Az AMD következő generációs asztali RYZEN processzorai, amelyek a Vermeer lapka köré épülnek, a vállalat hivatalos tájékoztatása szerint 2020. október 8-án mutatkoznak be, ám az egyelőre nem világos, hogy ettől a naptól kezdve kereskedelmi forgalomban is találkozhatunk velük, vagy majd csak hetekkel később, novemberben lehet-e őket ténylegesen megvásárolni. Ez igazából legkésőbb október 8-án kiderül, mint ahogy az is, pontosan hogyan néz ki a felhozatal, milyen teljesítményre számíthatunk nagy vonalakban, illetve milyen újítások lapulnak a motorháztető alatt.
Az új processzorok teljesítményével kapcsolatban az első független tesztek adnak majd pontos képet, ám addig is biztosan érkeznek majd a mostanihoz hasonló szivárgások, amelyeknek köszönhetően apró információmorzsát kaphatunk az újdonságok riválisaikhoz mért sebességével kapcsolatban. TUM_APISAK jóvoltából nemrégiben fény derült egy érdekes játéktesztre, amelynek keretén belül a RYZEN 7 5800X teljesítményét mérték össze a Core i9-10900K-éval.
Mindkét konfiguráció egy GeForce RTX 2080-as videokártyát használhatott, ám rendszermemória-mennyiség terén picit az AMD felé lejtett a pálya, hiszen míg az Intel konfiguráció 16 GB-nyi, addig az AMD tesztrendszer 32 GB-nyi memóriával gazdálkodott. Órajelekről és időzítésekről persze nem esett szó, pedig ezek is igen fontosak a teljes kép szempontjából.
Az eredmények alapján az átlagos teljesítmény 59,3 FPS volt az AMD processzorral szerelt rendszernél, míg az Intel processzort használó konfiguráció 60,3 FPS-re volt képes. A processzor-teljesítményt vizsgáló számok terén már más volt a kép, ugyanis míg az Intelnél 114,8 FPS-t mértek, addig az AMD-nél 133,6 FPS mutatkozott, ami elég nagy különbség.
A teljes kép érdekében ki kell emelni azt is, hogy a 8 maggal és 16 szállal rendelkező AMD processzor egy mérnöki tesztpéldány volt, vagyis jó eséllyel még nem a végleges órajeleken ketyegett, azaz a teljesítmény még emelkedhet. Az Intel 10 maggal és 20 szállal rendelkező processzoránál ilyesmiről nincs szó. Azt persze érdekes lesz látni, hogy a végleges, gyártásba kerülő RYZEN 7 5800X mire lesz képes az Intel aktuális központi egységeivel szemben, ám nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a Rocket Lake fejlesztés is úton lehet már, így ezzel is versenyeznie kell majd az AMD-nek.
Ahogy az a fenti megnevezésből látható volt, illetve a korábbi pletykák alapján sejthettük, az új AMD processzorok nem a soron következő 4000-es, hanem az 5000-es szériát erősítik majd.