A Vimeo az egyik legrégebbi még működő videomegosztó szolgáltatás, és bár nincs olyan rivaldafényben, mint a YouTube, folyamatosan fejlődik, hogy minél szélesebb közönség számára legyen vonzó. Immáron a Dolby Vision tartalmakat is képes kezelni, ami mindenképpen remek hír.

A minőségre a Vimeo mindig is nagy hangsúlyt fektetett, ennek köszönhetően tud a YouTube mellett valamelyest versenyképesebb maradni. A szolgáltatás 2017 óta nyújt lehetőséget arra, hogy 8K Ultra HD tartalmakat töltsenek fel az emberek, és az egyszerű HDR videók is 2017-ben jelentek meg a felületen. Egy ideje már a HDR10 is támogatott, most pedig befutott a Dolby Vision opció.

A vállalat kiemelte, hogy az a céljuk, hogy a lehető legmagasabb nézői élményt érjék el, és ehhez bizony olyan eszközökhöz kell nyúlni alkalomadtán, mint a szélesebb tartalom támogatás. A Dolby Vision elsősorban az Apple eszközein részesül támogatásban, és ezzel egy problémát is megold, amivel a vállalat lényegében az iPhone 12 bevezetése óta küzdött.

Tudniillik az iPhone 12 generációt az Apple úgy mutatta be, hogy ez már alkalmas volt a Dolby Vision HDR videóknak a rögzítésére. Igen ám, de a felhasználók igazából csak úgy tudták ezeket másoknak megmutatni, ha lejátszották a készülékükön. Nem lehetett sehol nem megosztani Dolby Vision felvételeket. És itt jön képbe a Vimeo mostani újítása. A továbbiakban itt már minden iPhone 12 (vagy iPhone 13) tulajdonos fel tudja majd tölteni a speciális HDR videóit a Vimeóra, ahol az ismerősök azt a lehető legjobb látványvilág mellett nézhetik vissza.

Galéria megnyitása

A megfelelő támogatás érdekében a Dolby Vision 8.4-es profilt kell használni, és a feltöltés során igazából semmit nem kell tennie az embereknek. A Vimeo magától képes lesz felismerni, amikor Dolby Vision videóval van dolga.

Érdekesség, hogy nem marad le senki sem az ilyen felvételekről, az sem, akinek nincs Apple készüléke. A rendszer ugyanis generálni fog a Dolby Vision anyagból egy szélesebb körben támogatott HDR10 tartalmat, valamint létrehoz SDR változatot is szélesebb dinamikatartománnyal, és egy teljesen mezei SDR verziót is a nagyon gyenge készülékek számára. Csak a látványból kell lejjebb adni, ha nem megfelelő a kütyü.

A Dolby Vision videózás egészen pontosan az iPhone 8-tól, az iPad Pro második generációjától, valamint az Apple TV 4K-tól fog menni, persze ez utóbbi esetben a tévének támogatnia kell a Dolby Vision megjelenítést. Ezeken felül még néhány kiválasztott Mac is boldogulni fog a látványos anyagokkal a Vimeón. A szolgáltatás dedikált alkalmazása mellett a Safari böngészőben is menni fog a továbbfejlesztett HDR videózás.

Galéria megnyitása

Arról sajnos nem esett szó, hogy a Vimeo mikor fogja a Dolby Vision támogatást kiterjeszteni, vagy egyáltalán a HDR10-et szélesebb körben használhatóvá tenni, mert még az sem érhető el bármilyen hardveres szempontból megfelelő platformon.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére