ELINDULT A FACEBOOK CLUBHOUSE RIVÁLIS SZOLGÁLTATÁSA

És a Live Audio Rooms funkció mellett a podcastok támogatása is elkezdődött a legnagyobb közösségi platformon.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. jún. 26. 19:01
Elindult a Facebook Clubhouse rivális szolgáltatása

Az elmúlt hónapokban már nem csinált titkot abból a Facebook, hogy részben lemásolja a Clubhouse szolgáltatást, hogy versenytársat állítson a számára, és most indult el ez a fejlesztése. A Live Audio Rooms pedig nem magában rajtolt el, hanem mondhatni magával hozta a beszélgetés műsorok megosztásának a lehetőségét is.

Elsőként az Egyesült Államokban élvezhetik ki a felhasználók a két hangalapú újítását a Facebooknak, és az elkövetkezendő hetekben, hónapokban, ezek fokozatosan eljutnak majd más régiókba is. Elsőként a kiemelt személyiségeknek és a nagyobb csoportoknak lesz majd arra lehetősége, hogy élő beszélgető szobákat hozzanak létre. És most még kizárólag iOS rendszerű eszközről lehet majd létrehozni a Live Audio Rooms beszélgetéseket, csatlakozni viszont más eszközről is lesz lehetőség.

A Facebook nem igazán szorította szűkös határok közé a szolgáltatást használókat. Egyszerre akár 50 személyt is be lehet majd invitálni az előadásba, mint beszédpartner, ami döbbenetesen soknak hangzik. Bárkit meghívhatnak majd a résztvevők, de lesz lehetősége a korlátozásra is az adminoknak. A hallgatóság pedig lényegében bármekkora lehet majd a Live Audio Rooms esetében, nincs korlátozva a létszám semmilyen szempontból. A Clubhouse-ról ugyanez nem mondható el, és a Facebook éppen ezért ki is emelte a szinte korlátlan használhatóságot.

Galéria megnyitása

A hatalmas közösségét a Facebook igyekszik majd kihasználni a lehető leghatékonyabban. A felhasználók például értesítést kaphatnak majd arról, ha egy ismerősük csatlakozott egy szobához a Live Audio Rooms keretében. Azoknak pedig, akiknek a hallásukkal probléma van, esetleg nem tudnak hangot kapcsolni, élő feliratozási opcióval is szolgálni fog a Facebook. Így még többen élvezhetik majd ki ezt a funkciót. A feliratozás is egy olyan dolog, ami a Clubhouse esetében nincs.

Interaktivitásra is törekedik a vállalat, lehet majd például jelentkeznie azoknak, akik kérdezni szeretnének valamit. Ezt kihasználva a közbeszólások is elkerülhetőek lesznek, amik egy nagyobb beszélgetést már egyébként valószínűleg elkerülhetetlenül tönkretennének. Reakciókat is lehet majd küldeni az előadások során, így csendben is ki tudják majd magukat fejezni az emberek egy-egy információ, mondat kapcsán.

A hagyományos csoportok keretei között az adminisztrátoroknak lesz lehetősége arra, hogy megszabják, kik hozhatnak létre a tagok számára Live Audio Rooms beszélgetéseket, és ezeknél is moderálhatnak majd az egyébként kijelölt adminok. Azok a csoportok, amik nyíltak, a beszélgetős szobáknál is nyitottak lesznek, szóval ezekbe nem csak tagok léphetnek majd be hallgatózni.

Galéria megnyitása

Adakozási lehetőséget is be lehet majd állítani a Live Audio Rooms esetében, szóval amennyiben olyan a téma, a becsatlakozóknak lehetősége lesz pénzösszegeket küldeni a beszélgetés szervezőinek, de alapvetően nem a profitról fog szólni ez a fejlesztés. Sokak számára lehet fontos a bevételszerzési lehetőség, így valószínűleg a Facebook ezt le is tudta a maga részéről.

A másik újítása a Facebooknak a podcastok támogatása. Erre már egyébként is hosszú ideje készült a vállalat, miután a videós tartalmakat sikeresen felfuttatta a közösségi oldalon. A beszélgetős műsorokat lehet majd egy mini lejátszón a háttérben hallgatni, és teljes képernyős felület is lesz azok számára, akik a podcastra szeretnének végig koncentrálni. Akár le is kapcsolható a képernyő a hallgatás közben.

A podcastokat megoszthatják majd a készítők egyszerűen a saját Facebook oldalukon, de a megosztás terén menni fog minden elérhető opció, ami csak van a Facebookon. Csoportokba is minden gond nélkül berakhatók majd a műsorok, és a hírfolyamon is publikálhatják akár a hallgatók is, hogy még szélesebb közönséget tudjon a felvétel elérni.

Galéria megnyitása

A beszélgetős műsorokra lehet majd reakciókat küldeni, hozzászólások lesznek írhatók mellé, és a megosztási opció mellett könyvjelzőzni is lehet majd ezeket. Ha nincs idő akkor éppen meghallgatni egy adást, akkor ezáltal eltehető későbbre, és amikor már megfeledkezett róla az ember, akkor is rátalálhat majd a könyvjelző révén.

Olyan fejlesztésekkel is készül ebben az esetben a Facebook, mint a feliratozás, amivel a halláskárosultak számára is élvezhetővé válnának a podcastok. Továbbá lehet majd szeleteket kivágni egy nagyobb lélegzetvételű beszélgetésből. Így a tanúságosabb, lényegesebb részeket azok is könnyen meghallgathatják majd, akiknek nincs több mint egy órájuk erre.

Arról nem beszélt egyelőre a Facebook, hogy ezek a fejlesztések milyen ütemben válnak majd globálisan elérhetővé, hiszen egyelőre csak a vállalat hazájában üzemelnek. Remélhetőleg nem kell már erre sem sokat várni, hiszen ezeknél legfeljebb néhány opció akadhat, amikhez kell komolyabb nyelvi támogatás.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére