DRÁGUL A YOUTUBE PREMIUM, MIKÖZBEN GLOBÁLIS HARC INDUL AZ ADBLOCKEREK ELLEN

A YouTube egyszerre több olyan lépést tesz, amivel aligha fogja magát belopni a nézőközönsége szívébe.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. nov. 3. 18:33
Drágul a YouTube Premium, miközben globális harc indul az adblockerek ellen

Az utóbbi időben nem igazán örvend pozitív megítélésnek, mert bár hozott néhány új funkciót, például  kép nyomva tartásával lehet már kétszeres sebességgel tekerni a videót, csak hogy egy dolgot említünk. Ugyanakkor miközben az egyik kezével adott, addig a másik kezével elvett, méghozzá a hirdetésblokkolás örömét.

Nyáron még kísérleti program, ma már valóság

Júniusban többen arra lettek figyelmesek a világ különböző pontjain, hogy a YouTube elkezdett panaszkodni azért, mert a felhasználó valamilyen adblocker szolgáltatást használ. Persze a hirdetéseket blokkolni nem szép dolog, igazából a lehetőség mindenki számára biztosított, és nincs szó arról, hogy bármiféle törvénybe ütközne. Azonban a szolgáltatóknak is megvan a lehetősége arra, hogy tegyen ez ellen, a YouTube pedig most már globálisan tesz is ez ellen.

Nyáron még csak „kicsi kísérleti kezdeményezés” volt, hogy a szolgáltatás egyeseket elkezdett figyelmeztetni, novemberre azonban ez globálisan hódító útjára indult, és az elmúlt napokban valószínűleg több olvasónk is találkozott már a jelenséggel.

Galéria megnyitása

Fokozatosan próbálja a YouTube rávezetni a felhasználókat a hirdetésblokkoló deaktiválására az oldalon. Eleinte még egyszerűen be lehet zárni a felhívást, majd egy kicsit már várakozni kell ezt megelőzően, ha pedig ezzel sem ér célt a platform, akkor jön a teljes blokkolás. Nem indul el a videó addig, ameddig az oldal érzékeli a hirdetések elrejtésére szolgáló eszköz jelenlétét.

Persze továbbra is lehet kerülőutakat találni, a felhasználók és a YouTube ellen harcoló fejlesztők leleményessége határtalan, de ez a mostani lépés egy olyan háború kezdetét jelenti a fogyasztók és a szolgáltató között, ami egészen biztos, hogy sokat fog változtatásra sarkallni. Biztosan lesznek olyanok, akik kevesebbszer fogják látogatni a platformot, de persze olyanok is, akik beadják a derekukat, és előfizetnek a szolgáltatást.

A hír második fele pedig ezen a ponton jön, ugyanis a YouTube Premium drágulni kezd nemzetközi szinten ugyancsak novemberrel kezdődően. Egyebek mellett Közép- és Dél-Amerikában, valamint Európában tornássza fentebb az árakat a YouTube, nem minden országban, de sok területen. Európában érintett például Németország, Ausztria és egyebek mellett Lengyelország is. Szerencsére hazánk nincs a listán, de nem érdemes azt gondolni, hogy sokáig megúszhatjuk ezt.

Galéria megnyitása

Olyan helyek is célkeresztbe kerültek, ahol nagyon olcsón, szinte fillérekért lehetett eddig előfizetni. Ez nem a véletlen műve, ugyanis sokan élnek vissza olyan módon is a YouTube használatával, hogy VPN vagy más eszköz révén külföldön fizetnek elő.

A Chilében és a Törökországban történő áremelés például ebből a szempontból érdekes, ez ugyanis sokkal szélesebb előfizetői bázist érinthet, mint amekkora közönsége helyben a szolgáltatásnak van. Persze ezzel a kiskapuval is tisztában van a YouTube, és nem kizárt, hogy egyszer neki áll felszámolni az ilyen opciókat is.

Itthon jelenleg 1790 forintba kerül a YouTube Premium, ami tekintve, hogy tartalmazza a YouTube Music szolgáltatást is, aránylag jutányos. A Családi csomag pedig 2690 forint, amivel még kedvezőbbé lehet tenni a szolgáltatás kiélvezését az egy háztartásban élők esetén.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

49 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2023. nov. 6. 16:26
#15

Eközben az adblocker fejlesztők is forronganak mert több mint 80 százalék azért uninstallál, vagy mondja le az ő fizetős szolgáltatásukat hogy nem működik a youtube-al. Nem is a reklámmal van baj, hanem a módjával. Belenéz az ember 10mp re egy videóba, aztán ha újat indít, megint jön a reklám. Az is csoda hogy még engedik a hirdetés átugrását.

ktamail666
ktamail666
2023. nov. 6. 8:20
#14

Elég egyszerű a megoldás: kapjunk mi is (a nézők) pénzt a megnézett reklámok után...ne csak a tartalom készítők. elég kimertő munka megnézni a reklámokat és folyamatosan kapjuk a terhelést, a tartalom készítő, ahogy elkészül a produkcióval ő utána haza mehet és nem terheli tovább őt.

patau
patau
2023. nov. 5. 19:13
#13

Óránként 330 000 óra új videót töltenek fel a youtube-ra. Elképzelhető, hogy mennyire erőforrásigényes a fenntartása. Miért lenne kötelessége ingyen szolgáltatást biztosítania? Ez nem közszolgálati cég.

Tényleg nézhetetlen lassan a reklámoktól, pl. ha beletekersz, konkrétan reklámról reklámra ugrik. Most nagyon túltolja, de szerintem ez be fog állni.

Relatíve olcsó előfizetés, túltolt reklámok; szerintem akar egy nagy szemléletváltást, előfizetési hullámot. Aztán akit nem tud rávenni, visszavesz, hogy maradjanak. De nem akarok okoskodni, nem vagyok marketinges, csak egy tipp.

pdx006
pdx006
2023. nov. 6. 16:29

@patau Erre mondtam régebben, hogy szabályozni kéne, ne kerüljön fel trash tartalom. Pl. ami nem ér el 100 nézőszámot egy évben, azt töröljék a g3cibe. Meg legyenek limitek és szintek, ne töltögessen fel boldog boldogtalan végtelenül mindent.

takos81
takos81
2023. nov. 5. 11:47
#12

Szép új világ. Én már várom azt a fejlesztést, amikor az app kamerán keresztül figyeli, hogy ténylegesen nézed-e a reklámot, és ha a tekinteted elkalandozik máshova, addig megállítja, és csak akkor megy tovább, ha megnézted. Aztán ezt lehet továbbfejleszteni azzal, hogy csak egy speciális, Bluetooth-on keresztül működő sisakkal együtt működik az app, a sisakban meg lesz két kis kar, ami felfeszíti az ember szemhéjait, és a sisakot is csak akkor szabad levenni, ha azt az app megengedi.

Viccet félretéve, mikor váltak a reklámok ilyen univerzális fizetőeszközökké, és miért olyan alaptevés, hogy nekünk ezt a sok szarságot meg kell néznük? Értem én, hogy üzleti modell, de pont leszarom. Nap mint nap bombáznak minket a legfeleslegesebb reklámokkal, hogy vegyél meg minden szart. Én nem tudom ti hogy vagytok vele, de rólam egyszerűen lepereg. Nem fogok másik tusfürdőre váltani, csak mert láttam a reklámját, és főképp, nem rohanok azonnal megvenni, ha már van itthon. De bármilyen termék ugyanez. Nem fogok rohanni kaját rendelni a netről, csak mert lement egy kajarendelős reklám. A legtöbb ember tényleg ilyen ösztönszinten él? Meglát valami szart, és már kattint is ráfele?

