Shop menü

EGYSZERŰ BARNA LETT A 2025-ÖS ÉV SZÍNE A PANTONE-NÁL, AMI A CÉG SZERINT SOKKAL TÖBBET JELENT

A Motorola már be is jelentette az első termékeket ezzel az új színváltozattal, ami a hivatalos álláspont szerint luxus kisugárzást biztosít a készülékeknek.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Egyszerű barna lett a 2025-ös év színe a Pantone-nál, ami a cég szerint sokkal többet jelent

A Pantone minden évben előáll az év színével, a Pantone Color of the Year program pedig 2025-ban is folytatódik. Egy-egy év színét nagyon sok szempont alapján szokták a szakemberek meghatározni. 2024-ben egy barackos világos árnyalat volt a kiválasztott, 2023-ban egy különleges lila lett az év színe, no, de mi a követkető év befutója?

A Mocha Mousse (17-1230) fantázianévre hallgató Pantone árnyalat lett 2025 színe. A cég szerint ez a kapcsolat, a kényelem és a harmónia globális hangulatának aktuális lenyomata.

A gazdagsággal átitatott árnyalatról beszélhetünk a Pantone szerint, ami melegséget áraszt magából. A csokoládét és a kávét idézi az árnyalat, ezek pedig az emberek vágyait hivatottak kielégíteni. Éppen ezért töltheti el az embereket jó érzéssel ez a szín.

Galéria megnyitása

„A Pantone 17-1230 Mocha Mousse a mindennapi örömök iránti vágyunkat támasztja alá, és egyfajta átgondolt kényeztetést fejez ki. A kifinomult és buja, de mégis szerény klasszikus Pantone 17-1230 Mocha Mousse kiterjeszti a barnákról alkotott elképzeléseinket a szerény és földhözragadttal ellentétben a törekvő és luxus kategóriák felé.” – nyilatkozta Leatrice Eiseman, a Pantone ügyvezető igazgatója.

A Pantone-nal egyre több technológiai cég dolgozik együtt, ez is a trendkövetés egyik bevett formájává avanzsált mostanra. Ezen a fronton a legismertebb kollaborációja a Motorolával van a cégnek, egy sok éves múltra visszatekintő kollaborációról van szó, aminek most is látjuk az eredményét. A Motorola már be is jelentette az első termékeket a 2025-ös év színével.

Galéria megnyitása

A gyors reakció részben annak köszönhető, hogy nem új készülékekről beszélhetünk, hanem korábban már bemutatott okostelefonokból hozott ki a vállalat két új színben megvásárolható változatot. A hajtogatható Razr 50 Ultrával és az Edge 50 Neóval követi le a legfrissebb divatot a Motorola. Az Edge 50 Neót a vállalat eleve úgy mutattatta be, hogy mindegyik színét a Pantone ismert színskálájáról emelte be, és a Razr 50 Ultra is elérhető volt már az idei év színében, a Peach Fuzz árnyalatban is.

Galéria megnyitása

A Motorola nagyon ad a színek és a közönsége „kémiájára”, igyekszik felkelteni az érdeklődést a szokványosnak nem nevezhető színváltozatokkal. Jelen esetben a tervezők matt feketével és fényes rózsaarannyal kombinálták a 2025-ös év színét, amivel az eleganciát igyekeznek tovább erősíteni. A Pantone és a Motorola kollaborációja idén már a megjelenítőre és kamerára is kiterjedt. A cég arról számolt be, hogy a Pantone hitelesítette az új csúcstermékeinek színvilágát, a kameránál külön minősítést kapott a bőrszínek pontos visszaadása.  

Galéria megnyitása

A Mocha Mousse árnyalatot a luxussal igyekeznek majd összekötni mindenhol, ahol ez a Pantone árnyalat meg fog jelenni az elkövetkezendő egy évben – és persze azon túl is.

Biztosak lehetünk abban, hogy a Motorola több olyan okostelefont is piacra dob majd 2025-ben, ami ezt a színt fogja magán viselni. Természetesen a divatipar is biztosan felkapja majd, ahogy azt már megszokhattuk, és a lakásdekorációs ágazatban is népszerűnek bizonyulhat majd a Pantone 17-1230 azonosítóval illetett árnyalata.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére