Elérhető árú gamer mobil jöhet a Redmitől

Elérhető árú gamer mobil jöhet a Redmitől

A Redmi folyamatosan rukkol elő olyan okostelefonokkal, amelyek az ár-érték arányukat tekintve nagyon vonzóak. És most a cég állítólag azon dolgozik, hogy már saját gamer mobilt is piacra dobjon a Xiaomi égisze alatt.

Iparági információk szerint a Redmi palettáján belátható időn belül megjelenhet egy olyan konstrukció, ami 2000-2500 jüan között fog bevetésre kerülni, miközben nagyon jó lehetőségekkel szolgál majd a játékosok számára. Tehát átszámítva 95-120 ezer forint között állhat rajthoz a készülék úgy, hogy ideális teljesítményt nyújt majd minden játék mozgatása közben. Ráadásul még olyan extrákkal is szolgálni fog, amik a játékosok dolgát fogják könnyíteni.

Galéria megnyitása

A jobb felhasználói élmény elérése érdekében a konstrukció állítólag rendelkezni fog vállgombokkal. A Digital Chat Station szellőztetett meg néhány fontos információt a várható termékkel kapcsolatosan. Állítólag egy sík felületű képernyővel rendelkezik majd a szerkezet, ami már OLED technológiát alkalmazhat. Borítékolhatóan nagy képfrissítési rátával fog dolgozni az eszköz a simább megjelenítésért.

Úgy gondoskodhatnak a tervezők a Redminél a gamer mobilhoz mérten nagyon kedvező árazásról, hogy nem Qualcomm alapot vesznek használatba, hanem a MediaTektől vásárolnak hozzá alapot. Itt a Dimensity 12000 rendszerchip bukkanhat majd fel a burkolat alatt. Ez egy olyan lapka lesz, aminél a tempót tekintve már nem kell kompromisszumokban gondolkodni, ennek megfelelően a játékokat is kellő dinamikával mozgathatja majd. 5000 milliamperórás kapacitású akkumulátorral lehet majd ellátva a készülék, és 65 wattos gyorstöltés lesz biztosított, amit kihasználva fél óra alatt lehet majd teljesen feltölteni a lemerült eszközt.

Galéria megnyitása

Egyébként a Redmi gamer masinája más szempontból is érdekesnek hangzik. Mindenképpen jó hír, ha érkezik egy érdekes új mobil, viszont ebben az esetben az a furcsa helyzet állhat elő, hogy házon belül teremt konkurenciát egy másik fontos termék számára. A Xiaomi almárkái között ugyanis ott van a Black Shark is, ami direkt a játékos készülékekre fókuszál, és már be is mutatkozott az égisze alatt a Black Shark 4 és 4 Pro az idei Snapdragon 870 és 888 mobilplatformokat használva.

Kíváncsian várjuk, mivel rukkolt majd elő a Redmi, hiszen azt figyelembe véve is érdekes lehet még ez a lépés, hogy talán itt látjuk majd először igazán komoly körülmények között bevetésen a Dimensity 1200 rendszerchipet. Eddig erről még túl sokat nem tudhattunk meg élesben, de papíron nagyon ígéretesnek tűnik.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap