A tegnapi Microsoft E3-as sajtókonferencia egyik legnagyobb meglepetése volt Phil Spencer bejelentése, mely szerint az Xbox One visszafelé kompatibilis lesz az Xbox 360-as játékokkal. Azóta pedig kiderült néhány újabb részlet, nézzük meg most ezeket! Először is, ahogy már írtuk, nem streamelős megoldásról van szó, az Xbox 360-as játékok natívan futnak majd a konzolon. Ha valamit már megvettünk, akkor nincs újabb költség: vagy a lemezt kell betennünk, és utána letöltenünk a játékot digitálisan, vagy rögtön digitálisan kell letöltenünk, ha eredetileg úgy vásároltuk meg az anyagot.
A korábban megszerzett Gamerscore átmentődik az új konzolra, így tehát ezután már ott is folytathatjuk a gyűjtögetést, mint ahogy az achievementek megszerzését is. Kudo Tsunoda megerősítette, hogy az Xbox Live tulajdonképpen úgy látja a játékot, mintha az Xbox 360-ról futna, éppen ezért válik lehetővé az is, hogy Xbox One-ról együtt játszhassunk online a 360-as barátainkkal. Ez azonban még nem minden: az Xbox 360-on megkezdett játékmentéseket is át lehet vinni az új konzolra, szóval onnan folytathatjuk a játékot, ahol korábban abbahagytuk. Ami azt jelenti, hogy végre befejezhetem a Red Dead Redemptiont.
Természetesen az Xbox One összes szolgáltatása (felvétel, közvetítés, stb.) ugyanúgy használható lesz a régi játékokkal is, mintha újak lennének. Tsunoda megerősítette egyébként, hogy a kompatibilitáshoz a játék fejlesztőinek semmit nem kell tenniük, mindent az Xbox One rendszere végez majd el. Ez persze nem volt könnyű, az úriember szerint az ezzel foglalkozó mérnöki csapat többször is majdnem feladta a munkát, mondván, hogy a küldetés lehetetlen.
Az Xbox 360-as játékok egyébként digitálisan felkerülnek majd az Xbox Store-ba, és onnan egy kisebb összegért azokat is megvehetjük majd, melyekkel korábban nem rendelkeztünk, neki lehet tehát állni a pótlásnak.
A szolgáltatás tesztelése most indul az Xbox Preview Program résztvevőinek az alábbi játékokkal: Banjo Kazooie: N'n'B, Banjo-Kazooie, Banjo-Tooie, BattleBlock Theater, Defense Grid, Geometry Wars Evolved, Hexic HD, Jetpac Refuelled, Kameo, Mass Effect, Perfect Dark, Perfect Dark Zero, Small Arms, Super Meat Boy, Toy Soldiers, Toy Soldiers: Cold War, Viva Piñata, Viva Piñata: TIP.
Az új funkció még az év vége előtt mindenki számára hozzáférhető lesz, legalább 100 játékkal.
Érkezik az új felhasználói felület
Még az év vége előtt megkapja az Xbox One a Windows 10-re épített operációs rendszert, és ezzel kapcsolatban teljesen átalakul a felhasználói felület is. Az új UI leginkább a Windows 10-es Xbox app kinézetét örökölte meg, horizontális és vertikális navigációs lehetőségekkel, ami azt jelenti, hogy egy adott fülön belül már lokálisan válthatunk az elérhető dolgok között, nem kell oldalakat lapozgatni állandóan.
Drága lesz az új Xbox Elite Controller
A Microsoft elárulta, hogy 150 dolláros ajánlott fogyasztói áron kapjuk majd meg az új Xbox One Elite Controllert. Ezért cserébe persze számos értékes dolgot is kapunk. Kezdésnek például mindent beállíthatunk majd rajta, az analóg karok és a ravaszok érzékenységétől kezdve a különböző gombok funkcionalitásáig. Ehhez egyébként egy külön beállítási központot is készít a Microsoft Windows 10-re és Xbox One-ra. Maga a kontroller moduláris felépítésű lesz, az analóg karokat, a hátra berakott négy új flepnit, a D-padot és az elülső gombokat is ízlésünknek és igényeinknek megfelelően cserélgethetjük. Maguk a hátsó flepnik egyébként rozsdamentes acélból készülnek. Újdonság még a hair trigger lock is, amivel a ravaszok útját zárhatjuk rövidebbre.































