Az Intel még 2010 folyamán vásárolta fel a vírusirtó- és biztonságtechnikai alkalmazásairól ismertté és elismertté vált McAfee-t, amelyért az óriásvállalat 7,68 milliárd dollárt fizetett.
Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és John McAfee is felhívta magára a figyelmet egy-két érdekes húzásával, amelyek enyhén szólva sem jól sültek el. A McAffe alapítója legutóbb egy igencsak megosztó videót készített, amelyben azt mutatta meg, hogyan kell eltávolítani a PC-ről a McAfee Antivirust. A módszer kissé rendhagyó és sokaknál ki is verte a biztosítékot. Aki esetleg lemaradt volna a videóról, most bepótolhatja a megtekintését. Íme:
A helyenként kissé trágár videó nem igazán szorul kommentárra – magáért beszél. Ez persze csak a jéghegy csúcsa, hiszen John McAfee-t 2012-ben még gyilkosság vádjával is körözték.
Maga a márkanév az elmúlt évek során már amúgy is sokat vesztett egykori fényéből, hiszen a McAfee szoftverek idővel lemaradtak a konkurensek megoldásaitól – lassúak voltak, lassították az adott PC-t és hibát hibára halmoztak. Az sem tett jót a márkanévnek, hogy az égisze alá tartozó alkalmazások megkésve jelentek meg a dinamikusan növekvő iOS és Android platformokon, így a McAfee név mára már közel sem cseng olyan jól, mint fénykorában. Ezek a tények együttesen arra sarkallták az Intel vezetését, hogy megszabaduljanak a McAfee névtől. A fontos bejelentésre az éppen zajló CES alkalmával került sor.
Az Intel a friss lépés értelmében a McAfee helyett Intel Security márkanév alatt dobja majd piacra az új szoftvereket. Az új biztonságtechnikai alkalmazások a névcsere mellett azért megtartják a jól ismert piros pajzsos logót.
Az iOS-re és Androidra készített mobil szoftverek egyes funkciói ingyenesek lesznek, ám az nem derült ki, hogy pontosan melyek, valamint azt is homály fedi, hogy mely biztonságtechnikai alkalmazások számíthatnak átnevezésre. Ezekben a témakörökben az Intel későbbre ígért tájékoztatást.
A jelenlegi információk szerint úgy tűnik, hogy a forgalomban lévő McAfee szoftverek márkaneve nem változik, csak az új, később megjelenő alkalmazások érkeznek majd Intel Security névvel.
