Egyébként a tévét is elkapcsolom, amikor reklám van, akkor azzal mi van? Szar szemét vagyok, mert nem néztem meg? Vagy ha megnézem, de nem veszem meg, akkor is egy szar szemét vagyok? Én érezzem magam rosszul, mert szarok bele ebbe a kapitalista agybajba?

A Google egyébként azt nem fogja fel, hogy az emberek nem fognak ragaszkodni a Youtube-hoz. Én ha végignézek azokon a csatornákon, amiket követek (nem sok van) akkor azt látom, hogy már így sem nézem igazából egyiket sem, és bármikor hajlandó vagyok lelépni. A YT csak arra való, mint minden más a neten, hogy elcseszd vele az idődet. Na ezt ezerféle másik dologgal meg lehet csinálni.

BiroAndras
BiroAndras
2023. nov. 10. 21:29

@lc

  1. Nálunk pont aprópénz jött a reklámból (mobil játék), leginkább arra volt jó, hogy vásárlásra motiválja a játékost. Persze mi amatőrök voltunk ebben, szóval lehet hogy a YouTube-nál más az arány.

  2. Viszont az hogy ennyire bekeményítettek pont azt jelzi hogy nem jön elég pénz a reklámból, és inkább az előfizetés felé terelgetik a népet.

  3. Sokkal több értelme van növelni az előfizetés árát. Messze a legnehezebb dolog az embereket rávenni hogy fizessenek valamiért amit addig ingyen kaptak. Ha egyszer már megszokta, hogy fizet, akkor egy kisebb áremelés csak enyhe bosszúság, vagy akár észre se veszi. Az egyetlen kivétel ez alól a függőség, amikor utólag nincs sok választásod.
    És különösen igaz ez a havi előfizetésre, ami automatikusan vonódik a számláról. Amit nem látsz az nem fáj.

  4. Ha az előfizetés lesz a domináns bevételi forrás, akkor te leszel az ügyfél, nem a hírdető.

  5. "YouTube video ads can range in price from $0.10 to $0.30 per view or per click. This means the cost of reaching 100,000 viewers, on average, would be between $10,000 - $30,000. For most companies, running a YouTube advertising campaign costs them an investment of $10 or more each day." és "When a user views 30 seconds of your video ad (or the entire length if it is less than 30 seconds) or interacts with your ad, a view is recorded.".  Forrás : https://www.fiverr.com/resources/guides/digital-marketing/youtube-advertising-costs Az online hirdetéseknél óriási a verseny, így az árak nagyon alacsonyak. 150 millióból elég szép kampány kijön.

Az előfizetés mondjuk átlagosan 10 dollár egy hónapra. Ez minimum 33 reklám végignézésével egyenértékű. Ennek nyílván sokszorosát látod akár egy nap is, viszont mennyit nézel végig ezekből?

  1. A YouTube-nak 2.7 milliárd aktív felhasználója van. Ha mind előfizetne, az durván 300 milliárd dolláros éves bevételt jelentene. Ez  10-szerese a 2022-es valós bevételüknek. Tehát ebből is az jön ki, hogy az előfizetéssel járnak jobban.

  2. Más előnye is van az előfizetésnek a reklámmal szembern. A reklám bevétel erősen függ a gazdasági helyzettől. Ezért szenved most a YouTube is. Az előfizetést viszont nem mondod le csak mert kicsit rosszabbul megy. Nagy szarban kell legyen az ember, hogy egyáltalán eszébe jusson lemondani akármilyen előfizetést. Így sokkal megbízhatóbb bevételi forrás, mint a reklám.

  3. De a teszkó jó példa. Ha nézed a YouTube-ot az nekik költség, szerver kapacitást és sávszélességet foglalsz vele, ami pénzbe kerül. A működési költségük kb. évi 20 milliárd dollár, vagyis kb. 7 dollár felhasználónként egy évre, ami durván 2500Ft. Ez azért látható mennyiségű pénz. De ha úgy számolunk hogy előfizetés helyett használsz reklámblokkolót, akkor már évi 120 dollárról beszélünk, ami 43000Ft. Az egy évre vetítve kb. napi két zsemle.

