Shop menü

ELON MUSK DÖNTÖTT: HITELESÍTÉSHEZ LESZ KÖTVE A KÉK PIPA, ÉS JÖN AZ ARANY JELÖLÉS IS

Új jelzéssel, teljesen más filozófiával fogja bevezetni a Blue előfizetést a Twitter, mint ahogy azt Musk szerette volna, de most először nem a saját érdekeit helyezte előtérbe.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Elon Musk döntött: Hitelesítéshez lesz kötve a kék pipa, és jön az arany jelölés is

Elon Musk a jelek szerint most behúzta a féket, talán innentől már átgondoltabb lépésekre lehet számítani a vezetőtől. Arról már korábban beszélt, hogy már elkezdtek új szakembereket felvenni a megüresedett helyekre, ami mindenképpen örömteli, most pedig az a jó hír érkezett, hogy ténylegesen rendbe teszik a Blue előfizetést.

A Twitter Blue talán még az 50 százalékos leépítésnél nagyobb botrányt robbantott ki. Muskot nagyon sokan támadták, miután bejelentette, hogy az előfizetők megkapják majd a hitelesítésről visszajelzést biztosító kék pipát. Majd az egyébként is forró hangulatot sikerült még tovább fokozni, mikor az új tulajdonos egyszerűen csak úgy döntött, hogy a felhasználók egy részének ezt azonnal elérhetővé tette.

Valóságos káoszt robbantott ki a platformon Elon Musk.

Akkor sokan rögtön arról kezdtek beszélni, hogy itt van a Twitter vége, sosem lesz már működőképes és megbízható a platform. Musk ekkor belátta, hogy hibázott, és alábecsülte az internet népét, mikor azt gondolta, hogy nem fogják a trollok azonnal elárasztani a platformot. 8 dollárért cserébe bárki lehetett Jézus, kell ennél többet mondanunk? Persze, hogy aki csak tudott, kapott az alkalmon.

Szerencsére a lincshangulat miatt a Twitternél nagyon gyorsan lelőtték az újítást, alig egy napig lehetett pénzért cserébe hitelesítési álcát vásárolni. Musk azt továbbra sem vetette el, hogy azok, akik előfizetnek, megkapják majd a kicsi kék piktogramot a nevük mellé. De következő körben már szeretné ezt úgy bevezetni, hogy ténylegesen ne tudják a trollok kihasználni a lehetőséget.

Galéria megnyitása

Új felhasználási feltételek, módosított szabályok mellett lehet majd előfizetni, lesznek friss korlátozások, és mindenkit ellenőrizni fognak az előfizetés megváltásakor manuálisan. Éppen ezért előre láthatólag várni is kell majd a kék pipára, de pontosan még nem tudjuk, hogy fog ez kinézni a gyakorlatban, csak reméljük, hogy tényleg úgy sikerül megoldani, hogy annak ne lássa a kárát a platform közönsége. Állítólag arra is szükség lesz, hogy a hitelesítésre váró fiók legalább 90 napos legyen, a friss regisztrálók nem tudnak majd azonnal befizetni erre.

Musk nagyon hamar szeretné elindítani a Twitter Blue-t, de a korábban jelzett időpontot valószínűleg nem tudják tartani. Addig pedig már nem akarja bevetni, ameddig a szolgáltatás háttere nincs ténylegesen rendezve. November 29. helyett most egy december 2-i időpontról esett szó. Azonban Elon Musk mindig feszített időpontokat szokott kitűzni célul, amiket utána képtelen tartani, szóval nem lenne túl meglepő, ha ennél valamivel tovább kellen várni a Twitter Blue visszavezetésére.

Már van a Twitteren egy szürke pipa is, ami Elon Musk irányítása alatt született, és jön egy harmadik opció is a kék és a szürke mellé, ez lesz az arany.

A kék pipát azok fogják kapni, akik ismert személyiségek, celebek, vagy előfizetők és hitelesítésen estek át – ennek a menete csak később fog kiderülni. A teljesen friss arany jelzést vállalatok hivatalos fiókjai, nagy márkák, cégek fogják viselni. A szürke pipa jelenleg egy általános „Hivatalos” címkével jár együtt, de ennek a jövőben más célja lesz; az új rendszerben a szürke pipa a politikai szereplőknek jár majd, kormányzati tagok fognak ilyet kapni.

Galéria megnyitása

Egy fiók több jelzést is kaphat majd. Például a hitelesített személyeknél így lehet majd azt látni, ha egy szervezethez tartoznak, képviselnek valamit. Hogy ezek a dolgok miként néznek majd ki pontosan, erről jövő héten kaphatunk információ. Állítólag Musk egy hosszabb beszámolót fog erről közzétenni, még mielőtt bevezetésre kerülne a fejlesztés, ami szokatlan ahhoz képest, amit eddig tapasztaltunk tőle.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére