A Paradox Interactive új kiegészítőt jelentett be a Stellarishoz. A tavaly megjelent játék kapott már ugyan egy történeti csomagot a Leviathans DLC-vel, illetve új fajok is érkeztek Plantoids címmel, de a kiadó szerint az Utopia hozza majd a legnagyobb változásokat a játékmenetbe az indulás óta.

A legnagyobb változás (szó szerint) az, hogy ezentúl hatalmas megastruktúrákat, űrállomásokat, gyűrűvilágokat, sőt, még Dyson-gömböket is építhetünk majd, ha úgy véljük, a bolygók felszíne már túl kicsi számunkra. A másik fontos újdonság az Ascension Perks bevezetése, melyekkel azt dönthetjük el, milyen irányba fejlődjön civilizációnk.

A három fő út a biológiai, pszionikus és a szintetikus eszmerendszer, rajtunk múlik, hogy a test, az elme, vagy a gépek jelentik birodalmunk jövőjét. Közösségi téren is több lehetőségünk lesz az irányításra: a lakosságot különböző, fajonként eltérő osztályokra bonthatjuk, más-más jogokkal és kötelességekkel, így kiváló táptalajt adva a társadalmi viszályoknak adott esetben – vagy épp ellenkezőleg.

A Stellaris: Utopia megjelenési dátumáról egyelőre nincs információ.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
xcomman
xcomman
2017. febr. 3. 13:24
#2

Hé te ott a sarokban.. rakjál már be egy kamerát abba a hangárba és tolj belőle egy 30 sec-es previewt... Done, pénz felvesz, elisz :)

Asagrim
Asagrim
2017. febr. 3. 12:46
#1

Bezoomolnak egy (majdnem) állóképbe -> reveal teaser.

Köszönjük!

Vissza az oldal tetejére