Múlt hét csütörtökön indult el a Sony Online új zombis játéka Steam Early Accessen, ami után alig kellett eltelnie egy-két napnak ahhoz, hogy megtörténjen az első közösségi felhördülés. Ez olyan mértékű, hogy a Sony visszatéríti a pénzét annak, aki átverve érzi magát. Miről van szó?
Nos arról, hogy 2014. április 21-én John Smedley, a Sony Online elnöke egyértelműen kijelentette, hogy a H1Z1-ben semmilyen módon nem lehet majd valós pénzen fegyvereket, töltényeket, ételt és vizet venni, hiszen az gyakorlatilag elvenné a játék lényegét.
Ugyanezt erősítette meg múlt hét hétfőn a H1Z1 hivatalos csatornáján egy játékmenet stream, ahol az NGTZombies néven futó felhasználó játszott, és a H1Z1 egyik vezető tervezője, Adam Clegg kommentálta az eseményeket. A streamben a 40. percben elhangzik a következő: "Töltényt sehogy máshogy nem szerezhetsz. Nem veheted meg. Nem vehetsz fegyvereket. Nincs rá mód. A világban elszórva kell megtalálnod azokat".
Mint azonban az éles játékban kiderült, a helyzet nem ez. A H1Z1 ugyanis lehetőséget ad arra, hogy valódi pénzből vásárolhassunk ellátmányt, amit aztán a játék világában egy repülőgép dob le nekünk egy dobozban. Ebben a készítők eredeti ígérete szerint olyan véletlenszerűen generált dolgoknak kellene lenniük, mint a hátizsák, vagy éppen az elsősegély doboz, de ételnek, víznek, fegyvernek és tölténynek semmiképp sem. Erre mit vesz észre sok játékos, köztük neves streamerek is? Igen, a ledobott áruban lehet fegyver és töltény is. Meg étel és víz.
Ettől a közösség úgy érezte, hogy a H1Z1 tulajdonképpen pay-to-win játékká vált, és csalódottságukat fejezték ki a Sony irányába. Mivel a Sony úgy gondolja, sokan tényleg átverve érezhetik magukat, a pénz-visszafizetés mellett döntött. Aki úgy gondolja, hogy nem azt kapta a játéktól, amit várt, az egészen ma délutánig kérheti vissza az early accessre befizetett dollárjait a bwilcox@soe.sony.com e-mail címre írva.
Érdemes megjegyezni, hogy John Smedley elmondta, a fegyvereket és töltényeket továbbra sem veszik majd ki az airdropokból, csak jóval lejjebb állítják azok feltűnésének valószínűségét. Továbbá Smedley kiemelte, hogy az aidropok érkezése egy közösségi esemény, nincs rá garancia, hogy az kapja meg, aki fizetett érte. Ez ugyanis úgy működik, hogy a repülőgépet mindenki látja, és a csomagot nem egy fix helyre dobja le, hanem egy bizonyos körön belül bárhová. Ha tehát egy másik játékos ér oda előbb, akkor lecsaphat az általunk fizetett lootra - ráadásul a leérkező csomag még a zombik figyelmét is felhívja magára, így tehát nem egyszerű feladat odajutni.
A Sony ezzel próbálja meg kiegyensúlyozni a játékot, és elkerülni, hogy a fizetős játékosok túl nagy előnyhöz jussanak. Úgy tűnik azonban, hogy ez nem elég. Hamarosan növelni fogják azt a kört, ahová a csomag leérkezhet, így az egész még kiszámíthatatlanabbá válik majd. Továbbá akad még egy feltétel: eddig 50 embernek kellett a szerveren lennie ahhoz, hogy lehívhassunk támogató csomagot, a későbbiekben azonban ezt is megnövelik majd minimum 100-ra, hogy még nagyobb legyen a verseny a csomagokért.































