a nappaliba illeszthető számítógépeket értékesítsenek a Steam OS-sel telepítve, és a Steam logójával ellátva.

És bár jelenleg még egy-két partner, például az Alienware is árul Steam Machine-okat, vélhetően ezek sem tartanak majd sokáig, és mivel a Valve láthatóan levette a kezét a dologról, a többiek is el fogják engedni. Ez mondjuk nem véletlen: a Valve még 2013-ban leplezte le a koncepciót, a rá következő évtől már lehetett is kapni a partnerektől a gépeket, azonban a mai napig alig fél millió fogyott belőlük.

Ezzel párhuzamosan a Steam OS karrierje sem éppen egy igazi sikertörténet. Már több mint egy éve semmi újdonságot nem közölt róla a Valve, annak ellenére, hogy a cég szeret látványosan attól rettegni, hogy a Microsoft majd bezárja a Windows 10 rendszert, és ellehetetleníti az olyan piactereket, mint amilyen a Steam is.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
digitalsignal
digitalsignal
2018. ápr. 5. 9:45
#4

Milyen meglepő: megfizethetetlen áron tolták a gépeket majd jöttek a krokodilkönnyek: nem veszik a gémerek, bruhahahaha... persze, hogy nem, kinek van rá annyi pénze?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. ápr. 3. 20:30
#3

Ezt pontosan, hogyan kell érteni?

"..a cég szeret látványosan attól rettegni, hogy a Microsoft majd bezárja a Windows 10 rendszert, és ellehetetleníti az olyan piactereket, mint amilyen a Steam is."

gabushi
gabushi
2018. ápr. 3. 21:04

Nem..

úgy érti, hogy lezárja a rendszert és kizárólag a windows store ("Microsoft store" a mostani neve.. de ezt folyton változtatják) rendszeren keresztül lehet majd alkalmazásokat telepíteni.

Vannak ilyen tervek MSnél.. bár nem merik meglépni a store használat még mindig nevetséges náluk.

Szefmester
Szefmester
2018. ápr. 3. 18:14
#2

Én meg egy normálisan működő big screen módnak... Sajnos kénytelen vagyok használni mert a noname gamepadom nem kezeli az FFXV (de eredeti PS4-est sem), csak ha BS módban bekapcsolom.. persze akkor meg más játék nem kezeli a gamepadokat... Emellett meg ha megy a BS mód akkor egy egy értesítés (trófea, bejelentkezés, hír) beakad, és nem akar eltűnni max ha még egy értesítés felugrik. De volt hogy akkor sem.

Avisto
Avisto
2018. ápr. 3. 22:48

Időnként van akciósan is csak jellemzően nem magában hanem 1-1 játékkal csomagban. Ami ebben kellemetlen hogy ha megvan az adott játék akkor a csomagot nem tudod megvenni.

Busterftw
Busterftw
2018. ápr. 3. 17:42
#1

Steam Link 2 johetne, a simaval is nagyon jol elvagyok, marha kernyelmes.

Vissza az oldal tetejére