ELON MUSK BEPERELTE AZ OPENAI-T, MERT SZERINTE MÁR CSAK A PROFITRA UTAZNAK

Az OpenAI a nevének megfelelően nyílt fejlesztésnek indult, és non-profitként működött, de Musk szerint ebből mostanra semmi nem maradt, ezzel pedig szerződéseket szegett a cég.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2024. márc. 5. 17:11
Elon Musk beperelte az OpenAI-t, mert szerinte már csak a profitra utaznak

Elon Musk sokszor szokott radikális lépéseket tenni, és most is egy ilyen húzásáról számolhatunk be. Az üzletember pert indít az OpenAI ellen, mert szerinte az felrúgta a szerződéseit, és nem úgy működik már, mint egy nyílt non-profit, hanem éppen az ellenkezőjét lehet látni az elmúlt időszakban. Egy zárt technológiai megoldásokkal dolgozó leányvállalatként működik a Microsoft szárnya alatt.

Sam Altman és Greg Brockman úgy alakította az elmúlt években a vállalat működését, hogy az egy non-profitból teljesen egyértelműen for-profit formába csapott át. A bevételek és a nyereségek elérése lett az OpenAI elsődleges célja Musk szerint, és úgy véli, hogy ez a vállalat eredeti megállapodásainak megszegését jelenti. A GPT-4-et a vezetőség „kiárusítja titokban”. A biztonsággal sem foglalkoznak a vádak szerint, csak a haszon számít.

Kijelentette Musk, hogy az OpenAI technológiája már ügyesebben érvel, mint az átlagos emberek, szerinte valódi AGI-t alkotott a cég, és visszaél a technológiával, aminek az eredeti elképzelések szerint nyíltnak kellene lennie. Azt szeretné elérni Musk, hogy bíróság kötelezze az OpenAI-t arra, hogy térjen vissza az eredeti működési formájához és a valódi értékeihez. A jövőben pedig hozzanak egy olyan tiltó intézkedést, amivel megelőzhető lesz az, hogy a vállalat az üzleti érdekeket előtérbe helyezve hozzon meg döntéseket.

Galéria megnyitása

Szakértők szerint egyébként Musk ezeknek a vádaknak a mentén aligha tud változást elérni, még ha igaz is az, amit állít. Nagyon bizarr helyzetről beszélhetünk, amiben ráadásul az alperes mindent tagad már most, ahogy arra nyilván számítani lehetett.

Az OpenAI tételesen cáfolta és elutasította Elon Musk különböző vádjait.

A fejlesztők szerint Musk eleve nagyon túlbecsüli a nagy nyelvi modelljük képességeit azzal, hogy AGI-nak nevezi, a GPT-4 ugyanis nagyon távol áll attól, hogy ezt a jelzőt rá lehessen akasztani. Az OpenAI illetékese elmondta, hogy az sem stimmel, hogy ne az emberiség érdekeit néznék. Úgy gondolják, hogy éppen ahhoz kell a profit, hogy az AGI-t létre tudják hozni, és azt az emberiség megsegítésére tudják használni.

Arra, hogy a Microsoft leányvállalataként üzemelne az OpenAI, csak annyit mondtak, hogy saját joguk azt eldönteni, hogy miként üzemeltetik a vállalatot, és hogy milyen módon oldják meg a szolgáltatásaik hátterének biztosítását. A fejlesztéseik a meglátásuk szerint direkt ellenfelei a Microsoft különböző megoldásainak, a ChatGPT a Copilot riválisa, a ChatGPT for Enterprise pedig a Copilot for Microsoft 365 ellen száll ringbe. Szó nincs arról, hogy a Microsoft alá dolgoznának.

Galéria megnyitása

A vállalat stratégiai vezetője szerint Elon Musk csupán frusztrált. Jason Kwon úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint egész egyszerűen arról van szó, hogy Musk továbbra is nehezményezi, hogy kimarad az OpenAI sikereiből, miközben egyébként éveken keresztül hozzájárult ahhoz, hogy a cég előre törjön. Korábban a vállalat többször is erre hivatkozva utasította el Elon Musk korábbi kritikáit és támadásait.

Az OpenAI egyébként nagyjából folyamatosan különböző perekkel néz szembe. Viszont az mindenképpen szokatlan, amivel Elon Musk most hivatalosan is támadást indított a platform ellen. legtöbb jogi eljárást azért kezdeményezik a ChatGPT és más generatív MI rendszerek fejlesztője ellen, mert az rendre visszaélhetett éveken keresztül az online elérhető adatokkal. Engedély nélkül használhatott fel elképesztő mennyiségű információt az elmúlt évek során, hogy tréningezze és egyre magasabb színvonalúra emelje ezáltal a szolgáltatásait. Amikből most ugyebár igyekszik minél több pénzt csinálni.

