A MIPS Technologies az elmúlt években eléggé hányatott sorsú lett, de talán a mostani felvásárlással végre megállapodik, és szép karriert futhat be egy új területen. A MIPS az ARM és az x86 mellett sosem örvendett hatalmas népszerűségnek, de számos területet megjárt már a szórakoztató elektronikai eszközöktől a szerverekig. Az 1984-ben alapított vállalatot az Imagionation Technologies vásárolta meg 2013-ban, majd 2017-ben a Tallwood Venture Capitalhoz került, ami most tovább adta a Wave Computing számára, és itt valószínűleg már lehorgonyozhat a MIPS. A Wave Computing egy olyan vállalat, ami ugyan 2010-ben született, de a működését tekintve még most is a startupok közé sorolható. Itt olyan fejlesztések folynak, amelyek a mesterséges intelligenciával, vagyis egészen pontosan a gépi tanulással kapcsolatosak. A Wave Computing olyan rendszereket épít, amelyek MIPS alapokat is alkalmaznak, éppen ezért most mindenki úgy véli, hogy egy hosszú távú kapcsolat születésének lehetünk tanúi.

Galéria megnyitása

A MIPS felvásárlását valószínűleg Derek Meyer révén hozta kalap alá a Wave Computing. A startup vezérigazgatója korábban a MIPS-nél dolgozott előkelő pozícióban, így ismeri a vállalat működését és minden bizonnyal a vezetőségének egy részét is. A gépi tanulás terén jeleskedő Wave Computing számára óriási előrelépést jelenthet a MIPS megszerzése. A vállalattal közösen jelentősen tudja majd bővíteni a portfólióját, és a szerverektől az interfész megoldásokig erősödhet a MIPS technológiáinak kihasználásával. A jövőben pedig a Wave Computingnak lehetősége nyílhat arra, hogy komplett termékpalettát hozzon létre a gépi tanulásra koncentrálva az alapvető készülékektől a felhasználói eszközökig, és persze mások szolgáltatásainak is alapot biztosíthat, nem csak a saját megoldásainak.

Galéria megnyitása

Ez a piaci szegmens még nagyon fiatal, de rendkívül dinamikusan fejlődik, és a Wave Computingnak a MIPS-szel jó esélye lehet arra, hogy komoly szereplővé válhasson. Jelenleg az Nvidia az egyik legnagyobb nyertese a gépi tanulás gyors terjedésének, de mivel még tényleg nagyon „fiatal” ez a terület, így bőven akad hely olyan gyors tempóban fejlődő cégeknek is, mint például a Wave Computing. A startup kínálatában van olyan MI számítógép, amit kisebb telephelyekre vásárolhatnak a partnerek (ez látható a borítóképen), van kiemelkedően nagy teljesítményű szerverük adatközpontok számára, és igény esetén akár komplett rackeket is kínálnak szintén adatközpontokban való bevetésre. Egyetlen szerver 2,9 petaops tempróra lehet képes ideális körülmények között, és így egy könnyedén összeállítható négyszerrveres felállásnál már több mint 10 petaops biztosítására képes a rendszer.

Galéria megnyitása

Az akvizíció szerencsére nem jelenti azt, hogy a MIPS mostantól kizárólag a Wave Computing igényei szerint fejlesztene, megmarad önállóan működő üzletágként, és továbbra is kiszolgálja majd az eddigi ügyfeleit – és persze várja az új érdeklődőket is. A MIPS napjainkban leginkább a szintén dinamikusan formálódó Dolgok Internetének szegmensében és a hálózati eszközökben szerepel viszonylag jól, ezeken a területeken a későbbiekben is megtalálható lesz.

Az sajnos nem derült ki, hogy a mostani felvásárlás során mekkora összeg cserélhetett gazdát, ugyanis a Tallwood és Wave Computing is magánvállalatként működik, így nem kötelesek részleteket közölni. Érdekesség egyébként, hogy a személyzetet tekintve a mostani bevásárlással a Wave gyakorlatilag a duplájára nőtt, ugyanis eddig nagyjából 100 munkavállalót foglalkoztatott, és a MIPS révén nagyjából ugyanennyi ember csatlakozott a csapathoz.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére