Életének hatvanhatodik évében elhunyt Sir Terence David John Pratchett. A többség által a szatirikus hangvételű, parodisztikus elemeket is tartalmazó, fantasy környezetben játszódó Korongvilág regények szerzőjeként ismert író évek óta küzdött az Alzheimer-kórral, ami végül teljesen elhatalmasodott rajta. Jelentőségét mi sem mutathatná jobban, hogy több mint hetven millió példányban elkelt műveit harminchét nyelven élvezhették az olvasók, lovagi címét pedig az irodalomért tett szolgálatainak elismeréseként kapta.

A férfi közéleti szerepvállalása is említésre méltó. Nyolc hosszú éven keresztül méltósággal viselte betegségét, és minden erejével azon volt, hogy eloszlasson számos, a demenciával kapcsolatos tévhitet, valamint reményt adjon sorstársainak. Utolsó könyvét tavaly nyáron fejezte be, mielőtt állapota súlyosbodott volna.

Galéria megnyitása

Pratchett nem csak irodalmi munkásságát hagyta hátra. Több, a Korongvilághoz köthető kalandjáték (pl.: Discworld 2) munkálatait is aktívan felügyelte. A Discworld széria tagjai humoruk mellett nehézségükről váltak ismertté a műfaj rajongóinak körében.

A szórakozás ezen formája magánemberként bevallottan nagyon közel állt a szívéhez. Kedvenceiként a Tomb Raider első részét, a Thief-sorozatot valamint, a Half-Life második részét nevezte meg. Érdekesség, hogy lánya, Rhianna Pratchett videojáték-forgatókönyv és dialógusíróként szerzett magának megérdemelt hírnevet, és mind a kincsvadász Lara Croft, mind pedig a mestertolvaj Garrett kalandjait bemutató videojátékokon dolgozott.

Terry Pratchettet életének hatvanhatodik évében ragadta el a halál. Utolsó pillanataiban megadatott neki, hogy azok vegyék körbe, akiket szeretett. Nyugodjék békében.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Krigg
Krigg
2015. márc. 17. 13:17
#10

Amikor meghalsz, az első dolog, amit elvesztesz, az életed. A következő az illúzióid. - Terry Pratchett

dunpeal1
dunpeal1
2015. márc. 15. 15:43
#9

Meglepett, bár annyira nem ért váratlanul az író halálának híre.

Szerintem csak kevesen tudják róla, de film készült vele az esőerdők irtásáról és ezzel együtt az orangutánok kipusztulásáról is „A kihalás szélén” címmel.

Érdemes megtekinteni.

Fratello
Fratello
2015. márc. 14. 10:34
#8

Nála senki nem tudott jobban szórakoztatóan maró társadalomkritikát írni, nyugodjon békében!

(Freelancer: Ritka jó fejek vagytok hogy megemlékeztetek róla, köszönjük!)

Szefmester
Szefmester
2015. márc. 13. 17:53
#7

A korongvilág könyveit olvastam ezidáig, de egy két kivételtől eltekintve imádtam olvasni. A sorozatfolyamot nem, de a kronológiát betartottam. (jól esett néha egy egy őrség utáni Mállotviksz nénés kaland)

Kár érte, nagy mágusa volt a szavaknak, és csak remélni tudom hogy a zord kaszás személyesen jött el érte, ahogy minden varázslóval teszi.

Egyes műveit simán kötelező olvasmánnyá tenném, nem elég hogy komoly társadalmi kritikát mutat be, szórakoztató, és csak azt veszed észre hogy hopp vége...

Sajnálom hogy elment, de lehet jobb neki így. Nem volt könnyű az élete az utolsó években.

SocaCola
SocaCola
2015. márc. 13. 15:30
#6

Egy fantasztikus írót vesztett a világ.

Egyedi világot teremtett, melynek minden szegletét remekül kidolgozott. Imádtam, imádom olvasni a műveit. Lerakhatatlanok. Egy párat megfilmesítettek közülük. Érdemes megnézni azokat is.

Ereshkigal
Ereshkigal
2015. márc. 13. 13:02
#5

tibaimp: létezik egy ajánlott olvasási sorrend [LINK], de a könyvek önmagukban is élvezetes, kerek történetet írnak le.

Szerintem ha 100 évig élt volna, akkor is írt volna még Korongvilág-regényeket.

tibaimp
tibaimp
2015. márc. 13. 14:31

Kösz a linket, elmentem otthon, sose lehet tudni :)

én eddig csak olyat olvastam ami több regényből álló sorozat, pl.: Terry Goodking - Igazság Kardja sorozat (32 kötet)

Sr4c
Sr4c
2015. márc. 13. 12:04
#4

Hiányozni fog a humora :(

tibaimp
tibaimp
2015. márc. 13. 11:36
#3

Nem olvastam (még) Korongvilág regényeket, de viszont más fantasy/kaland sorozatokat igen, és ilyenkor mindig attól félek, hogy nem tudja befejezni az író az adott sorozatot, remélem Ő be tudta fejezni.

TheEngineer
TheEngineer
2015. márc. 13. 11:29
#2

R.I.P. ;(

oiskin
oiskin
2015. márc. 13. 11:11
#1

Egy hatalmas írót veszítettünk:'(

Vissza az oldal tetejére