Kíváncsian várjuk, hogy hova fog ez az ügy kifutni, de sokan nevetségesnek titulálták Elon Musk lépését, és nem gondolják, hogy lenne esélye a világ második leggazdagabb emberének változtatásra kényszeríteni az OpenAI-t.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

34 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
kiberg
kiberg
2024. márc. 6. 18:11
#4

Teljesen jogos a per, számomra leginkább azért mert felteszi a kérdést, mi lesz az emberekkel,ha gazdasági értéküket elvesztik, az AI-nek köszönhetően? Messze ez a legnagyobb fenyegetés az emberiségre nézve, 10000szer nagyobb veszély mint a kamuvírus, de mégis, az embereket nem igazán érdekli.

csapi26
csapi26
2024. márc. 7. 1:57

@kiberg https://en.m.wikipedia.org/wiki/COVID-19

ez a te kamuvírusod csak megölt vagy 20millió embert, meg megnyomorított ki tudja mennyit. Ennél nagyobb fenyegetés lenne egy idétlenke deeplearning-alapú program, ami annyira messze van az artificial general intelligence-től mint Makó Jeruzsálemtől, és nagyjából nulla az esély rá, hogy valaha is kiváltja a fizikai munkát, de még a szellemit se biztos?

BiroAndras
BiroAndras
2024. márc. 6. 11:10
#3
  1. A per célja elsősorban annak kiderítése, hogy mi a fene történik pontosan a háttérben. Ha valami változást sikerül elérni, az csak bónusz.

  2. Nem a GPT-4-ről van szó, hiszen azt bárki használhatja, nem titkos. Amiatt aggódik sok szakember, hogy nemrég valami fura történet az OpenAI-nál, és senki semmit nem tud a részletekről. Sam Altman-t hirtelen kirúgták a cégtől, fura indoklással, majd a Microsoft igazgatójának személyes közbenjárásával visszavették. Közben több olyan pletyka keringett, hogy sikerült titokban AGI-t csinálni, és emiatt volt a pánik. Ami viszont biztos, hogy a Microsoft erős befolyása bizonyítást nyert, és valószínűleg csak erősödött a sikeres beavatkozás által.
    Ezek miatt nem csak Elon aggódik, de neki vannak meg az erőforrásai és a jogalapja arra, hogy tegyen is valamit.

  3. Az OpenAI-t Elon Musk alapította, ő toborozta hozzá a kulcsembereket, és ő adta a kezdőtőke jelentős részét. Később azért lépett ki a vezetőségből, mert a Tesla is AI-t fejleszt, és ezt sokan érdekütközésnek látták. Ezért van joga reklamálni, ha a cég radikálisan eltér az eredetileg kitűzott iránytól.

  4. Jogi szempontból a támadási felület az, hogy non-profit cégből profit orientálttá vált, ami jogilag erősen megkérdőjelezhető lépés. Erről kell a bíróságnak dönteni. Ha jóváhagyják, az izgalmas lesz, mert akkor minden cég ezt fogja csinálni, hiszen sok szempontból előnyös a non-profit státusz.
    A másik problémás kérdés, hogy a cég alapításánál egy hivatalos dokumentumba foglalták a működésének alapelveit, aminek legfontosabb része a nyíltság lenne.

  5. Ezek miatt már a GPT-3 megjelenésekor kritizálták az OpenAI-t. Elon volt az egyik nagy kritikus, jóval azelőtt, hogy bárki pénzt látott volna az AI-ból, vagy a közvélemény egyáltalán tudott volna a létezéséről.
    Elon figyelmeztetett arra is, hogy a Microsoft fokozatosan le fogja nyelni a céget. Ebben is úgy tűnik igaza lesz.

thestock
thestock
2024. márc. 5. 19:44
#2

Még szoknom kell, hogy a világ egyik leggazdagabb embere meg akarja menteni az embereket a pénzéhes multiktól. Mintha a mákdánelc harcolna az egészségtelen kaják ellen, vagy a sztrítfájter-ispán-nindzsa óvná a népet az öncélú, elnyomó, korrupt politikusoktól. :D

Rhynmei
Rhynmei
2024. márc. 10. 11:21

@BiroAndras A "Google-féle" interneten másra nem is érdemes használni az internetet, csak pornóra és macskás videókra.

tomchee
tomchee
2024. márc. 5. 18:45
#1

Ennyierőblvel beperelhetne bármilyen nagy IT céget, bele értve a sajatjait is:)

Resike
Resike
2024. márc. 7. 4:52

@csapi26 Csak ez kurvára nem igaz, még csak a szpészikszben is csak 42%-ka van. Töpszliben meg csak 13%, bár a tripperre nem gondoltam, nem mitha azzal büszkélkedni lehetne. Szóval akkor van egy darab döglődő semmirevaló cége.

Vissza az oldal tetejére