E3: Nem lesz lőfegyveres harc a Mirror's Edge: Catalystban

Faith legfőbb fegyvere a mozgás lesz.

E3: Nem lesz lőfegyveres harc a Mirror's Edge: Catalystban

A figyelmesebb szemlélődőknek feltűnhetett, hogy az EA konferenciáján bemutatott Mirror's Edge: Catalyst videóban Faith egyetlen alkalommal sem használt lőfegyvert. Holott, a 2008-as eredetiben ha nagyon akartuk, akkor az árkon-bokron való menekülés helyett tűzpárbajokat is vívhattunk az életünkre törő rendőrökkel. Ez persze, mivel a játék elsősorban a futásra és a háztetőről háztetőre való ugrálásra épült, alapvetően inkább B-tervnek volt szánva, hiszen hosszú távon nem ragaszkodhattunk sokáig egy nagyobb fegyverhez, mivel azzal nem lehetett mászni, de azért a lehetőség ott volt, hogy szereljük az ellenfeleket és visszalőjünk mi is.

A DICE közleményének értelmében azonban a rebootnak szánt epizódban Faith egyetlen pisztolyt, puskát vagy gépkarabélyt sem fog elsütni, sőt, még csak fel sem tudja majd venni ezeket a gyilokszerszámokat a földről. Mivel azonban a futónak meg kell majd tudnia védenie magát, hősnőnk érteni fog a közelharc az ellenfelet nem megölő, csak ártalmatlanná tevő formáihoz, valamint ameddig sikerül mozgásban maradnia, addig lényegét tekintve sérthetetlen lesz, mert el tudja majd kerülni a rá kilőtt lövedékeket. Meglátjuk, hogyan fogják ezt megvalósítani, mert ez így "érdekesen" hangzik...

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward