Pár hónappal ezelőtt indult útjára az egykori League of Legends fejlesztőkből álló Omega Strikers, ami multiplatformos megjelenésként szerette volna megreformálni az esport játékokat. 

A játék színes és dinamikus voltával egyfajta Rocket League és League of Legends keverékeként egy Pong, ahol a cél a 3 fős csapatod segítségével az ellenfél kapujába beütni a korongot. A nagy remények, a szórakoztató játékmenet és az erős marketing viszont nem volt elegendő, így a két alapító egy videóban jelentette be, hogy muszáj, hogy leállítsák a játék fejlesztését. 

Az Omega Strikers elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor szerintük már nem lehet tőle növekedést várni, márpedig a fejlesztési költségek túl magasak, a játék pedig sajnos nem tudja ezt fedezni. Mivel nem akarják, hogy csak vigye a pénzt az Omega Strikers, a következő frissítés után semmi nem fog már hozzá érkezni, maximum pár egyensúly javító változtatás. 

A videóban bemutatják, hogy miként értek el ehhez a pontra. Eleinte csak ismerősök között osztották meg a játék ötletét, ami sokaknak azonnal tetszett is, hetekig ültek le játszani velük esténként. Mivel a kidolgozatlan prototípus már megnyerte az embereket, ezért érezték, hogy ezzel lehet tudnak kezdeni valamit. Hamar megnőtt a csapat és két év alatt be is fejezték a játékot. 

Bár a béta alapján nagyon bizakodóak voltak, a megjelenés után 2 héttel azonnal látták, hogy csökkenő tendenciát mutat a játék népszerűsége, látták, hogy pár hét után a játékosok otthagyják az Omega Strikers-t.  

Azért, hogy megtartsák a figyelmet és kapcsolatot létesítsenek a közösséggel, erős marketing kampányba kezdtek. Anime intrót, reklámokat készítettek, illetve a tartalomkészítőkkel közös projektekbe kezdtek, ám ez sem volt elég ahhoz, hogy visszatérjenek a játékosok. Rájöttek, hogy az Omega Strikers nem tud tovább növekedni, így anyagilag tarthatatlan a fejlesztés folytatása. 

Az Omega Strikers világa nagyon a szívükhöz nőtt, így a következő játékuk is ebben az univerzumban fog játszódni, ám erről még nem tudnak beszélni. Az biztos, hogy aki bármennyit is költött az Omega Strikers-re, az a következő játékban azzal egyenértékű cuccokat kap, szóval semmi nem veszik majd el, csak tovább vándorol.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
czibulazoli
czibulazoli
2023. nov. 10. 20:33
#2

Ez van akkor amikor mindenki a wow-ot akarja lemásolni, abban az értelemben, hogy 20 éven keresztül ömlik belőle a pénz. A gond az, hogy manapság már kismillió ilyen játék van, és a mai trend az, hogy a játékosok gyorsan továbbállnak. Próbáljanak meg olyan játékot fejleszteni, amit egyszer megvesz az ember, végigjátsza, aztán elfelejti, vagy ha nagyon-nagyon jól sikerül, akkor esetleg kétszer-háromszor is végigjátsza. Fejlesztés szempontjából nem kell azon görcsölni, hogy a megjelenés után éveken keresztül újabb és újabb tartalmakat találjanak ki hozzá, meg horror pénzeken szervereket fenntartani amiken mehet a multi, hanem elég egy tucat fejlesztő pár hónapig akik bogarat írtanak, aztán el lehet felejteni mindenkinek. A befolyt pénzből meg nekiállhatnak fejleszteni egy vadiúj játékot.

Az ilyen pénzhajhász multis "játékokat" meg hagyják meg a nagy kiadóknak, nekik van elég forrásuk a szükséges infrastruktúrára, marketingre, meg a többi szarságra.

tomchee
tomchee
2023. nov. 10. 14:42
#1

Kicsit sajnálom mikor szerelem projectek buknak el, de a pénz fejő nagykiadók liveservice gagyiságai meg virágoznak, de hát ilyen napokat élünk :/

peti19870621
peti19870621
2023. nov. 10. 19:59

@tomchee A szülői nyomás, idáig sorvasztotta őket.. -Sajnálatos. Az épp ész ide nem elég.

Vissza az oldal tetejére