DRÁMAIAN CSÖKKENT AZ AKKUMULÁTOROK ÁRA 2008 ÓTA

Egy friss kutatás szerint Kínában már olyan szintet sikerült elérni, ami még agresszívabb árazást tesz lehetővé az autógyártók számára.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2024. aug. 20. 10:09
Drámaian csökkent az akkumulátorok ára 2008 óta

2008-ban még szinte képtelenség volt haszonnal értékesíteni egy villanyautót, ha abba nagy akkumulátor került, mert magában az akkucsomag kitette a teljes autó vételárát. De hála a technológia fejlődésének és a kereslet növekedésének, mostanra ezen a fronton nagyon komoly változás történt.

2023-as adatok szerint 139 dollárba került átlagosan egy 1 kWh előállítása, miközben 2008-ban ugyanez még nagyjából 1000 dolláros árszinten mozgott. Ha azt is számításba vesszük, hogy mekkora volt az évek során az infláció, akkor 1415 dolláros összeget mérhetünk a jelenlegi a tavalyi 139 dollárhoz.

Ilyen formában 15 év leforgása alatt 90 százalékkal lettek olcsóbbak az akkumulátorok. Idén pedig Kína még jobban lenyomta az árakat.

Ennek köszönhetően lehet ma már egészen elfogadható árak mellett vásárolni tisztán elektromos autókat. Persze azt azért nem mondhatjuk, hogy bárki megengedheti magának ezeket, de 15 év alatt nagyon sok változás volt ezen a fronton. Ma már úgy lehet támogatások nélkül Teslát venni 17 millió forintért, hogy azon még a gyártónak is van profitja, miközben kezdetben több tízmilliós vételárak mellett is veszteséges volt minden egyes példány eladása.

A 139 dollár/kWh egy átlagos érték a teljes akkumulátorpakkra, a különböző technológiák esetében az árakban viszonylag nagy differencia is lehet. A villanyautók számára legolcsóbb telepek jelenleg az LFP technológiát alkalmazzák. Ma már minden vállalat igyekszik ebből kihozni a legtöbbet, és az elektromos autók olcsóbb kiviteleibe már az esetek túlnyomó többségében ilyen egységek kerülnek. A számítások és belső információk szerint az LFP akkumulátorok már tavaly becsúsztak a 100 dollár/kWh gyártási költség alá, idén pedig még nagyobb az árcsökkenés.

Galéria megnyitása

Ha nem a teljes akkucsomagok, hanem a cellák szintjén nézzük az árakat, a költségek még kedvezőbbe. A cellák szintjén nagyjából 89 dollár/kWh-s átlag árról beszélhettünk, de Kínában ennek már egészen nagy mértékben alá tudtak menni.

A BloombergNEF elemzése szerint a kínai akkugyártók már akár 53 dollár/kWh-s ár mellett képesek LFP technológiás cellákat kínálni.

2019 után volt az akkuárak csökkenésében egy lassulás, 2022-ben kicsit még fentebb is ment az átlagos gyártási költség a pandémia és a nyersanyagproblémák kettős hatása okán, de már újra csökkenés tapasztalható. Kína pedig egészen elképesztő eredményeket tud elérni. Jelentősen csökkentek a nyersanyagárak az utóbbi időben, ami nagy segítséget jelentett a gyártási költségek lefaragásában. Viszont a piaci verseny is kellett ehhez, a cégek elkezdtek egymás alá licitálni, hogy fenntartsák a részesedésüket és a volument. A CATL és a BYD a szegmens két óriása, nagyon sokat fektettek az automatizálás fejlesztésébe, hogy ezzel is csökkentsék a költségeket.

Az akkumulátor árának csökkenése azért is fontos, mert jelenleg a használt villanyautoknál az a legnagyobb félelme minden vásárlónak, hogy mi van, ha akkupakkot kell cserélni, és ezt nem tudják garanciában megoldani. Ezeknek a járműveknek a fenntartási költsége sokkal alacsonyabb, mint a belső égésű motoros autóknak, de a kontraszt csak addig nagy, míg nem kell egy akkucserét megfizetnie a tulajdonosnak. De azzal, hogy az akkumulátorok ára folyamatosan esik, idővel a telep cseréje is egyre olcsóbban lesz megúszható.

Galéria megnyitása

A nagy árcsökkenéseknek és a kiélezett piaci versenynek viszont nem is a villanyautók lehetnek már legnagyobb haszonélvezői, hanem azok a cégek, akik energiatároló rendszereket fejlesztenek. Ez a terület egyébként is erőteljes növekedésben van, és a kedvezőbb árak mellett a vállalatok egyrészt könnyebben tudnak profitot elérni, másrészt vonzóbbá tehetik a vásárlóknak a fejlesztéseiket. A napelemek mellé kerülő energiatárolókat egyre szélesebb körben támogatják is, ami ugyancsak jót tesz ennek a piacnak.

