Egy igen komoly egyesülésre kerül sor a kiberbiztonsággal foglalkozó termékek szegmensében, ugyanis a NortonLifeLock bejelentette, felvásárolják az összes elérhető Avast részvényt, amelynek értelmében az Avast a Nortonba olvadhat bele, így e vállalat részeként működhet tovább. A folyamatot természetesen szokás szerint most is hatósági vizsgálatok előzik meg, azaz egyelőre még csak a szándéknyilatkozatot írták alá a felek, a tényleges összeolvadásra majd csak a későbbiekben kerülhet sor.

Azzal, hogy az Avast és a NortonLifeLock egyesül, egy igen komoly, 8,6 milliárd dollár feletti értékű óriásvállalat jön létre, amelynek összességében, a két vállalat piaci lefedettségét nézve nagyjából 500 millió körüli vásárlója van. A két vállalat vezetése természetesen optimista az egyesülés utáni jövővel kapcsolatban. A NortonLifeLock vezetője, Vincent Pilette az egyesülés kapcsán arról beszélt, a cégek kombinálásával erősíthetik meglévő kiberbiztonsági platformjukat, valamint lehetőségük nyílik arra is, hogy tovább gyorsítsák az innovációt, ezáltal alakíthatnak a kiberbiztonságon.

Az Avast aktuális vezetője, Ondřej Vlček úgy gondolja, hogy abban az időszakban, amikor a globális kiberfenyegetések száma növekszik, a kiberbiztonsággal kapcsolatos alkalmazások és technológiák elterjedtsége mégis nagyon alacsony szintet képvisel, a NortonLifeLock-kal karöltve gyorsíthatják közös víziójukat, azaz holisztikus kibervédelmet nyújthatnak vásárlóik számára szerte a világon.

Galéria megnyitása

Az tény, hogy a kiberbiztonság egyre nagyobb jelentőséggel bír, ugyanis nyaktörő sebességgel növekszenek a felhasználókra és a vállalatokra leselkedő veszélyek, ezek pedig egyre kifinomultabb, egyre kreatívabb támadásokban nyilvánulnak meg. Gondoljunk csak például a zsarolóvírusokra, amelyek váltságdíjért cserébe túszul ejtik a felhasználók vagy a vállalatok adatait – legutóbb a Gigabyte járt pórul –, de a kriptovaluták és a blokklánc-technológia terjedésével újabb értékes célpontokat is találnak a kiberbűnözők, amelyekért megéri kifinomult támadásformákat kidolgozni.

Egyes esetekben kritikus fontosságú infrastruktúrák ellen is támadásokat indítanak a hackerek, akik mögött sokszor akár nemzetállamok is állhatnak – az efféle akciók rendkívül komoly következményekkel járhatnak, szélsőséges esetekben akár emberéleteket is követelhetnek, így feltétlenül védekezni kell velük szemben. Utóbbi terület persze már nem feltétlenül a NortonLifeLock és nem is az Avast terepe.

Az egyesülést követően a két vállalat erősségei komoly szerephez jutnak, amennyiben az egyesülésre a hatóságok is rábólintanak. Maga az Avast egyébként 2010 óta tevékenykedik a kiberbiztonsági szegmensben, ahol 2016 folyamán felvásárolt egy másik nagy szereplőt, az AVG-t. A NortonLifeLock sem egy ismeretlen vállalat, ugyanis a Symantec átlagfelhasználókat célzó részlegét tömöríti, a Symantec pedig 1991-ben alapult, azaz igen komoly tapasztalattal rendelkező vállalatról van szó. A Symantec üzleti felhasználókra fókuszáló üzletágát egyébként a Broadcom vásárolta fel, még 2019 folyamán.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
szigi29
szigi29
2021. aug. 13. 12:07
#7

Lehet szidni a Nortont, hogy milyen sz@r, de mégis a világ egyik vezető vírusírtója, és valószínűleg nem a semmiért. Ezt nem azért írtam, mert azt használom és védeni akarnám, csak tényeket közöltem.

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. aug. 13. 12:15

@szigi29 Ez kb. olyan, mintha leraknál egymásmellé 3 szart meg egy kupac fost, majd mondanád, hogy lehet, hogy a 2. is szar, de ebbe legalább van kukorica is....

Avisto
Avisto
2021. aug. 12. 16:29
#6

Ez az a norton ami annak idején a commandert csinálta?  Nem is tudtam hogy az még létezik.

j0ttemlukra
j0ttemlukra
2021. aug. 13. 21:42

@Avisto Total Commander, vagy Linux alá (is) Double Commander.

http://doublecommander.com/

wintercounter
wintercounter
2021. aug. 12. 16:00
#5

Elobbi hasznalhatatlanna tette a gepem, az utobbi meg teljesen useless volt. Bar ez mar 20+ eves tapasztalat.

BadDevil
BadDevil
2021. aug. 12. 15:37
#4

Így legalább összefonódva tudnak megrohadni majd a tapasztalatlan usereket predáló, semmirekellő, bloatware szaraikkal együtt...remélhetőleg minél hamarább bekövetkezik...

banrob
banrob
2021. aug. 12. 22:06

@BadDevil Nagy kedvencem amikor felsorolja mind az 500 GB adatot amit fel lehetne szabadítani a gépeden...

KikiGames
KikiGames
2021. aug. 12. 13:31
#3

Ilyenkor jut eszembe hogy léteznek vírusírtók. :D

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. aug. 12. 13:06
#2

Akkor a 3 betusoknek egyel kevesebb ceget kell megfizetni, hogy ne vegyenek eszre dolgokat.

Masreszt nagyon egeszseges dolognak is tunik igy kapitalizmusilag, mert jot tesz az egyebkent is alig letezo verseny teljes felszamolasanak.

croix
croix
2021. aug. 12. 12:01
#1

nem tudom megérteni mi ezzel a cél...  normál felhasználói szinten mind a 2 softver totál kuka, abszolút használhatatlanok, védelmi értékük negatívba csap át...  vállalati része az avast-nak sosem volt, a norton-nak meg ahogy a cikk utolsó soraiban is van, már más a tulajdonosa...

banrob
banrob
2021. aug. 12. 22:07

@PARASZT Az olvasni tudás sok embernek segített már :D

Vissza az oldal tetejére