Scorpio850
Scorpio850
2023. nov. 5. 11:11
#11

ÉÉÉÉÉNNNN!!!!!! Döntöm el ,hogy nézek -e reklámot!    Ahogyan itt előttem írták,én sem nézek tv-t a reklámok miatt. Csak ,én kb 25 éve.   De semmi baj youtube! Ha nem lehet blokkolni akkor a tv sorsára jutsz te is!  Egyszeűren nem lesz rád szükség! Jól kibaszol magaddal!!! HA HA HA!  Mert szerintem sokan így vannak ezzel!      Valamelyik nap apósomék voltak nálam, akartunk egy Kincs ami nincset nézni youtubon. Csak úgy a hangulat miatt. 5 percenként reklám! Mindenki csak ideges ,csalódott ,és türelmetlen lett! 20 -perc után kikapcsoltuk!  Sörözés lett a vége.  :)

lc
lc
2023. nov. 6. 14:19

@takos81 Vagy nem vírusterjesztő streamsite oldal:) Ahol nincsenek felugró ablakok és a vírusírtó sem kezd el sipákolni állandóan.

baler
baler
2023. nov. 5. 10:56
#10

Pont a reklámok miatt nem nézek kereskedelmi adókat 15 éve. Egyszerűen hánynom kell a reklámoktól.A YT-nekem is eljátszotta a figyelmeztetés, majd tiltás dolgot. kb 5 perc keresgélés után több alternatívát is találtam ami megoldja a reklámmentességet. Böngésző,és blokkoló is van ami működik. Egyébként Szerintem kontraproduktív ez a túltolt reklámosdi..még soha,semmit nem vásároltam azért, mert egy reklámban láttam.

lc
lc
2023. nov. 6. 14:21

@takos81 Igazából ez a marketing. A marketing osztályok jelentős része bedumálta, hogy nekik mekkora szerepük van az értékesítésben. És akkor ott van az a fingom sincs mi a neve ruhamárka, aki olcsóbban ad jobb termékeket mint sok márkás, és kiderül azért mert nincs marketing költségvetésük. Ha jól tudom most fognak boltot nyitni, vagy nyitottak budapesten. Sajnos a névmemóriám rossz, így nem emlékszem a nevükre.

Volt nem kevés termék, ahol kiderült, hogy igazából a fejlesztés, előállítás stb. kb akkora költségvetéssel rendelkezik, mint a termék marketingje.

spdrfx
spdrfx
2023. nov. 5. 10:46
#9

Valakinek mar szolt a yt adblock miatt? En meg nem talalkoztam vele (FF / ublock)

andris950
andris950
2023. nov. 6. 12:29

@baler uBlock-ot használok és nekem beadta ezt a hülyeséget a YT. Mire váltsak? AdGuard megbízható?

zephyr2000
zephyr2000
2023. nov. 4. 22:38
#8

AdGuard kigyilkolja az összes reklámot.

KikiGames
KikiGames
2023. nov. 4. 8:51
#7

Őszintén szólva ha tartanák egy normális mértékhez magukat nem használnék adblock-ot. Ennyi.

Dragon3k
Dragon3k
2023. nov. 4. 10:33

@KikiGames Én is így vagyok vele, de pofátlanul túl tolták a dolgot csak azért, hogy a prémiumra kényszerítsék az embert. Ezek mellett még az tetszik, hogy van olyan oldal, ami szintén fellépet a reklámblokkoló ellene, ha kikapcsolom a blokkolót, akkor sír miatta és nem indulnak a videók, ha visszakapcsolom, akkor gond nélkül mennek a videók :D

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2023. nov. 4. 8:08
#6

Aztán majd az EU hoz egy olyan törvényt, hogy illegális a reklámblokkolók (meg úgy bármiféle, kliensoldali bővítmény) miatt diszkriminálni a felhasználókat, aztán pislognak, mint hal a szatyorban.

