Dollármilliókkal támogat egy mobilos rendszert a Google

A vállalat amellett, hogy sok pénzt fektet a KaiOS-be, még natív alkalmazások készítésében is segédkezik.

Dollármilliókkal támogat egy mobilos rendszert a Google

A Google rengeteg vállalatba fektet, és mindig arra törekedik, hogy a szolgáltatásai a lehető legtöbb helyen elérhetőek legyenek. Ezúttal a keresőóriás a KaiOS Technologiest találta ígéretesnek, melynek szakemberei a KaiOS operációs rendszer létrehozásáért felelnek.

A vállalat most úgy döntött, hogy nem kevesebb mint 22 millió dollárral járul hozzá a KaiOS fejlődéséhez. De mi is ez pontosan? Nos, a KaiOS egy olyan rendszer, ami mobiltelefonok számára lett fejlesztve, de nem okostelefonokon fut, hanem inkább a butamobilokhoz lett kitalálva. A KaiOS egészen sokoldalú a képességeit tekintve, viszont általában egyszerű, olcsó hardverek állnak mögötte. Már több mobil is megjelent ezzel a szoftverrel, két készülék nevét mindenképpen érdemes kiemelni is. Az egyik fontos KaiOS-t futtató eszköz a Nokia 8110 4G, amit a HMD Global azzal a céllal hozott létre, hogy tovább vigye a Nokia 3310-zel megkezdett irányvonalat, a másik pedig a JoiPhone, ami Indiában került bevetésre, és fillérekért megvásárolható, miközben 4G LTE támogatást nyújt – mostanra több millió kelt el ebből.

Galéria megnyitása

A KaiOS egy olyan alternatíva a mobilgyártóknak, ami a Firefox OS-ből nőtte ki magát.

A 2011-ben létrehozott alapoktól persze mostanra egészen eltávolodott, de azt is látni kell, hogy a Firefox OS például már nem is létezik. Jobbára webes alapokról beszélhetünk a KaiOS-nél, az alkalmazások olyan nyílt szabványokon alapulnak, mint például a HTML5, a JavaScript és a CSS. A legtöbb népszerű szolgáltatáshoz igyekszik applikációt biztosítani a KaiOS Technologies, és itt jön képbe a Google.

A vállalat a 22 millió dolláros befektetésért cserébe több szolgáltatását is biztosíthatja a KaiOS-en, és ezek kiemelt figyelmet fognak kapni. A Google segít a szakembereknek létrehozni a Kereső, a Google Assistant, a Térkép és a YouTube hivatalos, natív alkalmazását, és ezek így már az összes KaiOS-t futtató felhasználó számára elérhetőek lesznek az operációs rendszer saját, webes piacteréről – később pedig valószínűleg előre telepítve lesznek. A Google azért támogathatja a KaiOS-t mert itt érdekellentétről még nem beszélhetünk, hiszen a KaiOS piaca nagyjából ott kezdődik, ahova a keresőóriás már a Go edition szoftvercsomaggal felvértezett, fapados Androiddal sem tud elérni.

Galéria megnyitása

A KaiOS előtt jelen állás szerint egyre szebb jövő áll. Ez a különleges operációs rendszer a későbbiekben újabb mobiltelefonokon jelenhet majd meg. A fejlesztők szoros kapcsolatot ápolnak a HMD Global és a Reliance Jio mellett a Micromax-szal és a TCL-lel is, melyegyebek mellett az Alcatel nevet is magáénak tudhatja. Akad is olyan Alcatel, amin a KaiOS fut: a OneTouch Go Flip egy kagylós kialakítású szerkezet, amit a T-Mobile is forgalmaz az Egyesült Államokban. A KaiOS Technologies partnerei között van még például a Facebook, a Twitter, az NXP és a Qualcomm is.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap