Shop menü

ÉLESBEN BUKOTT LE A SPOTIFY MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁT HASZNÁLÓ ÚJÍTÁSA

A Spotify egy remek ötlettel szolgál majd a generatív MI felhasználási lehetőségek terén.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Élesben bukott le a Spotify mesterséges intelligenciát használó újítása

Az MI őrületről a Spotify sem szeretne lemaradni. A vállalat minden trendi fejlesztést próbál valamilyen módon a saját szolgáltatásában meghonosítani, és miért pont a generatív MI maradna ki a sorból? Videózási lehetőséget is nyújt a platform, és még a Történeteket is adaptálta a Spotify, most pedig a mesterséges intelligencia is felütötte a fejét az alkalmazásban.

A Spotify rengeteg jó lehetőséggel szolgál a zenehallgatás terén a felhasználók számára, és az egyik legjobb funkciója az, hogy gyakorlatilag végtelen mennyiségben kínál lejátszási listákat. Már önmagában azt felsorolni is időigényes, hogy összesen hányféle különböző módon lehet elérni, létrehozni lejátszási listákat a szolgáltatáson belül a hallgatóknak. Sokan éppen azért kedvelik a platformot, mert egyszerűen biztosít szinte végtelen zenefolyamokat, és itt lesz befogva az MI is.

Ősszel már elhintette a Spotify vezetése, hogy a szolgáltatás lehetőséget nyújthat majd arra, hogy a mesterséges intelligencia technológiájával lehessen létrehozni dallistákat. Most pedig egy tiktoker teljesen véletlenül élesben is belefutott a fejlesztésbe, ami azt jelenti, hogy a vállalat már egy szűk felhasználói réteg bevonásával teszteli a lehetőséget. A TechCrunch az ügyben felkereste a Spotify-t, és a cég szóvivője megerősítette, hogy tényleg folyamatban van egy publikus teszt.

Galéria megnyitása

Egyelőre a Spotify nem szeretett volna részleteket megosztani a generatív MI alapú lejátszási lista generáló funkció kapcsán. Nem tudni, hogyan működik majd pontosan, milyen információkat figyelembe véve fogja létrehozni a listákat, és még egy sor nyitott kérdést említhetnénk. De nézzünk meg inkább, hogy mi derül ki a tiktoker által megosztott felvételből.

A képsorok alapján a „Gyűjteményem” lapon lehet majd az újdonságot elérni. A felhasználó a jobb felső sarokban található „+” gombot nyomja meg, és itt a szokásos kettő opció helyett három lehetőség ugrik fel nála. Eredetileg innen a szimpla „Műsorlista” és a „Közösnevező” választható ki, de a tiktokernek már egy „AI Playlist” vagy MI Lejátszási lista is található ezen a ponton.

Az új opció megérintését követően feljön egy olyan felület, ahol a képernyő alján szövegdoboz érhető el, felette pedig ajánlott parancsok láthatóak, amik példaként szolgálnak arra, hogy milyen kéréseket lehet a generatív MI-nek kiadni. Ezek alapján a rendszer képes olyan dalokat összeállítani, amik a felhasználó igényeinek megfelelő. A lista pillanatok alatt összeáll 30 dallal, és egyszerűen lehet szerkeszteni úgy, hogy az érdekteleneket csak ki kell húzni egy gesztussal a sorból. Több nem derül ki, de az még biztos, hogy jelenleg csak angol nyelven lehet neki utasításokat adni.

A következő hetekben, hónapokban a Spotify több mint 1500 dolgozótól fog megválni, a teljes létszámának nagyjából 17 százalékát lapátra teszi. A generatív MI pedig ezen a fronton valószínűleg kapóra jött a vállalatnak. Lényegében borítékolható, hogy olyan munkavállalókat is elbocsájt a vállalat, akik például a lejátszási listákkal foglalkoztak. Minden zenestreaming platformnál vannak ilyen dolgozók, és legutóbb a Tidal leépítése kapcsán is kiderült, hogy egyebek mellett olyanokat küld el a cég, akik a lejátszási listákért feleltek.

A mesterséges intelligencia képes lesz olyan válogatott listákat létrehozni, ami éppen a felhasználó kedvére való, így valószínűleg kevésbé lesz szükség a hús-vér dolgozók által összeállított lajstromokra. Illetve jó esély van arra, hogy azokat a listákat, amiket eddig emberek hoztak létre, részben már gépekre fognak bízni. Persze erről aligha fognak beszámolni, mivel ez meglehetősen érzékeny téma az MI kapcsán.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére