A Google a Pixel okostelefonok esetében sokszor nyújt valamilyen egyedi fejlesztést, ami nem általános az egyszerű készülékek körében. Ezúttal is hasonló lehet majd a helyzet, ráadásul nem is akármilyen dologban hozhat saját megoldást a referencia készülék. Az új generációs Pixel egyedi rendszerchipre épülhet.

A színfalak mögött már folyamatban van a Pixel 6 széria fejlesztése, egészen pontosan kettő érkező Pixel modellről van tudomásunk jelenleg. Az egyik a „Raven”, a másik pedig az „Oriole” kódnévre hallgat. És most arról kaptunk hírt, hogy ezeknél a készülékeknél egy olyan mobilplatform biztosíthatja az alapot, ami nem éppen szokványos.

Galéria megnyitása

A híresztelésekben „Slider” kódnéven került említésre az a platform, ami a Pixelekben bukkanhat majd fel. A központi chip maga pedig GS101 „Whitechapel” néven bukkant fel a belsős dokumentumokban. Erről egyelőre semmit nem lehet tudni, de valószínűleg nem egy abszolút csúcskategóriás egység lesz, ha tényleg a mobilokba kerül. A Google ugyanis az elmúlt években sosem törekedett arra, hogy a legizmosabb lapkát alkalmazza, inkább a szoftver optimalizálására fordított több energiát.

Galéria megnyitása

Egy rendszerchipnek a fejlesztése nem egyszerű feladat, és nem arról van szó, hogy ezt a terhet teljes egészében a nyakába venné a Google az általa preferált dizájn létrehozásához. A pletykák szerint a keresőóriás egy tapasztalt partnerrel, a Samsunggal kollaborációban alkotná meg ezt a terméket. Samsung az Exynosok révén már pontosan tudja, hogyan kell egy lapkát felépíteni, és képes lehet a Google igényeihez igazított megoldásnak a kalap alá hozására.

A Samsung ideális partner, ha valóban saját chipet terveztet a Google, hiszen lényegében házon belül meg tudja oldani a vállalat még a gyártást is. Méghozzá a legmodernebb eljárások bevetése mellett tudja a chipeket formába önteni a Samsung. A cég gondoskodik az 5 nanométeres csíkszélességre hangolt gyártósorok biztosításáról, és ebben az esetben már az EUV technológiát is aktívan használja.

Galéria megnyitása

A mostani hírek kettő okostelefon érkezéséről szólnak konkrétan. Ezek a pletykák alapján nem egyszerre jönnek majd, hanem érkezik majd előbb egy szerényebb konstrukció, és azt követheti a Pixelszéria következő zászlóshajója valamikor az ősszel.

Olyan híreket is lehet hallani, hogy a Google ugyanazt vagy egy nagyon hasonló platformot igyekszik majd felhasználni a későbbiekben a Chromebook eszközökben is. A vállalat ezáltal próbálhatja versenyképesebbé tenni a Chromebook modelleket, hiszen ilyenformán csökkenthető azoknak az előállítási költsége, miközben jó esetben javítani is tudja a teljesítményüket. Az ARM támogatás az Apple-nek nagyon bejött, és ez lendületet adhat a Google-nek is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
girhes89
girhes89
2021. ápr. 8. 14:50
#3

Nexus-ban a hardware volt a gyenge pont, samsungban pedig a software-uk, amit undorito modon akkor is frisstett ( egyben lassitott ), ha te kikapcsoltal minden lehetseges optiont.
Ha a kettot otvoznek, ( es most arra gondolok, hogy samsung a hardware-t, google a software-t adja :) ) akkor azon telefon beszerzesen igen csak elgondolkodnek.

arn
arn
2021. ápr. 8. 18:12

@girhes89  jo ideje semmi gond a galaxyk szoftverevel... elotte en is mindig nexust vettem.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. ápr. 8. 14:23
#2

Szinte az összes eddigi telefonjuk valamilyen kritikus vagy banális hibát hozott, függetlenül attól ki és mit gyártott bele. Ha jól emlékszek, a Pixelek mindegyikénél volt valami ilyesmi (beégő kijelző többek között) de korábban a Nexusok bootloop-ja vagy berepedező kameraüvegje sem épp a bizalmat erősítette az irányukba.

Magam részéről szkeptikus vagyok továbbra is, mert az az igazság, hogy amiben próbálnak egyediek és jók lenni (szoftver) azt gond nélkül le lehet pucolni, ellenben a hardverrel. Csináljanak egy bitang vasat, OS-t meg majd ír rá a sok nolifer neckbeard linuxkocka, mi pedig szépen használjuk azt, ingyen, és még csak meg sem köszönjük nekik :D

expander
expander
2021. ápr. 8. 13:28
#1

Egyedi? :DDD

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. ápr. 10. 10:20

@gabushi nos akkor... Illuminati confirmed!

Vissza az oldal tetejére