Az Apple tavaly úgy mutatta be az iPhone 12-t, hogy a mobilok kaptak egy úgynevezett MagSafe technológiás csatlakozási lehetőséget is. Ezt kihasználva lehet gyorsabb vezeték nélküli töltést elérni, de alkalmas ez arra is, hogy egy kiegészítő kártyatartót „akasszanak” a mobilra a tulajdonsok. Mostantól pedig már pótakkut is lehet ezzel használni.

Csendben mutatta be az Apple a MagSafe akkumulátort, aminek a neve azonnal elárulja, hogy miről is van szó. Ez a kiegészítő extra akkukapacitást tud biztosítani az okostelefonok számára a hátlapra rögzítést követően, illetve egészen pontosan tölti a mobiltelefonba épített telepet. Az iPhone 12 széria esetében egyébként már nincs túl sok probléma az okostelefonok üzemidejével, de aki szeretné még tovább használni a készülékét, annak ez mindenképpen egy jó eszköz lehet majd.

Galéria megnyitása

Mint minden MagSafe kiegészítő, az akkumulátor is mágnesek segítségével tapad majd fel a hátlapra. És ugyanolyan módon fogja tölteni a beépített telepet, mint az egyszerű vezeték nélküli töltője az Apple-nek. Az viszont már nem egyértelmű, hogy milyen teljesítménnyel fogja táplálni a telepet.

Az okostelefon hátára felfekvő felület úgy lett kialakítva, hogy ne karcolhassa meg a hátlapot. Nem kell tehát attól tartani, hogy megsérül a mobil a MagSafe akkumulátor használata során. Persze arra azért nem árt ügyelni, hogy porszemek ne kerüljenek be az akkucsomag és a hátlap közé a feltapasztás során.

Az külsőakkumulátor esetében mindig az a legfontosabb, hogy mekkora kapacitású, hiszen ez határozza meg, hogy mennyivel tudja megtoldani az üzemidőt. Hogy milyen telep került a MagSafe akkumulátorba? Nos, ezt az Apple nem közli a hivatalos honlapon, de még csak arra vonatkozó iránymutatást sem ad a vállalat, hogy mennyi idővel lehet majd tovább használni a termékeket a kiegészítő használata révén.

Galéria megnyitása

A hivatalos oldalon publikált termékképeken sem igazán lehet azonnal kisilabizálni, milyen kapacitású lehet ez a termék, de a megnyitott képek hivatkozásában a felbontás módosítását követően elérhető részletesebb termékfotó is. Erről már leolvasható, hogy 1460 mAh-s a MagSafe akkumulátor. Ez pedig nagyon kevés. Viszonyításképpen: az iPhone 12 mini 2227 mAh kapacitású akkumulátort tartalmaz, tehát a legkisebb eszköznél lehet majd kicsit több mint másfélszeres üzemidőt kihozni a párosból.

Galéria megnyitása

Alapesetben lassan fogja csepegtetni az akkumulátorba az energiát (5 W) az akkumulátor, de amennyiben egy legalább 20 wattos adapterre csatlakoztatják, abban az esetben képes lesz 15 wattos gyorstöltésre is, szóval ki tudja váltani az egyszerű MagSafe töltőpadot is akár. Lightning csatlakozó került rá, de a kábel sem jár mellé, ezt külön kell megvásárolni, ha szeretne mellé az ember, és nem az okostelefonjához használt kábellel és adapterrel használná. A töltés automatikusan elindul majd, és a lezárt képernyőn látható lesz ennek a státusza.

Kompatibilis a termék a legkisebb és a legnagyobb iPhone 12-vel is. A MagSafe akkumulátor egyetlen méretben lesz elérhető, legalábbis egyelőre. Ennek eredményeként az iPhone 12 mini és az iPhone 12 Pro Max hátlapján nem ugyanúgy fog állni, szóval esztétikai szempontból azért nem fog hozzátenni a mobilokhoz. Persze itt nem is az a cél, hanem hogy ne maradjon az ember lemerült akkuval egy húzósabb nap végére.

Galéria megnyitása

Arra vonatkozóan nem közölt semmilyen adatot az Apple, hogy milyen fizikai jellemzőkkel bír a MagSafe akkumulátor. Nem lehet tudni, hogy mennyivel vastagítja meg az iPhone 12 okostelefonokat használat közben, és azt sem árulta el a cupertinói alakulat, hogy mekkora plusz tömeget jelent a mobilok mellett.

Az Apple MagSafe akkumulátor annak ellenére, hogy minimálisan tudja növelni az üzemidőt, igencsak sokba kerül. A termék hazai ajánlott fogyasztói ára 40 ezer forintban lett meghatározva. A megrendeléseket már most leadhatják erre a vásárlók, és a kiszállítást jövő héten kezdi a vállalat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
cryd
cryd
2021. júl. 14. 22:34
#4

Tényleg elég karcsú, de egy gyors google után kiderül, hogy az iphone 12-es telefonokban az akksi 3,81 Voltos, ez a külső akksi meg az itt feltüntetett kép alapján 1460mAh @7,62V, azaz 11,13 Wh, ami egy gyors fejszámolás után kiderül, hogy 2921mAh @3,81V. 
Ez sem acélos, de a valóságban már teljesen használható.

A 10.000 mAh-s olcsó kínai akksik általában 3,2 volton üzemelnek, azaz 32Wh-t tudnak. Ha a méretet és hogy mi mindent pakoltak bele (mágnesek, vezetéknélküli töltő, fekete mágia), szerintem teljesen normális a méret/teljesítmény aránya (a képek alapján).

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. júl. 14. 19:54
#3

Mikor az Apple elhagyta a töltőt, még poénkodtunk is rajta, hogy legközelebb az akksit fogja. Nos, ha csak félig is ,de megtörtént, ha kell a teljes üzemidő, vedd meg az akku "másik felét" :D

axe
axe
2021. júl. 14. 16:43
#2

quasimodo is örök az apple-nél mint a notch :D

Ch00ler
Ch00ler
2021. júl. 14. 14:16
#1

"Az Apple MagSafe akkumulátor annak ellenére, hogy minimálisan tudja növelni az üzemidőt, igencsak sokba kerül."

Azert a +50% mar csak valami. Nem ertem, hogy ezen miert kell fanyalogni. Keszithettek volna ketszer ekkorat is, akkor meg az lenne a baj, hogy tul nagy.

Neha ugy erzem, hogy ezeknek a hireknek egy resze csak egyfajta hangulatkeltest szolgal, illetve beall egy olyan sorba, amit esetleg az itteni kozonseg nagyresze kepvisel.

Ez az Apple. Nem olcso. De amit adnak az mukodik es hasznos. Ha Androidos telefonod van, akkor nem ilyet veszel.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. júl. 14. 19:58

@Ch00ler  tehát ha a 13-as iPhone 1460 mAh-s akksival jön, akkor ott már 100% lesz a bónusz, igaz? Fantasztikus, hogy egy év alatt rádupláz az alma, és véletlenül sem arról van szó, hogy most már az üzemidőt is kvázi külön kell megvásárolnod.

Vissza az oldal tetejére