Resike
Resike
2023. nov. 4. 11:11
Ashtm
Ashtm
2023. nov. 3. 20:37
#5

"Fokozatosan próbálja a YouTube rávezetni a felhasználókat a hirdetésblokkoló deaktiválására az oldalon. Eleinte még egyszerűen be lehet zárni a felhívást, majd egy kicsit már várakozni kell ezt megelőzően, ha pedig ezzel sem ér célt a platform, akkor jön a teljes blokkolás. Nem indul el a videó addig, ameddig az oldal érzékeli a hirdetések elrejtésére szolgáló eszköz jelenlétét."

Az így nem igaz, még mindig ki lehet játszani, nem is tart sokáig, kb. 3-5 perc.

takos81
takos81
2023. nov. 5. 11:14

@Ashtm Nekem ez sajnos nem működik, pedig végigcsináltam Firefox alatt. Viszont eddig AdBlock Plust használtam, és most próbálgatom az AdGuard AdBlockert, amit a linkelt cikk ajánl. Elsőre jobbnak tűnik.

pdx006
pdx006
2023. nov. 3. 20:06
#4

Inkább meg kéne gyökerestül változtatni a stratégiájukat. Ez nem megoldás hogy ők is szopnak, meg a felhasználó is szopik a három percenkénti reklámaikkal. El se kezdődik a videó oszt már reklám van. 25 perces videóban hatszor. Elmennek a picsába. Tegyenek egy perces reklámot a video elejére, aztán hadd nézze már normálisan végig az ember vagy csípjenek le a youtuberek béréből, már így is azt se tudják hogy szédítsék a jónépet a fene nagy gazdagságaikkal. Azokat fizettetném akiknek hírnevet szerzett a youtube, tiszta röhej hogy nekik tesznek jót aztán fizetnek is érte. Agybaj. Meg a többi is, kibasszák a megélhetésiek a picsájukat oszt az a tartalom, nézi is milliószámra a sok faxverő. Rugdosnám mindet szájba. Nincs már az, hogy meglát az ember egy reklámot és rohan megvenni.

BiroAndras
BiroAndras
2023. nov. 6. 10:38

@pdx006

Miért nem fizetsz elő akkor? Minimális pénz, és nincs több reklám. Ez a legegyszerűbb megoldás, és mindenki jól jár vele.

Azt várom még, hogy mikor jönnek a fizetős reklámblokkolók. A maximális irónia jegyében.

axe
axe
2023. nov. 3. 19:46
#3

"valamin**t** Európában tornássza fentebb az árakat a YouTube" nahát, ledöbbentem, sosem gondoltam volna

Bihus
Bihus
2023. nov. 3. 19:41
#2

Innentől megindul ezzel is a lejtmenet, remélhetőleg lesz majd valami új helyette, mint mindig. Csak az a baj, hogy mint minden más, sanszosan az is kínai lesz.

lc
lc
2023. nov. 6. 14:24

@Bihus Van már két három oldal. Asszem a rumble az egyik a másiknak nem jut eszembe a neve, de elég sok politikai vitát, kulturális témát, technikai, ismeretterjesztő műsort oda töltenek fel. Egyrészt mert ott nincs a youtube féle cenzúra, másrészt meg, ott nem szedi szét úgy a reklám részekre, hogy tönkrevágja az élményt.

mtrx220
mtrx220
2023. nov. 3. 19:09
#1

Gyakorlatilag addig jutottunk, hogy ezek a gennyek, online stream néven behoztak egy új tv előfizetést. Yt, Netflix, Hbo, stb stb.

A kérdés már csak az, hogy életben fogják-e tartani így is az emberek  vagy pár elhullik közülük? Kiderül

Vissza az oldal tetejére