Szomorúan indult az új év a videojáték-újságírók és a magazinok olvasói számára. Dragon György, vagy ahogy a többség ismerte, Gyu életének negyvennyolcadik évében eltávozott közülünk. Az 1966-ban született Gyu karrierjét játékfejlesztőként kezdte, később pedig a PC Guru és GameStar magazinoknál publikálta egyedi hangvételű írásait. Sokoldalúságát mi sem mutatja jobban, hogy nem csak az újságírás területén alkotott maradandót. Két, 2009és 2010között kiadott lemez mellett egy 2012-ben megjelent regény, az Űrcsilliárdosis a nevéhez fűződik. Utóbbi folytatása sajnos már soha nem fog elkészülni.

Jómagam valamikor a kétezres évek végén részesültem abban a szerencsében, hogy találkozhattam vele. Annak ellenére, hogy abszolút kezdő, és ismeretlen író voltam, már ha egyáltalán megérdemeltem kamaszkoromban ezt a titulust, maximálisan udvariasan bánt velem, és gyakorlatilag mondatról mondatra mentünk végig a neki megmutatott cikkemen. A lehető legelegánsabb és legszórakoztatóbb stílusban hívta fel a figyelmemet a benne lévő hibákra, amiért a mai napig hálás vagyok neki.

Nyugodj békében, Gyu.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

20 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Mariner
Mariner
2015. jan. 6. 14:06
#19

Részvétem a családjának!

Nyugodj békében, Gyu!

Shinjiii
Shinjiii
2015. jan. 5. 8:27
#18

Köszönöm. Nyugodjon békében!

jocek
jocek
2015. jan. 4. 20:06
#17

[LINK] Egy kis inszájd.

Shinjiii
Shinjiii
2015. jan. 4. 14:35
#16

Mi történt vele?

Freelancer
Freelancer
2015. jan. 4. 15:13

Több helyen is azt írják, elkapott egy vírust, és mivel korábban sem volt túl jól, ez már sok volt a szervezetének.

Nirvanus
Nirvanus
2015. jan. 4. 12:55
#15

Ez most komoly? :'(

reednow
reednow
2015. jan. 4. 6:40
#14

Szegeny Gyu, szerettem a cikkjeit, meg mikor tizeneveskent alkalmankent beszereztem egy-egy Gamestar peldanyt. Nyugodjek bekeben! :-(

parabox
parabox
2015. jan. 3. 22:45
#13

Gyu, én maradok továbbra is maximális tisztelettel! Nyugodj békében.

Ronan
Ronan
2015. jan. 3. 22:03
#12

Gyu cikkeit még szerintem én is olvastam egyszer kétszer isten nyugosztalja békében igen hamar elment.A családjának kívánok megnyugvást.

codex
codex
2015. jan. 3. 17:59
#11

Nagyon sajnálom. Nyugodjon Békében! 2000-től 2008-ig szinte minden hónapban vettem az újságot, és nagyon szerettem Gyu írásait. :(

dmbptr
dmbptr
2015. jan. 3. 16:24
#10

A Jó Isten nyugosztalja és adjon erőt,megnyugvást a családjának.

Isten áldjon Benneteket!

BakodiBence
BakodiBence
2015. jan. 3. 15:46
#9

Részvétem a családnak! Nyugodjon Békében! :(

Silversting
Silversting
2015. jan. 3. 15:43
#8

Szomorú hír, nyugodjon békében. :(

tomchee
tomchee
2015. jan. 3. 14:39
#7

Engem is meg lepett a hír. Ilyen hirtelen. A magyar IT újságírók zászlósa volt.

Nyugodj Békében Gyu :(

Szefmester
Szefmester
2015. jan. 3. 14:17
#6

Azon ritka újságíró volt aki jól fogadta a negatív, de építő kritikát, és hajlandó volt érdemlegesen és érvelősen átrágni azt hogy vajon csak szubjektív dolgon megy a nem egyet értés, vagy valóban objektív meglátás volt.

Sikerült látszólagos megerőltetés nélkül úgy írnia hogy nem üvöltött a cikkből a témakör iránti elfogultsága, és esetleges rajongása. Szinte az egyetlen ember a GS-ből akinek ez ment.

Sajnálatos hogy ez történt vele.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. jan. 3. 13:14
#5

Szomorú dolog látni, mikor valakinek ennyi befejezetlen tervvel és munkával kell váratlanul itthagynia a földi létet. A regényét trilógiának tervezte, sajnos a folytatást már soha nem tudhatjuk meg. Egy kis stúdióval dolgozott egy játékon is és minden tekintetben igényes munkát adott ki a kezei közül. Nehezen hittem el hogy igaz a hír. Nyugodj békében Gyu mester!

reklamszemetes
reklamszemetes
2015. jan. 3. 13:10
#4

Gamestarból emlékszem rá, gyerekként olvastam anno...

Fiatal volt még, kár érte.

Nyugodjon békében

gery84
gery84
2015. jan. 3. 13:08
#3

R.I.P.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. jan. 3. 12:44
#2

Béke poraira :(

dbori
dbori
2015. jan. 3. 12:43
#1

R.I.P

Vissza az oldal tetejére