Valamivel több mint egy hónap telt el azóta, hogy az első komolyabb, hitelesnek tűnő információk megjelentek a TikTok közösségi képmegosztó szolgáltatásával kapcsolatosan. Nem régen az is kiderült, hogy nem TikTok Photos, hanem Note lehet majd ennek a neve, most pedig már arról számolhatunk be, hogy el is indult ez felület.
Mindenki arról beszél, hogy az Instagram riválisa lehet a TikTok Notes, így a Meta számára ez a fejlesztés nagyon fájó lehet.
A TikTok egészen rövid idő alatt reformálta meg a széles közönség videófogyasztási szokásait, alulról építkezve a fiatalokat szippantotta be a néhány másodperces, jellemzően vicces anyaokkal. Ma azonban már 10 percnél hosszabb videókat is meg lehet osztani, és egészen mély témákat boncolgató videókkal is lehet találkozni a felhozatalban. Lassan a videók hossza még tovább nőhet, és már nemcsak álló, hanem fekvő felvételek is elszaporodhatnak. Ezekkel a fejlesztésekkel a YouTube babérjaira törhet.
És miközben a legnagyobb videós szolgáltatás felé tolják el a fejlesztők a TikTokot, a vállalatnak arra is maradt kapacitása, hogy felhúzzon egy teljesen új alkalmazást egészen más céllal. A Notes a fényképek, élmények megosztására szolgál, sokkal erősebb közösségi oldala lesz az eddigiek alapján, mint amilyen a TikToknak volt korábban. Egyelőre korlátozott tesztidőszakról beszélhetünk, melyben ausztrál és kanadai felhasználók vehetnek részt.
A TikTok az X mikroblogon jelentette be az újítását. A vállalat egyértelművé tette, hogy a célja a TikTok közösségének egy olyan felületet adni, ahol a továbbiakban bátran megoszthatják majd az életük legfontosabb pillanatait, azokat a momentumokat, amiket fotókon örökített meg.
„Legyen szó akár kalandok dokumentálásáról, kreativitás kifejezéséről, vagy egyszerűen csak a nap közben készült pillanatképek megosztásáról, a TikTok Notes ideális eszközt jelent majd. A szolgáltatást azoknak tervezték, akik elkötelezettek amellett, hogy fényképes tartalmakkal együtt osszák meg a különböző élményeiket.” – olvasható a cég bejelentésében.
A megosztott képen nagyjából látható az, hogyan néz majd ki a TikTok Notes felülete. A felhasználók a fényképek megosztása mellett lehetőséget kapnak majd arra, hogy írjanak a felvételek mellé. Egészen terjedelmes, tartalmas bejegyzéseket lehet majd így létrehozni. Az Instagramhoz képest pozitívum, hogy van címsor, így a bejegyzéseknek lehet kiemelten címet adni, és után kezdődhet a részletes leírás.
Lesz kétféle képfolyam, az egyik a Neked, ami a felhasználó számára kínált bejegyzéseket gyűjti majd össze, ezek jöhetnek az ismerősöktől és lehetnek az algoritmus által összevadászott megosztások is. A másik folyam a Követés, és itt már csak a követett személyektől származó képek, bejegyzések fognak megjelenni. A folyamokban két oszlopban fognak a képek megjelenni, így egyszerre több tartalom tárul majd az emberek elé.
A felvételeket albumba is lehet majd rendezni, ha nem csak egy fotót akar az ember megosztani. Több kép egyszerre feltöltését követően ezeket oldalra lehet majd lapozgatni. A képek mennyiségét kicsi pontok fogják jelezni, ugyanúgy mint az Instagramon. A párhuzamot (másolást) több helyen is fel lehet majd fedezni a konkurens szolgáltatások között.
A TikTok felhasználók a TikTok Notes fiókjukat gond nélkül összeköthetik majd, és azonnal követni kezdhetik ugyanazokat a fiókokat, akiket a TikTokon is figyelemmel kísérnek. Az új felület segíthet majd abban, hogy az közösség tagjai között még szorosabb kötelék alakulhasson ki. Mindent egyelőre nem tudhattunk meg a Notes kapcsán, de innentől valószínűleg már szép lassan kirajzolódik majd a teljes kép, és fokozatosan egyre nagyobb közönséget érhet el.