Azt nagyon nehéz megmondani, hogy mit hozhat a jövő az akkumulátorok terén, de az egészen biztos, hogy jelenleg az árcsökkenés jelentős, ami több iparágnak is jól jön. Viszont elég egy területnek a megborulása, és ez a kép gyorsan megváltozhat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

68 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2024. aug. 21. 19:51
#6

Marhajó, az autók pedig drágábbak mint valaha. Eddig 26 havi lóvém lett volna elég ugyanarra az új kocsira, ma meg 38. Olyan jót tett a 4 milliós családi autóprogram, hogy kapásból felbaszták az árukat 8-cal. Mondjuk ezt mindennel eljátszották. Aztán rájön a paraszt hogy sokkal jobban járt volna ha akció előtt veszi meg. Ki van ez találva, a Balkáni megkárosító és átbaszó logika.

Bihus
Bihus
2024. aug. 24. 0:23

@csapi26 semmilyen nagyképű szónoklás nem volt, pusztán arra szerettem volna rávilágítani, hogy 26 havi bérből nemigen érdemes új autót venni. Szerintem tökre érthető volt a hozzászólásom. Ez ilyen Z-gen triggerelődés? Bocs, ezzel kapcsolatban nem vagyok képben, hogy kell mindenre felháborodni más nevében :)

Még csak le sem írta, hogy milyen autóra gondol, de te már Corolláról fantáziálsz, meg nekem esel habzó szájjal, és még van pofád a más szemében keresni a szálkát? Otthon nem tanítottak meg a jómodorra? Neten kívül is így beszélsz másokkal? (én pl. arra gyanakodnék, hogy a Teslára gondolt, ha már arról volt szó a cikkben, és akkor kevésbé rossz a helyzet, de akkor is ugyanúgy áll az állítás)

Milyen gyökérről, milyen kiszámoló blogról beszélsz?

Édes istenem, honnan jöttök ti? :)

BiroAndras
BiroAndras
2024. aug. 21. 10:38
#5

Korrekció :
A Teslánál sosem volt veszteséges az autó eladás. A cég egészének működése igen, de az autókon mindig pozitív árrés volt. Sőt, egy kis nettó nyereséget is sikerült kihozni már egészen korán, még a Model S eladásokkal.

BiroAndras
BiroAndras
2024. aug. 26. 20:14

@Resike

Hülye vagy szokás szerint. Még a témakört sem sikerült eltaláni.

peti19870621
peti19870621
2024. aug. 21. 2:31
#4

Lightyear solar panels: Minden karosszériára.. Még a Hibridekre is. Utána hibridek maguk termelik a saját HHO üzemanyagukat.

Resike
Resike
2024. aug. 20. 23:22
#3

Aztán ebből mennyi a kínai néppárt állami támogatása? Jelenleg 40%-os extra adó van az alap 50% körüli adón felül ezen szutykok EU behozatalára... Az hogy mi van a papírra írva senkit se érdekelt eddig se.

BiroAndras
BiroAndras
2024. szept. 4. 20:39

@Resike

Azt nem lehet látni ami nincs.

czibulazoli
czibulazoli
2024. aug. 20. 21:43
#2

Mindenkinek nagyon határozott véleménye van az akkupakk cseréről, de én még nem láttam sehol egy átfogó statisztikát arról, hogy átlagosan az elektromos autók hány százalékában kell egyáltalán cserélni, és ahol cserélni kell, ott hány kilométer után. Amíg ilyen nincsen, addig marad mindenkinek a hit, meg a torz minták alapján felállított meggyőződése:

A.) Alig 4-5 évente minden autóban cserélni kell a kocsi árának háromnegyedéért.

B.) Sokszázezer kilométereket el lehet menni velük, egészen minimális kapacitáscsökkenéssel, vagyis nem kell cserélgetni.

Bihus
Bihus
2024. aug. 24. 0:37

@humaniod a 30 éves autóknak a 99%-a már roncstelepen van vagy elbontódott valahol, ezzel szemben a maiak közül is bőven lesz olyan, ami megéri ezt a kort.

Elég egyszerűen meg lehet cáfolni ezt a régenmindenjobbvót dumát az internet világában, nem is tudom, minek erőltetitek.

marc23
marc23
2024. aug. 20. 16:00
#1

Nincs uj a nap alatt! Mindennel igy volt, az elejen draga, de amint sorozatban es jo hatakonysaggal kezdtek gyartani az arai lementek! Manapsag csak annyi a kulonbseg, h cserebe a kabzsisag lett joval nagyobb, mint regen! Igy most bar mar olcsobb, mint a kezdeti fazisban, de a kapzsi arcedula benne van!

BiroAndras
BiroAndras
2024. szept. 4. 21:11

@Resike

  1. Gyógyszer.

  2. Láthatóan neked fogytak el az érveid.

  3. Idézem :

  1. Még árak : https://www.marso.hu/autoszerviz-szolgaltatasok/normal-olajcsere-csomag

  2. Igen, van egész olcsó is, de gyanús, hogy nem olyan minőségű munkát végeznek, mint a drágábbak.
    Ahogy már korábban is írtam, értelmes ember nem fizet ki 40 ezer forintot egy szolgáltatásért, ha 4000-ért is megkapja ugyanazt. Valahogy mégis megélnek azok is, akik drágán csinálják. Például ami egyből látszik, hogy a drágábbaknál a szűrők cseréje is benne van az árban.

Vissza az oldal tetejére