Egy orosz vállalat, a Kraftway egy igen fontos mérföldkőhöz érkezett az elmúlt időszakban, ugyanis fejlesztőcsapata elkészítette Oroszország első házon belül kifejlesztett SSD vezérlőjét, amely ráadásul PCI Express 4.0-s támogatással érkezik, azaz lassúnak sem mondható. Nyugati mércével nézve persze eléggé gyengécske sebességértékek mutatkoznak, ám első termék ellenére ez így is egy igen komoly teljesítmény.

Az Innoprom 2022 alkalmával bemutatott két SSD, vagyis az ASIC v1 és az ASIC v2 egyaránt a friss, K1942VK018 típusjelzéssel ellátott SSD vezérlőt használják, ám felépítés és célszegmens terén nagyon eltérőek. Maga az SSD vezérlő még a TSMC 28 nm-es HPC+ gyártástechnológiájával készült és összesen nyolc NAND Flash csatornával dolgozik. A termék számos fejlett funkcióval rendelkezik, amelyek igazából nélkülözhetetlenek, így például ONFI 4.0-s támogatás, RAID támogatás, az üzemi paraméterek monitorozásának lehetősége, illetve energiamenedzsment egyaránt rendelkezésre áll, valamint Soft LDPC Decode támogatás is jelen van a vezérlő fedélzetén. Az újdonság 2-4 W közötti fogyasztás mellett üzemel.

Galéria megnyitása

Ezt az SSD vezérlőt többféle SSD építésére is használják majd, így egyebek mellett M.2-es, EDSFF formátumú, valamint HHHL kártya egyaránt készül vele. A rendezvényen bemutatott SSD kártya éppen a HHHL (Half-Height/Half-Length) formátum köré épült, NAND Flash chipek terén pedig 3D MLC, TLC és QLC lapkákat egyaránt fogadhat. A hitelesítés során több gyártó termékeit is megvizsgálták, így az SSD vezérlő egyebek mellett a Micron, a Kioxia és a Yangtze Memory Technologies (YMTC) megoldásait egyaránt kezelni tudja. A bemutatott modellnél a Micron és a Kioxia NAND Flash chipjeit használó Russian GS Nanotech memóriák adják az alapot, a csatolófelület pedig PCI Express 4.0 x4-es sávszélességet kínál. A maximum 16 TB-os kapacitással rendelkező SSD a gyártó szerint 1500 MB/s-os folyamatos maximális olvasási és írási tempóra képes, míg a véletlenszerű 4K-s olvasási és írási sebesség sorrendben 200 000 IOPS és 150 000 IOPS felett helyezkedik el. A demó alkalmával az olvasási teljesítmény 971,32 MB/s-os, míg az írási tempó 476,65 MB/s-os értéket képviselt.

A második SSD dizájn, amely az ASIC v1 nevet viseli, már inkább az adatbiztonságra helyezi a fő hangsúlyt. Ebben az esetben az SSD vezérlő mellé 2D vagy 3D MLC NAND Flash lapkák csatlakozhatnak, de igény esetén pMLC NAND Flash chipek használatára is van mód. Ebben az esetben a csatolófelületet PCI Express 2.0 x4-es sávszélességre korlátozzák, a maximális adattároló kapacitás pedig mindössze 2 TB. Folyamatos maximális olvasási és írási tempó tekintetében ennél a modellnél 830 MB/s-os és 680 MB/s-os érték áll rendelkezésre, míg a 4K-s véletlenszerű olvasási és írási teljesítmény sorrendben 65 000 IOPS és 55000 IOPS.

Galéria megnyitása

A Kraftway tervei szerint az új SSD vezérlő sorozatgyártása 2023-ban indulhat meg, ám a köré épülő termékeket jelenleg is szállítják az Elbrus alapú konfigurációk részeként. A vállalat a hírek szerint a kínai YMTC-vel már alá is írt egy együttműködési nyilatkozatot, amelynek értelmében közösen gyártják majd az új SSD kártyákat. SSD vezérlő terén az orosz vállalat a TSMC-vel lépett együttműködésbe, még bőven azelőtt, hogy az orosz-ukrán háború kirobbant volna.

Azzal, hogy a memóriachipek a Kioxia és a Micron helyett a YMTC műhelyéből érkeznek, a gyártókapacitás jelentősen alacsonyabb lesz, ugyanis a jelenlegi üzem havi szinten „csak” 100 000 szilícium-ostyát tud legyártani. Időközben már elindult egy második üzem építése is, amely akár 200 000 szilícium-ostya legyártására is képes lehet havi szinten, így a kombinált termelés már a 300 000 szilícium-ostyát is elérheti majd.

Hogy ebből a termelésből jut-e elég a Kraftway céljaira? Egyelőre kérdéses, ugyanis a kínai gyártó elsősorban a házon belüli igények kiszolgálására koncentrál annak érdekében, hogy az ország minél kisebb arányban szoruljon nyugati termékek importjára. Időközben persze az Apple is felfigyelt a kínai vállalatra, így könnyen lehet, hogy a YMTC végül az Apple beszállítójaként is működhet majd, ami tovább ronthatja az orosz Kraftway esélyeit.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

14 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
__PARASZT__
__PARASZT__
2022. júl. 11. 14:52
#1

aszankciókmüködnek

__PARASZT__
__PARASZT__
2022. júl. 12. 16:11

@hunspirit

az utolso ukránig védik az amerikai érdekeket :)))

Vissza az oldal tetejére