A viselhető eszközök, okosórák piaca széles, és változatos eszközök közül válogathatnak az érdeklődők, a kínálat pedig még mindig bővül. Időről időre jönnek új fejlesztések, új startupok, akik valamilyen szempontból többet ígérnek. Ezúttal a Forttal ismerkedhetünk meg.
A Fort azzal az ígérettel jön, hogy minden korábbinál több mozgásformát képes automatikusan felismerni. Leköveti az emberek erőnléti edzését, és részletes eredményeket nyújt erről, pontosan detektálva az összes gyakorlatsort.
A tervek szerint a kész termék több mint 50 különböző mozgásformát tud majd önállóan beazonosítani. Ezeket pedig olyannyira pontosan fogja számolni, hogy az edzések feljegyzésében számszerűen lesz látható minden elvégzett gyakorlat. Visszanézheti az edzés végén a felhasználó, mennyi guggolást, fekvőtámaszt, felülést végzett el, és semmit nem kell ehhez tennie, 100%-ban a gyakorlatokra és a legjobb teljesítményre fókuszálhat az edzése alatt.
Egyáltalán nem kell a felhasználóknak a Fort kezelésével foglalkozniuk, mindig csak az eredmények áttekintéséhez kell elindítani az okostelefonos alkalmazást. A termék nem is rendelkezik képernyővel, hogy ne terelje el a felhasználók figyelmét. Magától képes érzékelni a termék az edzések kezdetét és végét is.
Az eddigi ismereteink alapján nincs egzotikus szenzor a Fortban, a lényeg az algoritmusok szintjén történik, abban nyújt újat, többet. A mozgási szenzoroktól és a fejlett pulzusmérőtől érkező adatokat különleges eljárásokkal elemzi folyamatosan a szerkezet, hogy felismerje a felhasználók tevékenységét a hétköznapok során. A Fort alkalmazásában napi és heti bontásokban meg lehet majd nézni, milyen izomcsoportokat mozgatott meg az ember. Nemcsak a sportolás van terítéken, olyan általános funkciókat is biztosít a készülék, mint az alvásmonitorozás és a stressz-szint figyelés.
A kiegészítő mindössze 30 grammot nyom majd, és olyan pántot kap, amivel egész nap maximális kényelemben, szinte észrevétlenül lehet hordani. Többféle színben és különböző pántokkal lehet majd megvásárolni a szerkezetet. A pántokat könnyen lehet cserélni, és akár az öltözetéhez is igazíthatja a felhasználó az eszközt ezáltal. A kicsi méretének köszönhetően szinte mindenkinek kényelmes lehet majd csuklómérettől függetlenül.
A töltés miatt hetente egy alkalommal kell majd levenni a kütyüt, miután a fejlesztők elmondása alapján kb. 7 napig fog elmenni egy töltéssel. Persze az üzemidőt nagyban befolyásolja, hogy mennyire aktív a termék tulajdonosa.
Az új viselhető kiegészítőt olyan mérnökök alkották meg, akik a Teslánál dolgoznak, és szeretik a sportokat, az erőnléti edzéseket. A csapat nem volt elégedett a piacon kapható termékekkel, ezért döntöttek úgy, hogy egy saját megoldást hoznak kalap alá. A Fort megvalósítását féltucat tőkebefektető támogatja már (pl. Y Combinator, Afore Capital), miközben személyes “angyalok” is beszálltak mögé az OpenAI-tól és persze a Teslától is egyebek mellett. A fejlesztésről a csapat folyamatosan oszt meg információkat a közösségi médiában, az X-en és az Instagramon lehet követni az eszköz formálódását.
A tervek szerint 2026 nyarán kezdődhet a termék szállítása, és erről is folyamatosan informálni fogják az érdeklődőket. Az eszköz előrendelésben 290 dollárba fog kerülni, de egyébként 320 dollárt kóstál majd, és ugyancsak az előrendelők 1 évig ingyen kapják a Forthoz járó szolgáltatásokat, amik amúgy 80 dollárba fognak kerülni éves szinten. Azt azért hozzátette a csapat, hogy ingyenesen is használható majd a kütyü, csak úgy nem lesz teljes a funkcionalitása.